Archív felvétel
Fotó: Facebook
Előállította a rendőrség Robert Fico volt szlovák miniszterelnököt, a legnagyobb ellenzéki párt, az Irány (Smer-SD) elnökét Pozsonyban csütörtökön, közvetlenül azelőtt, hogy megkezdődött a párt által bejelentett – a kormány politikájának bírálatára szervezett – tiltakozó menet – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.
2021. december 17., 08:332021. december 17., 08:33
A tüntetéssel – amelyet „a demokrácia végét jelző gyászmenetnek” hirdettek meg –
amelyet az ellenzék egy nagyjából hatszázezer aláírással megtámogatott petícióval akart elérni. Arról, hogy a népszavazást nem írja ki, még ősszel döntött Zuzana Caputová, szlovák államfő, miután az ő beadványa alapján az alkotmánybíróság az alaptörvénnyel összeegyeztethetetlennek minősítette a népszavazás kérdéseit.
A pozsonyi kerületi rendőrség szóvivője az ügy kapcsán a szlovák hírügynökséggel csak annyit közölt, hogy Robert Ficót a büntetőeljárásokban illetékes szerv kérése alapján állították elő.
és úgy vélekedett előállításának valós oka az volt, hogy meg akarták akadályozni a részvételét az autós tüntetésen.
Jóváhagyta a pozsonyi kormány a veszélyhelyzet kihirdetését, éjféltől legalább két hétig teljes lezárás lesz érvényben Szlovákiában, ahol a nem létfontosságú szolgálatatásokat bezárják, és a beoltottak is kénytelenek otthon maradni.
Szlovákiában jelenleg is érvényben van a korábban a koronavírus terjedésével összefüggésben bevezetett vészhelyzet, amelynek idején elvben tilos tömegmegmozdulások megtartása. Ennek ellenére az elmúlt hónapokban nem egy ilyenre is sor került.
Pete Hegseth védelmi miniszter nem tájékoztatta a Fehér Házat, mielőtt a múlt héten engedélyezte az Ukrajnába irányuló fegyverszállítmányok szüneteltetését, ami a kormányzaton belül nagy kavarodást váltott ki – közölte a CNN öt, a
Átadta kedden megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek Magyarország új romániai nagykövete, Kissné Hlatki Katalin.
Ilie Bolojan román miniszterelnök kedd este megbeszélést folytatott ukrán kollégájával, Denisz Smihallal a háborúról és annak regionális hatásairól, valamint az ukrajnai román kisebbség jogairól.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint Izrael állam történelme során soha nem volt olyan fokú az összehangoltság, együttműködés és bizalom az Egyesült Államokkal, mint jelenleg.
Donald Trump lehetőségként tekint az Oroszország elleni további súlyos szankciókról szóló, az amerikai szenátus előtt lévő törvényre – az amerikai elnök erről kedden kabinetjének nyilvános ülésén beszélt a washingtoni Fehér Házban.
Brüsszel beverte a szöget a gazdák koporsójába, hiszen olyan kereskedelmi megállapodást kötött Ukrajnával, amely több mezőgazdasági termék esetében magasabb vagy korlátlan importot engedélyez – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
Az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások „az ellenségeskedések folytatásának” kedveznek – így kommentálta kedden Oroszország, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte: az Egyesült Államok további fegyvereket küld Kijevnek.
A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.
Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.
szóljon hozzá!