Bulgáriai buszbaleset: vádat emeltek a sofőr ellen; úgy tűnik, gyorshajtás miatt vesztette el uralmát a jármű felett

•  Fotó: Trud.bg

Fotó: Trud.bg

Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt vádat emeltek a négy ember halálát okozó bulgáriai buszbaleset ügyében a járművet vezető sofőr ellen. A bolgár ügyészek kérik előzetes letartóztatásba helyezését, mivel attól tartanak, hogy a török állampolgárságú férfi megszökik az országból.

Krónika

2022. augusztus 08., 08:122022. augusztus 08., 08:12

A nyomozás eddigi eredményei szerint a sofőr túl gyorsan hajtott egy nehéz útszakaszon, ami miatt elvesztette uralmát a jármű felett, az pedig fának csapódott – idézte a bolgár sajtót a Digi 24 hírtelevízió.

Egy közlekedésbiztonsággal foglalkozó bolgár civil szervezet szerint is emberi hiba vezetett a tragikus balesethez,

az aktivisták olyan korábbi utak során készült felvételeket találtak a buszról, amelyeken száguldozott, és veszélyes előzésekbe ment bele.

Amennyiben vétkesnek találják, a sofőrre háromtól tizenöt évig terjedő szabadságvesztés vár.

Amint arról korábban beszámoltunk, a román állampolgárságú második sofőrt is kihallgatták, ő azonban hazatérhet.

korábban írtuk

FRISSÍTVE – Bulgáriai baleset: hazatért Romániába tíz sértetlen utas, a második sofőrt tanúként hallgatták ki
FRISSÍTVE – Bulgáriai baleset: hazatért Romániába tíz sértetlen utas, a második sofőrt tanúként hallgatták ki

Szombat este az országba érkezett a Bulgáriában balesetező autóbusz tíz sértetlen romániai utasa – tájékoztatott a román külügyminisztérium.

Mint ismeretes, négy személy – három román és egy török állampolgár – életét vesztette, kilencen pedig súlyosan megsérültek egy buszbalesetben, amely szombatra virradó éjszaka történt a bulgáriai Veliko Tarnovo közelében. Az Isztambulból Romániába tartó busznak 25 utasa volt, 19 román és 6 török állampolgár.

Az öt román állampolgársági sérültet és a sértetlen utasokat a szombati nap folyamán hazaszállították Romániába. A sérültek állapota a bukaresti Floreasca Kórház vasárnapi tájékoztatása szerint továbbra is súlyos. Három pácienst az intenzív terápiás részlegen, kettőt pedig a posztoperatív osztály kórtermeiben ápolnak. Állapotukat folyamatosan felügyeli egy sebészekből, idegsebészekből és ortopéd orvosokból álló csoport.

Fotó: Trud.bg

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Trump: további fegyvereket szállítunk Ukrajnának

Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.

Trump: további fegyvereket szállítunk Ukrajnának
2025. július 07., hétfő

Szili Katalin: napirenden kell tartani a kisebbségvédelmet

Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.

Szili Katalin: napirenden kell tartani a kisebbségvédelmet
2025. július 07., hétfő

Trump szerint nevetséges, hogy Musk új pártot akar létrehozni

Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.

Trump szerint nevetséges, hogy Musk új pártot akar létrehozni
2025. július 07., hétfő

Izrael kemény csapást mért az országot rakétákkal támadó húszikra

Izrael az izraeli-iráni tűzszünet óta először mért csapásokat jemeni húszi célpontok ellen, hétfőre virradóra kikötőket és egy erőművet támadott.

Izrael kemény csapást mért az országot rakétákkal támadó húszikra
2025. július 07., hétfő

Ukrajna drónokkal támadta az orosz fekete-tengeri flottát, Putyin szerint össznemzeti támogatottsága van a háborúnak

Drónok támadták meg vasárnap éjjel az orosz fekete-tengeri flottát a Krasznodari területen lévő Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette az Astra orosz portál.

Ukrajna drónokkal támadta az orosz fekete-tengeri flottát, Putyin szerint össznemzeti támogatottsága van a háborúnak
2025. július 06., vasárnap

Megnevezte a Hezbollah-vezető a fegyverletétel feltételét

A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait – mondta Náim Kászem, a libanoni síita Hezbollah radikális szervezet vezetője.

Megnevezte a Hezbollah-vezető a fegyverletétel feltételét
2025. július 06., vasárnap

Hősi halált haltak többen, mikor gyerekeket próbáltak kimenteni az áradó folyóból Texasban

Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét.

Hősi halált haltak többen, mikor gyerekeket próbáltak kimenteni az áradó folyóból Texasban
2025. július 05., szombat

Újabb halálos áldozatok, gyerektábor sok eltűntjét keresik a texasi villámáradások nyomán

Texas déli részén a villámáradás halálos áldozatainak száma szombatra meghaladta a húszat, miközben további több mint húsz embert, főként egy gyerektábor lakóit változatlanul keresték.

Újabb halálos áldozatok, gyerektábor sok eltűntjét keresik a texasi villámáradások nyomán
2025. július 04., péntek

Bekérették az ukrán külügyminisztériumba a magyar nagykövetet

Az ukrán külügyminisztériumba bekérették Magyarország kijevi nagykövetét, Heizer Antalt, a Budapestről érkező „barátságtalan nyilatkozatok” miatt – közölte a Kárpáthír portál.

Bekérették az ukrán külügyminisztériumba a magyar nagykövetet
2025. július 04., péntek

Nagy Csodálatos Törvény: adó- és kiadáscsökkentésről szóló jogszabályt fogadott el az amerikai képviselőház

Az amerikai képviselőház maratoni vita után elfogadta az adócsökkentésről, egyben kiadáscsökkentésről szóló átfogó törvényjavaslatot csütörtökön, ami szinte azonnal Donald Trump elnök elé kerülhet aláírásra.

Nagy Csodálatos Törvény: adó- és kiadáscsökkentésről szóló jogszabályt fogadott el az amerikai képviselőház