Dagad a botrány a Korán-égetés miatt: Rijádban és Teheránban is bekérették a svéd nagykövetség vezetőjét

Szaúd-Arábia és Irán bekérette az országában működő svéd diplomáciai képviseletek vezetőit tiltakozásul az ellen, hogy Stockholm engedélyezte a Korán meggyalázására irányuló cselekményeket.

MTI

2023. július 21., 12:402023. július 21., 12:40

A szaúdi külügyi tárca csütörtök esti közleménye szerint tiltakozó jegyzéket adnak át a svéd ügyvivőnek, amelyben felszólítják a stockholmi hatóságokat, hogy tegyenek meg minden azonnali és szükséges intézkedést e szégyenletes cselekmények megszüntetése érdekében.

Rijád arra reagált, hogy csütörtökön a svéd hatóságok által engedélyezett újabb Korán-gyalázást hajtott végre a stockholmi iraki nagykövetség előtt

egy Svédországban tartózkodó iraki menekült, aki többször megtaposta és széttépte a muzulmán szent könyv egy példányát, bár előzetes bejelentése ellenére nem égette el azt.

Az elkövető június végén már elégette a Korán egy példányának néhány oldalát Stockholm legnagyobb mecsete előtt az iszlám egyik legszentebb ünnepe, az íd al-adha (áldozati ünnep) kezdetén és a szaúd-arábiai éves zarándoklat végeztével, ami heves diplomáciai reakciókat váltott ki a muzulmán világban, különösen Rijádban.

Irak csütörtökön elrendelte a bagdadi svéd nagykövet kiutasítását, és visszahívta saját svédországi képviselőjét, reagálva az újabb stockholmi Korán-gyalázásra, amely miatt tüntetők megtámadták és felgyújtották a bagdadi svéd nagykövetséget.

Az iraki hatóságok azt is bejelentették, hogy felfüggesztik a svéd Ericsson távközlési óriásvállalat működési engedélyét.

Az Iráni Iszlám Köztársaság csütörtök este bekérette Svédország teheráni nagykövetét, és felszólította Stockholmot, hogy ne tűrje tovább a Korán meggyalázását.

Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter közölte, hogy levelet küldött az ENSZ főtitkárának, amelyben elítéli a Korán meggyalázását, és arra kérte a főtitkárt, hogy azonnal ítélje el ezt a cselekményt, és a lehető leghamarabb tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy az ne ismétlődhessen meg.

Az iráni hatóságok péntekre országszerte tüntetésekre hívtak fel az ima után, hogy az állami televízió szerint elítéljék a szent Korán meggyalázását.

Bejrútban

Haszan Naszrallah, a Hezbollah libanoni radikális síita mozgalom vezetője csütörtök este a svéd nagykövet kiutasítására, és tüntetésekre szólított fel.

„Ez a szükséges minimum” – tette hozzá.

Az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) „újabb provokatív cselekedetről” beszélt, főtitkára, Husszein Ibrahim Taha pedig arra szólította fel Stockholmot, hogy szüntesse meg gyülekezési engedélyek kiadását a szélsőséges csoportok és személyek számára.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. február 07., péntek

Eurómilliókat fizethet a holland kormány Romániának, ha nem kerülnek elő a dák műkincsek

A Drents Múzeumból két héttel ezelőtt ellopott négy romániai aranykincs 5,8 millió eurójába kerülhet a holland államnak, ha a műtárgyakat nem sikerül visszaszerezni – jelentette az <a href="https://www.rtvdrenthe.nl/nieuws/17210207/nederland-aansprakelijk-voor-volledige-schade-gestolen-gouden-hel

Eurómilliókat fizethet a holland kormány Romániának, ha nem kerülnek elő a dák műkincsek
2025. február 07., péntek

Egy ember meghalt egy brüsszeli lövöldözésben

Egy ember vesztette életét egy péntek reggel történt, feltehetően rivális drogkereskedő bandák összecsapásához köthető lövöldözésben Brüsszel Anderlecht negyedében – közölte a belga ügyészség.

Egy ember meghalt egy brüsszeli lövöldözésben
2025. február 07., péntek

Rabszolgaként dolgoztatta több tucatnyi honfitársát hat román Spanyolországban

Több tucatnyi honfitársát dolgoztatta rabszolgaként egy románokból álló banda egy spanyolországi farmon.

Rabszolgaként dolgoztatta több tucatnyi honfitársát hat román Spanyolországban
2025. február 07., péntek

Trump szankciókkal sújtotta az „illegitim és részrehajló” Nemzetközi Büntetőbíróságot Netanjahu miatt

A Nemzetközi Büntetőbíróságot (ICC) szankciókkal sújtó rendeletet írt alá Donald Trump amerikai elnök, amelyben „az Amerikát és közeli szövetségesünket, Izraelt célzó törvénytelen és alaptalan intézkedésekkel” vádolja sz intézményt.

Trump szankciókkal sújtotta az „illegitim és részrehajló” Nemzetközi Büntetőbíróságot Netanjahu miatt
2025. február 07., péntek

Zelenszkij elmondta, milyen feltételekkel hajlandó Putyinnal tárgyalni

Volodimir Zelenszkij kész tárgyalni Vlagyimir Putyin orosz államfővel, amint érthetővé válik, miként ér véget a háború Ukrajna számára – ezt maga az ukrán elnök mondta csütörtökön Kijevben újságíróknak.

Zelenszkij elmondta, milyen feltételekkel hajlandó Putyinnal tárgyalni
2025. február 06., csütörtök

Izrael: a védelmi tárca már utasítást is adott a gázai palesztinok önkéntes távozásáról szóló terv kidolgozására

Jiszráel Kac izraeli védelmi miniszter arra utasította az izraeli hadsereget (IDF), hogy készítsen tervet a gázai palesztinok önkéntes távozására – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium szóvivője.

Izrael: a védelmi tárca már utasítást is adott a gázai palesztinok önkéntes távozásáról szóló terv kidolgozására
2025. február 06., csütörtök

Washington szerint az amerikai hadihajók ingyen használhatják a Panama-csatornát, az üzemeltető szerint nem

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma szerdán X-üzenetben jelentette be, hogy az amerikai korm

Washington szerint az amerikai hadihajók ingyen használhatják a Panama-csatornát, az üzemeltető szerint nem
2025. február 06., csütörtök

Államcsíny gyanújával kezdeményezett eljárást Donald Tusk és más személyek ellen az alkotmánybíróság elnöke

Államcsíny elkövetésének gyanújával ügyészségi eljárást kezdeményezett a lengyel alkotmánybíróság elnöke Donald Tusk kormányfő és más vezető lengyel politikusok, bírák és ügyészek ellen – erről maga Bogdan Swieczkowski tájékoztatott.

Államcsíny gyanújával kezdeményezett eljárást Donald Tusk és más személyek ellen az alkotmánybíróság elnöke
2025. február 06., csütörtök

Netanjahu örül Trump javaslatának, de az egyszerű palesztinok nem akarják elhagyni Gázát

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerdán kijelentette, hogy nincs semmi rossz Donald Trump elképzelésében a palesztinok kitelepítéséről a Gázai övezetből, miután az amerikai elnök javaslata nemzetközi bírálatokat váltott ki.

Netanjahu örül Trump javaslatának, de az egyszerű palesztinok nem akarják elhagyni Gázát
2025. február 06., csütörtök

Oroszország szerint az amerikaiaknak kell megtenniük az első lépést a kapcsolatok normalizálása felé

Az Egyesült Államoknak kell megtennie az első lépést az Oroszországgal való kapcsolatok normalizálása felé – jelentette ki Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes az orosz diplomáciai tárca honlapján szerda este közzétett közleménye szerint.

Oroszország szerint az amerikaiaknak kell megtenniük az első lépést a kapcsolatok normalizálása felé