Matolcsy György cáfolta, hogy sértődött, frusztrált lenne, de elismerte a kormánnyal szemben támadt nézeteltéréseket
Fotó: MTI/Kovács Attila
Negatív gazdaságpolitikai fordulat történt 2021-ben Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerint, aki ismételten kritikát fogalmazott meg az Orbán-kormánnyal szemben.
2023. március 08., 14:412023. március 08., 14:41
2023. március 08., 14:492023. március 08., 14:49
A budapesti Országgyűlés szerdán vitatta meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2021-es üzleti jelentését. Matolcsy György a plénum előtt arról beszélt: bár egyesek szerint a jegybank elnöke sértődött, frusztrált, „összeveszett a miniszterelnökkel”, ez szerinte nem így van. „Elvi ellentét van a kormány és a jegybank között” – jelentette ki a jegybankelnök.
Az MNB elnöke hangsúlyozta: a 2021-es évben negatív gazdaságpolitikai fordulatot hajtott végre a kormány, „eleresztette az egyensúlyt”, és utána jött 2022-ben a háború, a szankciók, a brüsszeli csatározások, de már előtte, 2021-ben elindult a negatív gazdaságpolitikai fordulat. A jegybankelnök azt mondta, meg kell előzni, hogy 2030-ban utódaink feltegyék a kérdést, hogy miért nem sikerült, hol és hogyan tévesztettek utat. „Azt kell mondanunk, hogy 2021-ben tévesztettünk utat, és ezt sajnos folytattuk 2022-ben” – idézte az MTI Matolcsyt.
Hozzátette, még nem látható, hogy 2023-ban ezt az úttévesztést képesek-e módosítani. „Elvileg igen, mert megtették korábban többször is, de még most nem látható” – értékelt. Matolcsy György felidézte: 2010 és 2013 között Magyarország a gazdaságpolitika fordulatával végrehajtott egy nagyon sikeres reformprogramot, beállították a költségvetés egyensúlyát, új adórendszert vezettek be, valamint célként tűzték ki egymillió új munkahely megteremtését 10 év alatt. Közölte: 2019-ben az MNB – nem sok sikerrel – előre jelezte, hogy visszatérnek a hetvenes évek, amikor árrobbanás – mégpedig energiaárrobbanás és a nyomában egy sor más területé is –, recesszió, válság, nagyon erős inflációs nyomás, stagfláció lesz. „Jeleztük előre, bekövetkezett” – fogalmazott.
Elmondta: ezért az MNB teljes monetáris politikai fordulatot hajtott végre, de amíg a jegybank „kötelezően rálépett a fékre, addig a kormány nem kötelezően rálépett a gázra”. Matolcsy György emlékeztetett: korábban, a koronavírus-járvány idején sikeresen kezelte a válságot együtt a kormány, a jegybank, a bankrendszer, az üzleti szektor és a családok, a válságkezelést tizennégy hónap alatt megoldották. Azt mondta: miután volt egy sikeres évtized, és miután sikeresen kezelték a Covid-válságot, az MNB „teljes mellszélességgel ráfordulhatott az új válság megelőzésére, az infláció kezelésére”. „A kormány azonban nem így gondolta, és ezzel a korábbi évtized sikere, az egyensúlyi növekedés megbomlott” – tette hozzá.
Úgy vélte, jelenleg Magyarország két nagyon erős kihívás előtt áll: az egyik a felzárkózási kihívás, a másik pedig az inflációs. Kifejtette: a felzárkózási kihívás azt jelenti, hogy míg 2019-ig egy sor országot megelőzött Magyarország, mostanra több visszaelőzte. Hozzátette, sok mindent megoldottak a 2010-es évtized elején, de utána „reformsivatag” alakult ki, reformok nélkül azonban nincs fenntartható növekedés. Matolcsy György kiemelte: bár az MNB elemzéseivel szeretett volna „a kormány szívére és agyára hatni, hogy indítsa meg a szükséges reformokat, ez nem történt meg”. Az MNB elnöke tanulságként említette, hogy a múlt stratégiai hibái akár tíz évre is árnyékot vetnek, hogy világos célt kell kitűzni, hogy az nyer, aki a válságot reformokra, átalakításra használja fel, valamint hogy a régiók együtt mozognak.
Miközben az ellenzéki pártok vezérszónokai „beismerésnek” nevezték a jegybankelnök kritikáit, Bánki Erik, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke közölte: a testület szerint a beszámoló megfelel a jogszabályi követelményeknek, hiszen számot ad a feladatokról, a monetáris politikáról és a felügyeleti tevékenységről. Annak tartamát úgy összegezte: a jegybank 2021-ben is eleget tett törvényi feladatainak, teljesítette céljait, programjai pedig hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar gazdaság teljesítménye kiemelkedő legyen. Bánki szerint a magyar kormány 2020-ban jó döntéseket hozott a Covid utáni kilábalás érdekében, és a nemzeti össztermékhez képest a legerősebb újraindítási programot vezette be Európában, amelynek 2021-re már egyedülálló növekedés lett az eredménye.
Matolcsy György szerint válságközeli helyzetben van a magyar gazdaság, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a kormány gazdaságpolitikáját is hibáztatta az ország jelenlegi, sérülékeny helyzetéért. Varga Mihály pénzügyminiszter úgy reagált: a magas energ.
Eddig 31 halálos áldozatot találtak meg Kijevben annak a többszintes lakóháznak a romjai alatt, amelyet csütörtökre virradóra rakétatalálat ért, a sebesültek száma meghaladta a 150-et.
Németország és az Európai Unió teljes autoriter és militarista irányba sodródáik – állítja Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
A fasiszta propaganda elleni törvény hatályba lépésének halogatása a holokauszt tagadását és a háborús bűnösök rehabilitációját ösztönözheti – figyelmeztetett a Zsidó Világkongresszus elnöke, Ronald S. Lauder csütörtökön.
A gázai helyzetről tárgyalt Steve Witkoff, az Egyesült Államok közel-keleti különmegbízottja Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel csütörtökön Jeruzsálemben – jelentette a kormányfő hivatala.
Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy külföldi megbízottja, Steve Witkoff a következő napokban Oroszországba utazik, mivel az elnök az ukrajnai konfliktus befejezését szorgalmazza.
A nemzetközi vonatjáratokat is érintik a budapesti Keleti pályaudvar felújítása miatti forgalmi változások – hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a román vasúttársaság (CFR) a Magyar Államvasutak (MÁV) tájékoztatására hivatkozva.
Az ukrán parlament csütörtöki, jelentős nemzetközi figyelem övezte ülésén elfogadta a két legfontosabb korrupcióellenes szerv függetlenségét visszaállító törvényjavaslatot.
Nem hagyta szó nélkül Donald Trump amerikai elnök, hogy Dmitrij Mevdegyev, az orosz Biztonsági Tanács helyettes vezetője, volt elnök és miniszterelnök háborúval fenyegette az Egyesült Államokat.
Kanada szeptemberben elismeri a palesztin államot – jelentette be Mark Carney kanadai miniszterelnök szerdán újságíróknak.
Az orosz gazdaság sikeres a nyugati szankciók dacára, mondhatni, az ország már immunis lett az ilyen korlátozásokkal szemben – jelentette ki szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján Dmitrij Peszkov.
szóljon hozzá!