Elemző: az ideges közhangulat és a közbiztonság általános romlása is hozzájárulhatott a pozsonyi magyarellenes támadáshoz

magyarellenes

Nem a magyarellenességre. Szerdán tüntetést szerveztek Pozsonyban a magyarellenes támadás helyszínén

Fotó: Gyenge Veroni/Facebook

Bár vannak magyarellenes megnyilvánulások, a nyílt magyarellenesség jelenleg nem tombol Szlovákiában – jelentette ki a Krónikának Tokár Géza felvidéki politológus a hétvégi pozsonyi magyarellenes támadás kapcsán. Mint kifejtette, a Fico-kormányon látszik, hogy a nemzetiségi problémákat igyekszik mérsékelni, vagy leginkább nem foglalkozni velük, ugyanakkor a társadalmi polarizáció, az egyre idegesebb közhangulat, a feszültségek fokozódása, a kultúrharc kedvez annak, hogy a magyarellenes egyének is felbátorodjanak és akár nyílt agresszióhoz folyamodjanak.

Balogh Levente

2025. március 06., 13:592025. március 06., 13:59

Egy magyarellenes támadás, illetve az arra született reakció apropóján értékeltettük elemzővel a szlovákiai fejleményeket: szerdán este tiltakozó felvonulást tartottak Pozsonyban azon a téren, ahol a hétvégén nemzetiségük miatt rátámadtak egy magyar társaságra, egyiküket pedig késsel megsebesítették. Kérdésünkre, hogy milyen most a felvidéki magyar közösség helyzete, mennyire van benne a levegőben a magyarellenesség, Tokár Géza politológus a Krónikának kifejtette: nyílt magyarellenesség pár kirívó esettől eltekintve nincs. Például a régivágású nacionalistákat idéző, dél-szlovákiai jelenléttel bíró Szlovák Értelmiségiek Egyesülete (Združenie slovenskej inteligencie, ZSI) jelentette fel a dunaszerdahelyi polgármestert is a Felvidék szó használata miatt, a gútai polgármestert pedig a képviselőtestület himnusz-éneklése kapcsán.

Idézet
A kulturális tárca által készített szigorított nyelvtörvény-tervezet is feszültséget keltett, de ez a tervezet nincs napirenden legalább őszig (és szerintem tovább halasztják majd). Magán a kormányon látszik, hogy a nemzetiségi problémákat igyekszik mérsékelni, vagy leginkább nem foglalkozni velük.

Ugyanakkor a társadalmi polarizáció, az egyre idegesebb közhangulat, a feszültségek fokozódása, a kultúrharc kedvez annak, hogy a magyarellenes egyének is felbátorodjanak és akár nyílt agresszióhoz folyamodjanak” – mutatott rá lapunknak a szakértő.

Felvetésünkre, hogy jelent-e valamilyen nyugalmi állapotot, esetleg előnyt a budapesti és a pozsonyi kormány közötti, a korábbiaknál jobb viszony ebből a szempontból, kifejtette: bizonyos értelemben igen.

Idézet
Mert mint a nyelvtörvény-módosítás esetében is látszik, Robert Fico kormányfő, vagy a magyar kormánnyal jó kapcsolatot ápoló politikusok igyekeznek tompítani a problémákat”

– hangsúlyozta.

Azon kérdésünkre, hogy mennyire kirívó egy ilyen késes támadás, elmondta: magánvéleménye szerint a közbiztonság általános romlása is mögötte van.

Idézet
Pozsonyban a kilencvenes években rendszeresen randalíroztak nacionalista skinhead-bandák, az elmúlt hónapokban pedig elkezdtek szállingózni az első hírek, képek arról, hogy ismét hasonló csoportok szerveződnek, sötét bőrű külföldiekre támadtak rá a belvárosi szórakozónegyedekben. Csak idő kérdése volt, hogy valakibe a magyar nyelvhasználat miatt kötnek bele ilyen módon”

– hívta fel a figyelmet az elemző.

A Krónika kérdésére, miszerint hogyan viszonyulnak a hatóságok az ügyhöz, kellő súllyal kezelik vagy igyekeznek elkenni, Tokár Géza rámutatott: az első reakciókból úgy tűnik, hogy központi szinten megkaphatja a kellő figyelmet, a belügyminisztérium és a rendőrség vezetősége részéről.

Idézet
Azt viszont ez nem garantálja, hogy helyi szinten a rendőrök kellő komolysággal foglalkoznak az eset kivizsgálásával. Nagyon sok más példa akadt arra a közelmúltból is, hogy a hatóságok a létszámhiány, egymás megvédése vagy a hanyagság miatt nem tudtak kivizsgálni gyanús támadásokat, haláleseteket”

– hangsúlyozta az elemző.

Arra is rákérdeztünk, mit tud tenni parlamenten kívüli erőként a magyar politikai képviselet, a Magyar Szövetség, illetve a magyar kormány. „Amit tenni tud, úgy tűnik, megteszi – igyekszik egyeztetni a szlovák hatóságokkal, a belügyminisztériummal és elérni, hogy a rendőrség kellő komolysággal próbálja megtalálni a felelősöket” – fejtette ki az elemző.

Felvetésünkre, miszerint

előfordulhat-e, hogy valamilyen mélyállami (esetleg külső) erők állhatnak az incidens mögött, hogy megrontsák a két kormány közötti viszonyt, úgy vélekedett, ez kevésbé valószínű.

„Én azt gondolom, hogy ennek a forgatókönyvnek a valószínűsége minimális ezen a ponton. Persze ha az ügy komolyabb nyilvánosságot kap, nem tudom kizárni, hogy valamelyik politikus elkezdi lebegtetni ezt a lehetőséget. Személyesen úgy látom, teljesen reális és szomorú, hogy megtörténhet egy ilyen incidens minden külső motiváció vagy beavatkozás nélkül, de a tévedés jogát fenntartom” – fejtette ki a Krónikának Tokár Gáza.

korábban írtuk

Tüntetés Pozsonyban a magyarokat ért késes támadás miatt
Tüntetés Pozsonyban a magyarokat ért késes támadás miatt

Tiltakozó felvonulást rendeztek Pozsonyban szerdán este azon a téren, ahol a hétvégén nemzetiségük miatt rátámadtak egy magyar társaságra, egyiküket pedig késsel megsebesítették.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

A román állampolgárok élnek a legnagyobb arányban más uniós országokban

Az uniós országok közül a románok élnek a legnagyobb számban más uniós országokban – írja a Profit.ro gazdasági portál.

A román állampolgárok élnek a legnagyobb arányban más uniós országokban
2025. július 18., péntek

Valamivel több mint 60 milliárd eurót kapna az uniótól Románia a következő költségvetési ciklusban

Miután szerdán bemutatta a 2028–2034 közötti időszakra vonatkozó 2000 milliárd eurós költségvetés tervezetét, az Európai Bizottság pénteken ismertette a tagállami részesedéseket: Romániának folyó áron 60,2 milliárd eurós támogatást irányoznak elő.

Valamivel több mint 60 milliárd eurót kapna az uniótól Románia a következő költségvetési ciklusban
2025. július 18., péntek

Románia azon európai országok egyike, ahol túlzsúfoltak a börtönök

Az európai börtönök túlzsúfoltságára figyelmeztetett pénteken közzétett éves jelentésében az Európa Tanács, amely szerint számos országban jelentősen nőtt a fogvatartottak száma, meghaladva a férőhelyekét.

Románia azon európai országok egyike, ahol túlzsúfoltak a börtönök
2025. július 18., péntek

Az EU jóváhagyta az eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagot Oroszország ellen

Az Európai Unió jóváhagyta eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagját Oroszország ellen – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő az X-en pénteken.

Az EU jóváhagyta az eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagot Oroszország ellen
2025. július 18., péntek

Izrael sajnálja, hogy katolikus templomot talált el Gázában, Trump dühös az incidens miatt

Izrael csütörtökön közölte, hogy „mélységesen sajnálja” a Gáza egyetlen katolikus templomára mért halálos csapást, amelyben három ember meghalt.

Izrael sajnálja, hogy katolikus templomot talált el Gázában, Trump dühös az incidens miatt
2025. július 18., péntek

Külügyminiszter: Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben

Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy megfelelő válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben – írta csütörtökön Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az általa vezetett tárca Telegram-oldalán.

Külügyminiszter: Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben
2025. július 18., péntek

Washington felgyorsítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat

Az Egyesült Államok azon dolgozik, hogy felgyorsítsa az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat, összehangolva Donald Trump elnök új NATO-kezdeményezésével – közölte Matthew Whitaker amerikai NATO-nagykövet, jelentette a Barron's csütörtökön.

Washington felgyorsítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat
2025. július 18., péntek

Air India-tragédia: úgy tűnik, hogy a kapitány leállította az üzemanyagellátást

Az Air India múlt hónapban lezuhant járatának két pilótája közötti párbeszédet rögzítő, a pilótafülkében készült felvétel alátámasztja azt a nézetet, hogy a kapitány leállította a repülőgép hajtóműveinek üzemanyag-ellátását – mondta egy forrás.

Air India-tragédia: úgy tűnik, hogy a kapitány leállította az üzemanyagellátást
2025. július 17., csütörtök

Provokációként értékelik a templomrongálást az ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezetek

Mihamarabb állítsák elő és vonják felelősségre a palágykomoróci görögkatolikus templom megrongálóit, szólította fel az illetékeseket közös nyilatkozatban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ).

Provokációként értékelik a templomrongálást az ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezetek
2025. július 17., csütörtök

Gazdák hátrányban: román néppárti EP-képviselő is bírálja az EU új költségvetését

Romániát súlyosan érintheti az Európai Bizottság által benyújtott új többéves költségvetési javaslat – figyelmeztet Siegfried Mureșan európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament főtárgyalója.

Gazdák hátrányban: román néppárti EP-képviselő is bírálja az EU új költségvetését