Elkezdődött a népszavazás az ukrajnai szakadár területeken, nem kétséges a Nyugat által el nem ismert végeredmény

•  Fotó: BBC.com

Fotó: BBC.com

Öt napig tartó népszavazás kezdődött pénteken az ukrajnai szakadár Donyecki és Luhanszki Népköztársaság, valamint Herszon és Zaporizzsja megyék orosz ellenőrzés alá került területeinek Oroszországhoz való csatlakozásáról.

MTI

2022. szeptember 23., 10:002022. szeptember 23., 10:00

2022. szeptember 23., 10:062022. szeptember 23., 10:06

Az első szavazóhelyiségek az orosz Távol-Keleten, majd Szibériában nyíltak meg az érintett területek elmenekült lakosai számára. Oroszországba csak a háború kezdete óta a védelmi tárca szerint több mint hárommillió embert evakuáltak. Biztonsági okokból személyes szavazás mind a négy régióban csak a zárónapon, szeptember 27-én lesz, fokozott óvintézkedések mellett, addig mozgóurnás szavazással vagy a szomszédos területeken lehet majd voksolni.

A Donyecki Népköztársaság 450 szavazóhelyiséget nyit meg a területén, több mint kétszázat Oroszországban.

A Luhanszki Népköztársaságban ez az arány 461-201. Zaporizzsja megyében 394 „hazai” és 85 „külső” szavazóhelyiség lesz: Oroszországban, valamint a többi három, referendumot tartó régióban. Herszon megyében nyolc területi és 198 körzeti választási bizottság alakult, de a helyi lakosok a Krímben, Moszkvában és számos más orosz városban is szavazhatnak.

A TASZSZ hírügynökség összesítése szerint a donyecki régióban potenciálisan másfél millió, Herszon megyében 750 ezer, Zaporizzsja megyében pedig félmillió ember adhatja le szavazatát. A Krími Köztársasági Politikai és Szociológiai Kutatóintézet telefonos felmérése szerint a Donyecki Népköztársaságban a válaszadók 86, a Luhanszki Népköztársaságban 87, Zaporizzsja megyében 83, Herszon megyében pedig a 72 százaléka fejezte ki szavazási szándékát.

A Donyecki és a Luhanszki Népköztársaságban a szavazólapokat csak oroszul nyomtatták ki, Herszon és Zaporizzsja megyében pedig két nyelven, ukránul és oroszul.

Mind a négy régió közölte, hogy külföldi megfigyelőket vár az eseményre, amelyen az orosz Központi Választási Bizottság és az orosz parlament összes frakciója képviselteti magát. Az ukrán fegyveres erők tüzérségi támadásainak és „provokációinak” veszélye miatt a régiók fokozott biztonsági intézkedésekkel, a helyi szervek mellett az orosz nemzeti gárda bevonásával készülnek a népszavazások idejére. Vezető nyugati hatalmak előre jelezték, hogy a népszavazás eredményét nem fogják elismerni, ugyanúgy, ahogy az Oroszország által 2014-ben elcsatolt Krímben megtartott referendumét sem.

Az állami Összoroszországi Közvélemény-kutató Központ (VCIOM) felmérése szerint a szakadár Donyecki és Luhanszki Népköztársaság Oroszországban tartózkodó lakosai körében 84 százalékos a részvételi hajlandóság, és a potenciális szavazók 95 százaléka kívánja azt, hogy régiója Oroszország részévé váljon. Három százalék szeretné, ha az entitások független államok lennének, két százalék pedig nem tudott véleményt mondani.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 12., szombat

Orbán Viktor: az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni

,,Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni" – idézte szombaton a hirado.hu Orbán Viktort.

Orbán Viktor: az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni
2025. július 12., szombat

Donald Trump 30 százalékos vámot vetett ki az EU-ból és Mexikóból érkező importra, ellenintézkedésekre készül az Európai Unió

Donald Trump amerikai elnök 30 százalékos vámot vetett ki az Európai Unióból és Mexikóból érkező importtermékekre szombaton augusztus 1-jei hatállyal.

Donald Trump 30 százalékos vámot vetett ki az EU-ból és Mexikóból érkező importra, ellenintézkedésekre készül az Európai Unió
2025. július 12., szombat

Növelik a pilótafülke hangfelvételének mondatai az Air India repülőgép-tragédia rejtélyét

A nyomozók ijesztő felfedezést tettek az Air India 171-es járatának júniusban történt, 279 ember életét követelő balesetének előzetes vizsgálata során – számolt be a BBC.

Növelik a pilótafülke hangfelvételének mondatai az Air India repülőgép-tragédia rejtélyét
2025. július 12., szombat

Magyar Levente: egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték

A 45 éves Sebestyén Józsefet Beregszász főutcájáról hurcolták el, majd egy vasdoronggal olyan súlyosan bántalmazták az ukrán karhatalmiak, hogy később már lábra sem tudott állni. Az ügy országos felháborodást váltott ki.

Magyar Levente: egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték
2025. július 11., péntek

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos

Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos
2025. július 11., péntek

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk

Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk
2025. július 11., péntek

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában

Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában
2025. július 11., péntek

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja

A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja
2025. július 11., péntek

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának

Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának
2025. július 11., péntek

Cáfolják az ukránok, hogy bántalmazás okozta a kárpátaljai magyar katona halálát

Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.

Cáfolják az ukránok, hogy bántalmazás okozta a kárpátaljai magyar katona halálát