Eltérő álláspontok: kudarcot vallhat az EU nagyszabású helyreállítási csomagjáról szóló megállapodás

•  Fotó: Német kormány

Fotó: Német kormány

Nem jósolható meg, hogy a most zajló európai uniós csúcsértekezleten sikerül-e megállapodásra jutni az uniós költségvetésről és az ahhoz kapcsolódó, gazdasági mentőcsomagról, ugyanis a sok jóakarat ellenére az álláspontok még mindig távol állnak egymástól – közölte Angela Merkel német kancellár vasárnap Brüsszelben, a csúcstalálkozó harmadik munkanapjára érkezve.

Hírösszefoglaló

2020. július 19., 11:052020. július 19., 11:05

2020. július 19., 11:162020. július 19., 11:16

Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Németország kormányának vezetője kijelentette, mindent megtesz a találkozó eredményessége érdekében, azonban a koronavírus-járvány okozta gazdasági és társadalmi károk helyreállítását célzó pénzügyi csomag „kudarcot vallhat” a tárgyalások során. „Még számos kérdés van az asztalon, egyebek mellett az alap mérete, az uniós pénzek elosztásának mechanizmusa, valamint a jogállamiság” – tette hozzá Merkel.

A következő, 2021 után érvényes hétéves költségvetésről és az ahhoz kapcsolódó, a koronavírus-járvány okozta gazdasági és társadalmi károk helyreállítását célzó csomagról szóló csúcstalálkozó második, munkanapja szombaton késő este fejeződött be, a megbeszélések vasárnap délben folytatódnak.

A tanácskozás első, pénteki napján a tagállami vezetők délelőtt tíz órától folyattak megbeszélést, ezt követően két-, illetve többoldalú megbeszéléseket tartottak, majd az este kilenc óra táján kezdődő munkavacsorát Charles Michel, az Európai Tanács elnöke valamivel éjfél előtt berekesztette. Diplomáciai források szerint ennek oka az volt, hogy az egyeztetések kevés előrehaladást eredményeztek. A tanácskozás legvitatottabb, megosztó és politikai kérdései között egyebek mellett a költségvetés és a helyreállítási alap nagysága, a pénzek jóváhagyásának mechanizmusa, illetve a nettó befizető országoknak járó visszatérítés szerepel. A „takarékos négyeknek” nevezett EU-tagállamok, Ausztria, Dánia, Hollandia és Svédország kisebb költségvetést szeretnének, és nagyobb beleszólást abba, hogy a tagállamok hogyan költik majd el az uniós pénzeket.

Michel szombaton új költségvetési javaslattal állt elő a megállapodás mihamarabbi eléréséért. A mintegy 65 oldalas kompromisszumos tervezet megtartotta a 2021-2027 közötti EU-s költségvetés 1074 milliárd eurós számait. A 750 milliárd eurós gazdaságélénkítő alap összetételével összefüggésben viszont azt javasolta, hogy abban az Európai Bizottság ajánlásában szereplő 500 milliárd euró helyett 450 milliárd euró vissza nem fizetendő támogatás, valamint a korábbi 250 milliárd euróval szemben 300 milliárd eurós kölcsön szerepeljen. A „takarékos négyek” üdvözölték Michel javaslatát, az ugyanis a legtöbb ponton egyezett álláspontjukkal.

A megbeszélések előrehaladását illetően a tagállamok eltérően vélekedtek.

„A tárgyalásokat kemény küzdelem jellemzi, de a dolgok a helyes irányba haladnak, és ez a legfontosabb” – jelentette ki Sebastian Kurz osztrák kancellár szombaton. Üdvözölte, hogy az uniós tanács elnökének javaslata alapján a költségvetés kisebb összegű lenne, de országa esetében a közös agrárpolitikához kapcsolódó kompenzációs mechanizmus egyösszegű visszatérítést biztosító kedvezményei nagyobbak. Hozzátette azonban: még nyitott a kérdés, miként lehetséges biztosítani, hogy a pénzt megfelelően használják fel az egyes tagállamok egyebek mellett a zöld és a digitális átállásra, és a gazdaságot élénkítő szükséges reformokra. „Különösen érzékeny ez néhány olyan tagállam esetében, amelyekben növelni kell a versenyképességet” – húzta alá.

•  Fotó: Európai Bizottság Galéria

Fotó: Európai Bizottság

Derülátónak mutatkozott Krisjanis Karins lett miniszterelnök is, aki a tárgyalások szünetében úgy nyilatkozott: esélyt lát a megállapodásra. Azt mondta, az elképzelések lényegesen közeledtek egymáshoz a délután folyatott kétoldalú megbeszélek folyamán, nyitott kérdést az elosztandó pénz mennyisége képez. Közölte, a helyreállítási alap tételeleit tekintve több kompromisszumra van szükség, a hosszú távú költségvetés esetében jobban közeledtek az álláspontok. Giuseppe Conte olasz miniszterelnök kollégáinál borúlátóbban nyilatkozott. Véleménye szerint a tárgyalások megtorpantak, a megbeszélés a vártnál bonyolultabbnak bizonyult, egyes kérdéseket tekintve nem közelednek az álláspontok. „Róma megállapodást akar, azonban a végső számoknak a tagállamok között arányosnak, a válság kezelését tekintve hatékonynak kell lennie” – tette hozzá.

Magyarország a nap folyamán javaslatot terjesztett elő az uniós költségvetéshez. Erről a tagállami vezetők az este kilenc órakor elkezdődött munkavacsorán tárgyaltak. „A magyarok pénzéről csakis a magyarok dönthetnek” – nyilatkozta az MTI-nek Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár. Elmondta, a pénzügyi kérdésekben, az összegek nagyságát és elosztásának módját illetően közeledtek az álláspontok. Orbán Viktor miniszterelnök továbbra is abban a felfogásban folytatja a tárgyalásokat, hogy semmiféle politikai előfeltételt nem lehet állítani a pénzek elosztásával és elköltésével szemben.

Az Európai Bizottság által javasolt Új Nemzedék EU (Next Generation EU) nevű helyreállítási csomagról kell megállapodnia. Utóbbi célja, hogy enyhítsen a járvány miatt kialakult gazdasági válságon. A bizottság tervei szerint a 750 milliárd eurós mentőcsomag nagyobbik része vissza nem térítendő támogatásokból, egyharmad része pedig hitelekből állna. A kölcsönfelvétel önkéntes a tagállamok számára, míg a támogatásokból minden tagország részesülne.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Netanjahu Nobel-békedíjra jelölte Trumpot

A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.

Netanjahu Nobel-békedíjra jelölte Trumpot
2025. július 08., kedd

Pfizergate: von der Leyen szerint a román képviselő bizalmatlansági indítványa összeesküvés-elméleteken alapul

Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.

Pfizergate: von der Leyen szerint a román képviselő bizalmatlansági indítványa összeesküvés-elméleteken alapul
2025. július 08., kedd

Trump: további fegyvereket szállítunk Ukrajnának

Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.

Trump: további fegyvereket szállítunk Ukrajnának
2025. július 07., hétfő

Szili Katalin: napirenden kell tartani a kisebbségvédelmet

Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.

Szili Katalin: napirenden kell tartani a kisebbségvédelmet
2025. július 07., hétfő

Trump szerint nevetséges, hogy Musk új pártot akar létrehozni

Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.

Trump szerint nevetséges, hogy Musk új pártot akar létrehozni
2025. július 07., hétfő

Izrael kemény csapást mért az országot rakétákkal támadó húszikra

Izrael az izraeli-iráni tűzszünet óta először mért csapásokat jemeni húszi célpontok ellen, hétfőre virradóra kikötőket és egy erőművet támadott.

Izrael kemény csapást mért az országot rakétákkal támadó húszikra
2025. július 07., hétfő

Ukrajna drónokkal támadta az orosz fekete-tengeri flottát, Putyin szerint össznemzeti támogatottsága van a háborúnak

Drónok támadták meg vasárnap éjjel az orosz fekete-tengeri flottát a Krasznodari területen lévő Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette az Astra orosz portál.

Ukrajna drónokkal támadta az orosz fekete-tengeri flottát, Putyin szerint össznemzeti támogatottsága van a háborúnak
2025. július 06., vasárnap

Megnevezte a Hezbollah-vezető a fegyverletétel feltételét

A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait – mondta Náim Kászem, a libanoni síita Hezbollah radikális szervezet vezetője.

Megnevezte a Hezbollah-vezető a fegyverletétel feltételét
2025. július 06., vasárnap

Hősi halált haltak többen, mikor gyerekeket próbáltak kimenteni az áradó folyóból Texasban

Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét.

Hősi halált haltak többen, mikor gyerekeket próbáltak kimenteni az áradó folyóból Texasban
2025. július 05., szombat

Újabb halálos áldozatok, gyerektábor sok eltűntjét keresik a texasi villámáradások nyomán

Texas déli részén a villámáradás halálos áldozatainak száma szombatra meghaladta a húszat, miközben további több mint húsz embert, főként egy gyerektábor lakóit változatlanul keresték.

Újabb halálos áldozatok, gyerektábor sok eltűntjét keresik a texasi villámáradások nyomán