Egyre több demokrata párti képviselő követeli Biden visszalépését a kampányból

Megy? Marad? Bident egyre többen állítanák félre a saját párttársai közül •  Fotó: X/Joe Biden

Megy? Marad? Bident egyre többen állítanák félre a saját párttársai közül

Fotó: X/Joe Biden

Több demokrata párti képviselő azt közölte Hakeem Jeffries kisebbségi frakcióvezetővel egy vasárnapi telefonbeszélgetésen, hogy Joe Biden elnöknek vissza kell lépnie a 2024-es kampányból – közölte a beszélgetést ismerő forrásokra hivatkozva a CNN.

Krónika

2024. július 08., 11:202024. július 08., 11:20

Jeffries azért telefonált, hogy felmérje a rangidős tagok hangulatát Biden múlt havi lehangoló vitateljesítménye után. A beszélgetés, amelyet azelőtt tartottak, hogy a törvényhozók a héten visszatérnek Washingtonba, a mély aggodalom jegyében zajlott, igyekeztek felmérni a potenciális károkat és azt, hogy Biden szereplések mennyiben veszélyezteti a párt esélyeit a képviselőházi többség visszaszerzésére.

Jeffries nem osztotta meg kollégáival, hogyan foglal állást abban a kérdésben, hogy Biden továbbra is induljon-e az újraválasztásért –mondta a CNN-nek egy forrás, aki részt vett a beszélgetésen.

Az egyik forrás szerint

nagyobb azoknak a törvényhozóknak a száma, akik kifejezetten azt mondták, hogy Biden nem lehet a demokraták jelöltje, mint ahányan kiálltak amellett, hogy maradjon.

Öt törvényhozó nyilvánosan felszólította Bident, hogy lépjen vissza az elnökjelöltségtől.

A közel kétórás beszélgetés során elhangzott aggodalmak egyike az volt, hogy

a demokraták elveszítik esélyüket a képviselőházi többségre, ha Biden lesz a jelölt

– mondta az egyik forrás, hozzátéve, hogy általánosan elismerték, hogy a jelöltnek Kamala Harris alelnöknek kellene lennie.

„Elég brutális volt” – mondta a CNN-nek egy magas rangú demokrata tanácsadó, aki névtelenséget kérve beszélt a képviselőházi vezetők közötti magánbeszélgetésről.

Bár nem voltak jelen a beszélgetésen, több képviselő, köztük Joyce Beatty ohiói és Frederica Wilson floridai képviselő, gyorsan megvédték Bident.

Beatty azt mondta, hogy

a demokratáknak „nem szabadna a saját elnökünkkel szembe menniük”, és hogy a fekete szavazók hűségesek, és továbbra is támogatni fogják Bident.

„Minden vezetőnek, aki Biden elnök visszalépését követeli, tisztáznia kell a prioritásait, és abba kell hagynia ennek a vezetőnek az aláásását, aki valódi eredményeket hozott országunk számára” – mondta Wilson egy nyilatkozatban.

A tanácsadók szerint a teljes demokrata frakció keddi ülése előtt várhatóan nem születik döntés egy Fehér Házi találkozóra vonatkozó követelésekről vagy egy Bidennek küldendő levélről, de Jeffries világossá tette, hogy hagyni fogja, hogy a tagok elmondják a véleményüket és meghozzák a saját döntésüket.

Az egyik vezető képviselőházi demokrata politikus azt mondta, hogy több tucat kollégájukkal folytattak telefonbeszélgetéseket és csoportos beszélgetéseket, amelyeken

egyetértés mutatkozott abban, hogy Bidennek félre kell állnia.

A képviselő elmondta, hogy a frakció megpróbálja „megtalálni a legjobb utat a továbblépéshez”, miközben meg kell adni az elnöknek azt a tiszteletet, amelyet szerintük megérdemel eddigi karrierje miatt.

A rangidős képviselőházi demokrata képviselő és egy másik politikus véleménye szerint

a keddi nap – a frakció tervezett ülésének napja – lesz a a meghatározó nap az elnök számára ezen a héten.

Az egyik politikus a CNN-nek elmondta, hogy várakozásaik szerint az lesz az a nap, amikor „átszakad a gát”.

Sok demokrata, aki a vitán nyújtott gyenge teljesítménye után aggódik Biden alkalmassága miatt, azt várja, hogy Jeffries nyilvánosan állást foglaljon.

Biden eközben Pennsylvania államban tartózkodott kampánykörúton, a nap folyamán korábban egy többségében feketék által látogatott templomban beszélt Philadelphiában, mielőtt meglepetésszerűen megállt egy helyi kampányirodánál. Ezután a pennsylvaniai Harrisburgba utazott, ahol

egy kampányrendezvényen mutatta meg, hogy a helyi demokraták – John Fetterman szenátor, Madeleine Dean képviselő és Austin Davis kormányzóhelyettes – támogatják.

E két út között vasárnap Biden határozott igennel válaszolt, amikor a sajtó megkérdezte, hogy a Demokrata Párt még mindig mögötte áll-e.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

A román állampolgárok élnek a legnagyobb arányban más uniós országokban

Az uniós országok közül a románok élnek a legnagyobb számban más uniós országokban – írja a Profit.ro gazdasági portál.

A román állampolgárok élnek a legnagyobb arányban más uniós országokban
2025. július 18., péntek

Valamivel több mint 60 milliárd eurót kapna az uniótól Románia a következő költségvetési ciklusban

Miután szerdán bemutatta a 2028–2034 közötti időszakra vonatkozó 2000 milliárd eurós költségvetés tervezetét, az Európai Bizottság pénteken ismertette a tagállami részesedéseket: Romániának folyó áron 60,2 milliárd eurós támogatást irányoznak elő.

Valamivel több mint 60 milliárd eurót kapna az uniótól Románia a következő költségvetési ciklusban
2025. július 18., péntek

Románia azon európai országok egyike, ahol túlzsúfoltak a börtönök

Az európai börtönök túlzsúfoltságára figyelmeztetett pénteken közzétett éves jelentésében az Európa Tanács, amely szerint számos országban jelentősen nőtt a fogvatartottak száma, meghaladva a férőhelyekét.

Románia azon európai országok egyike, ahol túlzsúfoltak a börtönök
2025. július 18., péntek

Az EU jóváhagyta az eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagot Oroszország ellen

Az Európai Unió jóváhagyta eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagját Oroszország ellen – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő az X-en pénteken.

Az EU jóváhagyta az eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagot Oroszország ellen
2025. július 18., péntek

Izrael sajnálja, hogy katolikus templomot talált el Gázában, Trump dühös az incidens miatt

Izrael csütörtökön közölte, hogy „mélységesen sajnálja” a Gáza egyetlen katolikus templomára mért halálos csapást, amelyben három ember meghalt.

Izrael sajnálja, hogy katolikus templomot talált el Gázában, Trump dühös az incidens miatt
2025. július 18., péntek

Külügyminiszter: Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben

Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy megfelelő válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben – írta csütörtökön Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az általa vezetett tárca Telegram-oldalán.

Külügyminiszter: Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben
2025. július 18., péntek

Washington felgyorsítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat

Az Egyesült Államok azon dolgozik, hogy felgyorsítsa az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat, összehangolva Donald Trump elnök új NATO-kezdeményezésével – közölte Matthew Whitaker amerikai NATO-nagykövet, jelentette a Barron's csütörtökön.

Washington felgyorsítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat
2025. július 18., péntek

Air India-tragédia: úgy tűnik, hogy a kapitány leállította az üzemanyagellátást

Az Air India múlt hónapban lezuhant járatának két pilótája közötti párbeszédet rögzítő, a pilótafülkében készült felvétel alátámasztja azt a nézetet, hogy a kapitány leállította a repülőgép hajtóműveinek üzemanyag-ellátását – mondta egy forrás.

Air India-tragédia: úgy tűnik, hogy a kapitány leállította az üzemanyagellátást
2025. július 17., csütörtök

Provokációként értékelik a templomrongálást az ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezetek

Mihamarabb állítsák elő és vonják felelősségre a palágykomoróci görögkatolikus templom megrongálóit, szólította fel az illetékeseket közös nyilatkozatban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ).

Provokációként értékelik a templomrongálást az ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezetek
2025. július 17., csütörtök

Gazdák hátrányban: román néppárti EP-képviselő is bírálja az EU új költségvetését

Romániát súlyosan érintheti az Európai Bizottság által benyújtott új többéves költségvetési javaslat – figyelmeztet Siegfried Mureșan európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament főtárgyalója.

Gazdák hátrányban: román néppárti EP-képviselő is bírálja az EU új költségvetését