Együttműködik az MTV és a RTV

Budapesti szakmai gyakorlatra várják a magyar adás riportereit A román és a magyar közszolgálati televízió közötti információcsere élénkítését, az együttműködés elmélyítését, akár az európai uniós pénzek jövőbeni közös felhasználását is lehetővé teszi az a keretmegállapodás, amelyet nemrég írt alá Bukarestben Rudi Zoltán, a Magyar Televízió elnöke és Tudor Giurgiu, a román televízió elnök-vezérigazgatója.

Gazda Árpád

2006. március 30., 00:002006. március 30., 00:00

„Mindkét intézmény ugyanazokkal a problémákkal küzd: meg kell újítania technológiáját, szervezetét, mégpedig kíméletlen konkurenciaharc közepette – mondta Rudi Zoltán. – A megállapodásnak az a lényege, hogy több információ érkezzen Romániába Magyarországról, illetve Magyarországra Romániából. Románia ráadásul hamarosan az Európai Unió tagja lesz, a határok jelképessé válnak majd. Ennek tükrében a média-együttműködés még fontosabbá válik, hiszen koprodukciókra nyílik lehetőség, amelyek számára akár az Unió forrásait is igénybe veheti a két intézmény.”
A két elnök a konkrétumok számbavétele érdekében hamarosan újra találkozik. Vannak ugyanis olyan filmek, témák, ügyek, amelyek alkalmat adhatnak arra, hogy a két televízió közösen gyártson műsorokat. Az elnökök áttekintik majd, mit tehetnek a műsorgyártás szintjén, milyen közös produkcióval pályázhatnának az EU-nál, milyen közös programokhoz kérnek támogatást nemzeti kormányaiktól.
Rudi Zoltán Kacsó Sándorral, a román televízió magyar szerkesztőségének vezetőjével is megbeszélést folytatott. Áttekintették, hogy miként lehetne segíteni e szerkesztőség munkáját Budapestről, és hogy milyen – a magyarországi nézők számára érdekes – témákat dolgozhatnának fel a bukarestiek. Rudi Zoltán felajánlotta a magyar szerkesztőségnek, hogy számára is hozzáférhető internetes adatbázist nyit Budapesten. Az MTV szívesen fogadna szakmai gyakorlatra a bukaresti magyar szerkesztőségből fiatal szerkesztőket, riportereket, operatőröket. Az MTV elnöke egyébként arra kérte a román televízió első emberét, hogy Budapestről is érkezhessenek egy-két hónapra újságírók, akik érdemi információkat kaphatnának a mai Bukarestről.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 19., csütörtök

Az Irán elleni amerikai csapás terve kész van, de Trump még nem hagyta jóvá

Donald Trump jóváhagyta az Irán elleni támadás terveit, de még nem hozta meg a végleges döntést arról, hogy csapást mér-e az országra – jelentette a CBS.

Az Irán elleni amerikai csapás terve kész van, de Trump még nem hagyta jóvá
2025. június 18., szerda

Kemény dió: Izrael felszámolná az iráni atomlétesítményeket, de egy célpontot Amerika nélkül nem tud megsemmisíteni

Miközben számos iráni nukleáris létesítmény megsínylette az Izrael által pénteken indított támadást, amelynek célja, hogy megakadályozza a perzsa államot az atombomba kifejlesztésében, egy létesítmény ellenáll: a fordói urándúsító üzem.

Kemény dió: Izrael felszámolná az iráni atomlétesítményeket, de egy célpontot Amerika nélkül nem tud megsemmisíteni
2025. június 18., szerda

Az Európai Parlament aggodalmát fejezte ki az uniós értékek állítólagos magyarországi megsértése miatt

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jelentést fogadott el, amelyben aggodalmát fejezte ki az uniós értékek állítólagos tagállami, köztük a magyarországi megsértése miatt – tájékoztatott az uniós parlament szerdán.

Az Európai Parlament aggodalmát fejezte ki az uniós értékek állítólagos magyarországi megsértése miatt
2025. június 18., szerda

Megvertek Oroszországban egy román diplomatanőt

Brutálisan megvertek oroszországi hivatalos útja során egy, az Európai Uniót képviselő román diplomatát. Egy női tisztségviselőről van szó – derül ki a der Spiegel című német kiadvány kedden megjelent cik

Megvertek Oroszországban egy román diplomatanőt
2025. június 18., szerda

Román és magyar állampolgárokat sikerült kimenekíteni Izraelből

Több mint nyolcvan magyar és negyven román állampolgárnak sikerült elhagynia kedden Izraelt a hivatalos tájékoztatás szerint.

Román és magyar állampolgárokat sikerült kimenekíteni Izraelből
2025. június 18., szerda

Zelenszkij újabb amerikai támogatás ígérete és Oroszországot elítélő közös nyilatkozat nélkül utazott haza a G7-csúcsról

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megszakította kanadai látogatását, és kedden visszatért Kijevbe, miközben a G7-tárgyalások még folytak.

Zelenszkij újabb amerikai támogatás ígérete és Oroszországot elítélő közös nyilatkozat nélkül utazott haza a G7-csúcsról
2025. június 18., szerda

Hamenei ajatollah bosszút ígér, Izrael szerint egy hét alatt kiiktatják az iráni célpontokat, Trump teljes iráni megadást vár

A hatodik napjába lépett szerdán az Izrael és Irán közötti konfliktus, a két ország szerdára virradóra is rakétákkal támadta egymást.

Hamenei ajatollah bosszút ígér, Izrael szerint egy hét alatt kiiktatják az iráni célpontokat, Trump teljes iráni megadást vár
2025. június 17., kedd

Szeptember 15-ig nem indít járatokat Tel-Avivba és Ammánba a Wizz Air

A közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt szeptember 15-ig nem indít járatokat Tel-Avivba és Ammánba a Wizz Air.

Szeptember 15-ig nem indít járatokat Tel-Avivba és Ammánba a Wizz Air
2025. június 17., kedd

Dávid és Góliát? Bár Izrael jóval kisebb, hadereje és fegyverei felülmúlják az iráni arzenált

Bár a térképre nézve Izrael eltörpül Irán mellett – egy 9,7 milliós ország áll szemben egy mintegy 90 millióssal –, előbbi jelentős hadereje és korszerű fegyverei miatt képes volt látványosan megalázni a perzsa államot.

Dávid és Góliát? Bár Izrael jóval kisebb, hadereje és fegyverei felülmúlják az iráni arzenált
2025. június 17., kedd

Trump: nem tűzszünetet akarok Izrael és Irán között, hanem valami többet

Donald Trump amerikai elnök kijelentette: nem tűzszünetet akar az Izrael és Irán közötti konfliktusban, hanem annál többet.

Trump: nem tűzszünetet akarok Izrael és Irán között, hanem valami többet