Egyre közelebb a háború kiterjesztése, a Hezbollah ellen készül Izrael

Készültségben. Az izraeli hadsereg várhatóan a Libanonban tevékenykedő Hezbollah ellen is harcba száll

Készültségben. Az izraeli hadsereg várhatóan a Libanonban tevékenykedő Hezbollah ellen is harcba száll

Újabb szakaszába lépett az iszlám radikálisokkal szembeni háború, amely tavaly október 7-én tört ki a Hamász palesztin terrorszervezet Izrael elleni terrortámadásával – jelentette be szerdán Joáv Galant izraeli védelmi miniszter.

Hírösszefoglaló

2024. szeptember 19., 09:562024. szeptember 19., 09:56

A harcok súlypontja áthelyeződik Izrael északi, Libanonnal közös határának vidékére – tette hozzá, utalva a Hezbollah libanoni síita milíciára, amely a palesztinokkal való szolidaritásból támadja rendszeresen Izraelt.

„Úgy értékelem, hogy új időszak elején járunk a háborúban, és ehhez kell igazodnunk. Ez bátorságot, elszántságot és kitartást kíván tőlünk. Nagyon fontos, hogy ebben a szakaszban is minden izraeli szervezet minden szinten szorosan együttműködjön” – mondta Galant a légierő egyik bázisán tett látogatásán.

A Hezbollah erősebb, „ez nem a Hamász, hanem valami más, és erre megfelelően fel kell készülni, figyelembe kell ezt venni”.

„A súlypont az erőforrások és az erők átcsoportosítása révén északra tevődik át” – magyarázta.

Szerdán egy meg nem nevezett magas rangú tisztségviselő a ynet hírportálnak nyilatkozva azt mondta: egy másik fontos feladat Izrael számára az elrettentő erő helyreállítása. Az új szakasz stratégiai célja, hogy a határövezetből kimenekített lakosság visszaköltözhessen lakhelyére.

„A Hezbollah meg fogja fizetni tettei árát” – szögezte le.

korábban írtuk

Ezúttal adó-vevők robbantak fel Libanonban, ismét sok a halott és a sérült
Ezúttal adó-vevők robbantak fel Libanonban, ismét sok a halott és a sérült

Újabb készülékek robbantak fel szerdán Libanonban, legkevesebb három halálos és több tucatnyi sebesült áldozatot követelve, miután az előző nap 12 ember meghalt, csaknem 2800 pedig megsebesült személyhívók felrobbanásában.

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szerdán közölte, hogy csapást mértek a Hezbollah több „infrastrukturális létesítményére” Dél-Libanonban.

Az izraeli hadsereg „csapást mért a Hezbollah egy hordozórakétájára”, valamint „infrastrukturális helyszínekre Halta, Kfarkela, Odaisszeh és Csama térségében Dél-Libanonban”

– áll az IDF közleményében.

A csapásokra azután került sor, hogy „körülbelül 20 lövedéket azonosítottak, amelyek Libanonból átjutottak” az ország legészakibb, Felső-Galilea néven ismert területére – tette hozzá az IDF.

Az IDF közölte, hogy „a lövedékek egy részét” sikerült elfogni, és nem jelentettek sérüléseket.

A Hezbollah azt állította, hogy a szerda folyamán több izraeli katonai objektumot támadott rakétákkal Észak-Izraelben. Az Irán által támogatott csoport ezeket a támadásokat a gázai palesztinok támogatásaként állította be.

Mint ismeretes,

a Hezbollah elleni „hadművelet” már kedden elkezdődött, majd szerdán folytatódott, amikor ezrével robbantak fel az Irán által finanszírozott síita terrorszervezet tagjainak személyhívói, majd adó-vevői.

A keddi, csipogókat érintő akcióban legalább tizenketten meghaltak, több ezren pedig megsebesültek.

korábban írtuk

Cáfol a felrobbantott csipogók legyártásával hírbe hozott magyar cég vezetője
Cáfol a felrobbantott csipogók legyártásával hírbe hozott magyar cég vezetője

Sajtóhírek és a tajvani licenctulajdonos szerint magyarországi cég állította elő azokat a személyhívókat, amelyek egyidejű felrobbantásával kilencen meghaltak és csaknem háromezren megsebesültek kedden Libanonban.

A Hezbollah szerdán este azt közölte, hogy a nap során tizenhat tagja halt meg, köztük egy 16 éves fiú. Bár a halál okát nem jelölték meg, vélhetően a felrobbant adó-vevőkhöz köthetők.

A libanoni egészségügyi minisztérium szerint a robbanásokban legalább húszan haltak meg, 450-en pedig megsebesültek.

Az akciók mögött az értesülések szerint Izrael áll.

Japán adó-vevők robbantak fel
A libanoni hírközlési minisztérium szerint a szerdán felrobbant rádiótelefonok a japán ICOM cég által gyártott, már nem forgalmazott modellek voltak.
Az IC-V82-es rádiókat nem egy elismert cég szállította, nem volt hivatalos engedélyük, és a biztonsági szolgálatok sem ellenőrizték őket – közölte a minisztérium.
Az ICOM honlapján azt írja, hogy az IC-V82 gyártását már megszüntették, és a jelenleg forgalomban lévő szinte valamennyi modell hamisítvány.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Szili Katalin: napirenden kell tartani a kisebbségvédelmet

Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.

Szili Katalin: napirenden kell tartani a kisebbségvédelmet
2025. július 07., hétfő

Trump szerint nevetséges, hogy Musk új pártot akar létrehozni

Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.

Trump szerint nevetséges, hogy Musk új pártot akar létrehozni
2025. július 07., hétfő

Izrael kemény csapást mért az országot rakétákkal támadó húszikra

Izrael az izraeli-iráni tűzszünet óta először mért csapásokat jemeni húszi célpontok ellen, hétfőre virradóra kikötőket és egy erőművet támadott.

Izrael kemény csapást mért az országot rakétákkal támadó húszikra
2025. július 07., hétfő

Ukrajna drónokkal támadta az orosz fekete-tengeri flottát, Putyin szerint össznemzeti támogatottsága van a háborúnak

Drónok támadták meg vasárnap éjjel az orosz fekete-tengeri flottát a Krasznodari területen lévő Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette az Astra orosz portál.

Ukrajna drónokkal támadta az orosz fekete-tengeri flottát, Putyin szerint össznemzeti támogatottsága van a háborúnak
2025. július 06., vasárnap

Megnevezte a Hezbollah-vezető a fegyverletétel feltételét

A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait – mondta Náim Kászem, a libanoni síita Hezbollah radikális szervezet vezetője.

Megnevezte a Hezbollah-vezető a fegyverletétel feltételét
2025. július 06., vasárnap

Hősi halált haltak többen, mikor gyerekeket próbáltak kimenteni az áradó folyóból Texasban

Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét.

Hősi halált haltak többen, mikor gyerekeket próbáltak kimenteni az áradó folyóból Texasban
2025. július 05., szombat

Újabb halálos áldozatok, gyerektábor sok eltűntjét keresik a texasi villámáradások nyomán

Texas déli részén a villámáradás halálos áldozatainak száma szombatra meghaladta a húszat, miközben további több mint húsz embert, főként egy gyerektábor lakóit változatlanul keresték.

Újabb halálos áldozatok, gyerektábor sok eltűntjét keresik a texasi villámáradások nyomán
2025. július 04., péntek

Bekérették az ukrán külügyminisztériumba a magyar nagykövetet

Az ukrán külügyminisztériumba bekérették Magyarország kijevi nagykövetét, Heizer Antalt, a Budapestről érkező „barátságtalan nyilatkozatok” miatt – közölte a Kárpáthír portál.

Bekérették az ukrán külügyminisztériumba a magyar nagykövetet
2025. július 04., péntek

Nagy Csodálatos Törvény: adó- és kiadáscsökkentésről szóló jogszabályt fogadott el az amerikai képviselőház

Az amerikai képviselőház maratoni vita után elfogadta az adócsökkentésről, egyben kiadáscsökkentésről szóló átfogó törvényjavaslatot csütörtökön, ami szinte azonnal Donald Trump elnök elé kerülhet aláírásra.

Nagy Csodálatos Törvény: adó- és kiadáscsökkentésről szóló jogszabályt fogadott el az amerikai képviselőház
2025. július 04., péntek

Trump: nem szüneteltetjük teljesen az ukrajnai fegyverszállításokat, de túl sok fegyvert adtunk

Az Egyesült Államok nem állítja le teljesen az ukrajnai fegyverszállításokat, de gondoskodnia kell arról, hogy neki is maradjon elegendő fegyvere – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump: nem szüneteltetjük teljesen az ukrajnai fegyverszállításokat, de túl sok fegyvert adtunk