Fotó: MTI
Orbán Viktor miniszterelnök kezdeményezésére a kormány az olaszországi buszbalesetben elhunyt áldozatok emlékére január 23-át nemzeti gyásznappá nyilvánította – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szombat délután az MTI-vel.
2017. január 21., 19:512017. január 21., 19:51
A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint a nemzeti gyásznapon Magyarország lobogóját ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadással az Országház előtt fel kell vonni, majd félárbocra kell ereszteni. A meghatározott középületeken gyászlobogót kell kifüggeszteni, illetőleg Magyarország lobogóját és az európai lobogót félárbocra kell ereszteni. Az iskolákban tanóra vagy külön diákrendezvény keretében méltó módon megemlékezést kell tartani.
Havasi Bertalan az MTI érdeklődésére elmondta: Magyarország lobogóját hétfőn reggel nyolc órakor vonják fel, majd eresztik félárbocra a budapesti Kossuth téren Áder János köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében. Szilágyi Zoltánnak, az Országgyűlés sajtófőnökének tájékoztatása szerint a Kossuth téren jelen lesz Kövér László házelnök is.
Két férfi van életveszélyes állapotban
Két férfi van életveszélyes állapotban a veronai buszbaleset hat súlyos sérültje közül – tájékoztatta Győrfi Pál, a mentőszolgálat kommunikációs vezetője az MTI-t szombat este. Győrfi Pál, a helyszínről telefonon számolt be az MTI-nek a veronai buszbaleset sérültjeiért indult magyar mentőcsoport eddigi információiról. Azt mondta: két csapatra oszlottak. Az egyik – köztük a mentőszolgálat főigazgatója és Győrfi Pál – a kórházban kezeltek állapotát méri fel, a másik a könnyű sérüléseket szenvedett, szállodában lévő magyarokét. Győrfi Pál kiemelte: meggyőződtek róla, hogy a legmagasabb szintű ellátást kapják a sérültek, akik jellemzően égési sérülések, törések, belső vérzés miatt szorulnak ellátásra. Hozzátette: egyeztetnek a kezelőorvosokkal, hogy kiket mikor lehet hazaszállítani.
Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár szombaton reggel rendelte el a megsérült budapesti fiatalok olaszországi kórházi ellátását támogató és hazaszállítását szervező helyszíni operatív központ kialakítását. A központot Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója, intenzív terápiás szakorvos irányítja, tagja Pék László, a szervezet orvos igazgatója, valamint Győrfi Pál kommunikációs vezető.Győrfi Pál korábban azt is elmondta: Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár utasítása szerint a helyszínen, Veronában és Budapesten is felállítanak egy mentésirányítási központot. A budapesti központ feladata az lesz, hogy megszervezze a hazahozott sérültek kórházi elhelyezését.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szombaton késő délután a balesetet szenvedett magyar busz áldozatainak iskolája előtt elmondta, a mentők azon dolgoznak, hogy akik hazajöhetnek, minél hamarabb haza tudjanak jönni. Ennek költségeit az állam vállalja – tette hozzá a miniszter. Kiemelte továbbá: százával érkeznek az üzenetek a kormányhoz, hogy ki milyen módon szeretne segíteni.
Péntek éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.
Üdvözölte a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet pénteken a Nemzetközi Bíróság (ICJ) ítéletét, amely szerint Izrael törvénytelenül tartja megszállva az 1967 óta elfoglalt palesztin területeket.
A CrowdStrike amerikai kiberbiztonsági cég úgy véli, hogy nem biztonsági incidens vagy kibertámadás áll a pénteken kezdődött globális informatikai hiba mögött, a problémát már azonosították, a javítás folyamatban van.
Ferenc pápa családról, békéről, szentévről beszélt a Vatikánban táborozó gyerekeknek, akiknek azt javasolja: mindig béküljenek ki mindenkivel, soha ne feküdjenek le haraggal.
Váratlanul a Gázai övezetbe, Rafahba látogatott Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök csütörtökön.
Egyelőre tisztázatlan eredetű informatikai hiba akadályozza repülőterek, légitársaságok, vasutak, bankok és más nagy rendszerek működését szerte a világban – jelentették péntek délelőtt a nemzetközi hírügynökségek az érintett intézmények közléseit idézve.
Miközben Ukrajna egyre bátrabban támad célpontokat Oroszország mélyén, Moszkva csendben fokozta a biztonsági intézkedéseket Vlagyimir Putyin elnök Moszkvától északra fekvő vidéki rezidenciája körül.
Utcai zavargások törtek ki csütörtökön este az angliai Leeds városának egyik kerületében, a zavargások résztvevői között románok is voltak.
Az emberek más Európát és más európai politikát akarnak, mint amit a baloldal ajánl nekik – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Energetikai együttműködést és Ukrajna további támogatását szorgalmazta Klaus Iohannis államfő csütörtökön az Európai Politikai Közösség negyedik csúcstalálkozóján Nagy-Britanniában.
A húszi lázadók Jemenből drónnal támadtak Tel-Aviv központjára péntek hajnalban, a repülő szerkezet az izraeli mentőszolgálat közlése szerint megölt egy embert és megsebesített tízet.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)