Brüsszelben is lobbiznak

Bojkottal fenyegetőzik a Bolyai Kezdeményező Bizottság José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnöknek szánt nyílt levelet adtak át kedd este Brüsszelben a kolozsvári magyar tannyelvű, állami finanszírozású Bolyai Egyetem újraindítását követelő

Gazda Árpád

2006. február 23., 00:002006. február 23., 00:00

A Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) képviselői a találkozón megemlítették: Európa számos kisebbsége rendelkezik már azokkal a jogokkal, amelyeket az erdélyi magyarság követel magának. Arról próbálták meggyőzni a brüsszeli végrehajtó testület képviselőit, hogy ennek a problémának mindenképpen szerepelnie kell abban az országjelentésben, amely májusban jelenik meg Románia európai uniós csatlakozásának felkészüléséről, és amelynek döntő szerepe van abban, hogy az ország már 2007-től vagy csak 2008-tól válik EU-taggá. Közlésük szerint a bizottság képviselői jelezték, hogy tanulmányozni fogják a levélben szereplő részleteket, és „több ígéretet kaptak, hogy ez a probléma hangsúlyozottan szerepelni fog az országjelentésben”.
A bizottság képviselői brüsszeli tájékoztatójukon tiltakoztak az ellen is, hogy a román európai parlamenti megfigyelők a Babeº–Bolyai Tudományegyetem „hazugságokat tartalmazó kiadványaival próbálják félrevezetni az európai közvéleményt”. Mint mondták, az egyetem imázsközpontja által szerkesztett angol nyelvű füzetben az áll, hogy az egyes oktatási vonalak autonómiát élveznek, 17 karon folyik széles körű magyar nyelvű oktatás, és az egyetem falain háromnyelvű feliratokat helyeztek el, ám egyik állítás sem felel meg a valóságnak. „A magyar oktatási vonalnak semmilyen autonómiája nincs, nem dönthet önállóan például oktatók felvételéről (emiatt a magyar oktatói állások több mint fele betöltetlen), és anyagi kérdésekről vagy előléptetésekről sem. A két teológiai kart leszámítva az összes kar vezetője román nemzetiségű” – tették hozzá. Jelezték azt is: lejárató kampány indult azon oktatók ellen, akik a magyar nyelvű oktatás önállósulása mellett foglaltak állást.
Hantz és Szász szóvá tették azt is, hogy az önálló magyar karok létrehozására vonatkozó kérést hétfőn a Babeº–Bolyai Tudományegyetem szenátusa elutasította. Tegnap kiadott közleményében a BKB úgy véli, ezzel ismét bebizonyosodott, hogy „a román akadémiai és politikai vezetés végső célja az erdélyi magyarság intézményrendszere kiépítésének megakadályozása, illetve a magyar nemzeti közösség teljes felszámolása.” A közlemény szerint így a politikai eszköztár kimerült, és már csak bojkottal vagy polgári engedetlenségi módszerekkel tudnak tovább harcolni.
Az MTI Kovács Leheltől, a BKB alelnökétől megtudta, hogy a bojkott milyen formáira is gondolt a testület. Eszerint a március 2-i közgyűlésen javasolni fogják a magyar tagozat jelenlegi vezetőségének visszahívását, és azt, hogy helyettük ne nevezzenek ki senkit. A BKB ülésein általában harminc oktató szokott részt venni, a BBTE-n viszont összesen 220-an tanítanak magyarul. Kovács szerint azonban eddig sokan csak hallgatólagosan szimpatizáltak a bizottság munkájával. Szükségesnek tartják a emellett hogy a közgyűlés vonja meg a bizalmat azoktól a magyar oktatóktól, akik nem foglalnak egyértelműen állást a magyar karok mellett, illetve együttműködnek az antidemokratikus egyetemi vezetőséggel. Hírösszefoglaló
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 18., szerda

Kemény dió: Izrael felszámolná az iráni atomlétesítményeket, de egy célpontot Amerika nélkül nem tud megsemmisíteni

Miközben számos iráni nukleáris létesítmény megsínylette az Izrael által pénteken indított támadást, amelynek célja, hogy megakadályozza a perzsa államot az atombomba kifejlesztésében, egy létesítmény ellenáll: a fordói urándúsító üzem.

Kemény dió: Izrael felszámolná az iráni atomlétesítményeket, de egy célpontot Amerika nélkül nem tud megsemmisíteni
2025. június 18., szerda

Az Európai Parlament aggodalmát fejezte ki az uniós értékek állítólagos magyarországi megsértése miatt

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jelentést fogadott el, amelyben aggodalmát fejezte ki az uniós értékek állítólagos tagállami, köztük a magyarországi megsértése miatt – tájékoztatott az uniós parlament szerdán.

Az Európai Parlament aggodalmát fejezte ki az uniós értékek állítólagos magyarországi megsértése miatt
2025. június 18., szerda

Megvertek Oroszországban egy román diplomatanőt

Brutálisan megvertek oroszországi hivatalos útja során egy, az Európai Uniót képviselő román diplomatát. Egy női tisztségviselőről van szó – derül ki a der Spiegel című német kiadvány kedden megjelent cik

Megvertek Oroszországban egy román diplomatanőt
2025. június 18., szerda

Román és magyar állampolgárokat sikerült kimenekíteni Izraelből

Több mint nyolcvan magyar és negyven román állampolgárnak sikerült elhagynia kedden Izraelt a hivatalos tájékoztatás szerint.

Román és magyar állampolgárokat sikerült kimenekíteni Izraelből
2025. június 18., szerda

Zelenszkij újabb amerikai támogatás ígérete és Oroszországot elítélő közös nyilatkozat nélkül utazott haza a G7-csúcsról

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megszakította kanadai látogatását, és kedden visszatért Kijevbe, miközben a G7-tárgyalások még folytak.

Zelenszkij újabb amerikai támogatás ígérete és Oroszországot elítélő közös nyilatkozat nélkül utazott haza a G7-csúcsról
2025. június 18., szerda

Hamenei ajatollah bosszút ígér, Izrael szerint egy hét alatt kiiktatják az iráni célpontokat, Trump teljes iráni megadást vár

A hatodik napjába lépett szerdán az Izrael és Irán közötti konfliktus, a két ország szerdára virradóra is rakétákkal támadta egymást.

Hamenei ajatollah bosszút ígér, Izrael szerint egy hét alatt kiiktatják az iráni célpontokat, Trump teljes iráni megadást vár
2025. június 17., kedd

Szeptember 15-ig nem indít járatokat Tel-Avivba és Ammánba a Wizz Air

A közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt szeptember 15-ig nem indít járatokat Tel-Avivba és Ammánba a Wizz Air.

Szeptember 15-ig nem indít járatokat Tel-Avivba és Ammánba a Wizz Air
2025. június 17., kedd

Dávid és Góliát? Bár Izrael jóval kisebb, hadereje és fegyverei felülmúlják az iráni arzenált

Bár a térképre nézve Izrael eltörpül Irán mellett – egy 9,7 milliós ország áll szemben egy mintegy 90 millióssal –, előbbi jelentős hadereje és korszerű fegyverei miatt képes volt látványosan megalázni a perzsa államot.

Dávid és Góliát? Bár Izrael jóval kisebb, hadereje és fegyverei felülmúlják az iráni arzenált
2025. június 17., kedd

Trump: nem tűzszünetet akarok Izrael és Irán között, hanem valami többet

Donald Trump amerikai elnök kijelentette: nem tűzszünetet akar az Izrael és Irán közötti konfliktusban, hanem annál többet.

Trump: nem tűzszünetet akarok Izrael és Irán között, hanem valami többet
2025. június 17., kedd

Nem adja ki Olaszország a korrupció miatt elítélt román politikust

Elutasította az olasz legfelsőbb bíróság a szökésben levő Ionel Arsene volt Neamţ megyei tanácselnök kiadatását a román hatóságoknak. Az ítélet jogerős.

Nem adja ki Olaszország a korrupció miatt elítélt román politikust