Hiányosságok. A Drents Múzeum biztonsági rendszere nem működött megfelelően, ezért lophatták el a dák műkincseket
Fotó: Videófelvétel/Het Dagblad van het Noorden
A hollandiai Drents Múzeum kiállításának biztonsági rendszere a lopás során nem működött megfelelően, ezért lophatták el a tolvajok a Romániából odavitt dák műkincseket. Ráadásul az is kiderült, hogy a tolvajok megpróbálták ellopni a múzeumban kiállított második arany sisakot is.
2025. március 25., 11:422025. március 25., 11:42
A dák műkincsek ellopásával kapcsolatos legújabb információkat a Román Nemzeti Történeti Múzeum azóta elbocsátott igazgatója, Ernest Oberlander-Târnoveanutól közölte. Azt állítja, hogy „ha a füstvédelem megfelelően működött volna, a tolvajok ezt nem tudták volna megtenni”.
„A kiállítóteret másodpercekkel a robbanás után füstnek kellett volna elárasztania, ami nyomán semmit sem láttak volna, még a saját kezüket sem” – mondta Ernest Oberländer-Târnoveanu a Het Dagblad van het Noorden című holland lap szerint.
– tette fel a kérdést.
Szabadlábra helyezték a holland hatóságok azon négy személy egyikét – egy nőt –, akit azzal gyanúsítanak, hogy Romániából származó dák műtárgyakat lopott az asseni Drents Múzeumból.
Közel két hónappal az arany sisak és a karkötők ellopása után a bukaresti Nemzeti Történeti Múzeum volt igazgatójának még mindig vannak megválaszolatlan kérdései.
„Amit még mindig nem értek: hogyan tudtak a vitrinek ilyen gyorsan összetörni? Miért nem működött rendesen a füstképző mechanizmus?” – hangoztatta.
Oberländer a rablás részleteiről is beszélt. Mint elmondta,
A tárló, amelyben a coțofenești-i arany sisakot állították ki, két kalapácsütés után összetört. Ráadásul a helyszínen készült felvételeken látszik, hogy
„Sok minden történhetett a színfalak mögött. Ez egy nagy csapás Hollandiának. Ezután az eset után a holland múzeumokat úgy fogják kerülni, mint a pestist” – véli Oberländer-Târnoveanu.
A holland rendőrség csütörtökön bejelentette, hogy elfogtak egy 26 éves férfit, akinek a gyanú szerint köze van a dák műkincsek elrablásához.
A Drents Múzeum illetékesei a Dagblad van het Noorden című lapnak azt mondták, hogy „a nyomozás érdekében nem nyilatkoznak a lopás körülményeiről”.
A holland rendőrök közben februárban egy negyedik gyanúsítottat is megneveztek a Drents Múzeumból ellopott romániai műkincsek ellopásával kapcsolatban, egy 26 éves heerhugowaardi férfit.
Mint ismeretes, a Coțofenești-ben talált, a Kr. e. 5-4. századból származó arany sisakot és a Sarmizegetusa Regiában fellelt, a Kr. e. 1. század második feléből származó három arany dák karkötőt, a román kulturális örökség legfontosabbak közé tartozó darabjait 2025 januárjában lopták el a hollandiai Assen városában található Drents Múzeumból.
A gyanúsítottak a holland hatóságok beszámolója szerint úgy jutottak be a múzeumba, hogy robbantással áttörték az épület külső falát.
A rablás a Dacia! Arany és ezüst királysága című, a Román Nemzeti Történeti Múzeummal együttműködésben szervezett időszakos kiállítást célozta.
A kiállítási anyagát – 673 darab dák arany- és ezüsttárgyat – 18 romániai múzeumból szállították Hollandiába.
A román hatóságok nem kaptak semmilyen információt Hollandiától arról, hogy Románia milyen kártérítést kaphat az asseni Drents Múzeumból ellopott dák műkincsek után – jelentette ki Natalia Intotero művelődési miniszter pénteken.
Ernest Oberlander-Târnoveanu azóta menesztett múzeumigazgató elmondta: azért esett a választásuk a Drents Múzeumra, mivel ez a legrégebbi és legmodernebb holland régészeti közgyűjtemény, és számos nemzetközi hírű kiállítást szervezett kevésbé ismert kultúrák bemutatására.
Mint mondta,
Az értesülések szerint a rablást egy lopott autóval hajtották végre, amelynek rendszámát egy másik járműről szedtek le.
Az autót a rablást követően felgyújtották.
A rendőrség első körben három gyanúsítottat vett őrizetbe, két férfit és egy nőt. A nőt március elején szabadlábra helyezték.
Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.
Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
szóljon hozzá!