Fotó: Facebook/Holland királyi ház
Vilmos Sándor holland király bocsánatot kért országának a gyarmati időszakban a rabszolgaságban játszott szerepéért és annak a rabszolgák leszármazottjaira gyakorolt hatásaiért – tájékoztatott az NLTimes című angol nyelvű holland hírportál szombaton.
2023. július 01., 20:412023. július 01., 20:41
2023. július 01., 20:442023. július 01., 20:44
Vilmos Sándor, az amszterdami Oosterparkban, a rabszolgaság emlékművénél tartott beszédet szombaton, a rabszolgaság eltörlésének 150. évfordulóján.
Beszédében a holland király azt mondta, bocsánatot kér, amiért „Hollandia rabszolgasorba taszított sokakat”, és amiért „részt vett a rabszolga-kereskedelem támogatásában”.
„Ma itt állok Önök előtt. Ma mint az Önök királya és az állam képviselője, magam kérek bocsánatot. Érzem a szavak súlyát a szívemben és a lelkemben” – fogalmazott.
Kiemelte:
„A rabszolgaság szörnyű öröksége máig velünk maradt. Hatásai még mindig érezhetők társadalmunkban a rasszizmus révén. Ezért ma, ezen az emléknapon bocsánatot kérek ezért az emberiesség elleni bűncselekményért” – fogalmazott.
A király azzal folytatta, hogy
„Arra kérem Önöket, hogy nyissák meg szívüket mindazok előtt, akik együtt szeretnének dolgozni Önökkel egy olyan társadalom építésén, amelynek mindenki teljes jogú tagja lehet” – fogalmazott.
A holland király végezetül közölte, hogy kérésére a mai napon
Mark Rutte holland miniszterelnök a holland állam nevében tavaly decemberben kért hivatalosan bocsánatot a rabszolgák kizsákmányolásáért és a rossz bánásmódért a gyarmati korszakban. Rutte „emberiesség elleni bűncselekményként” említette a rabszolgaságot, és hangsúlyozta, hogy a holland társadalomnak ennek fényében kell alakítania gondolkodásmódját az ország történelmével kapcsolatban.
A holland birodalom a világ szinte minden pontján – Észak- és Dél-Amerikában, Afrikában, a Közel-Keleten, Délkelet-Ázsiában, valamint az indiai szubkontinensen és a karibi térségben is – rendelkezett gyarmatokkal. A Holland Nyugat-indiai és a Kelet-indiai Társaság rabszolga-kereskedelme jelentősen hozzájárult az ország gazdasági világhatalmi státuszához a XVII. században. Becslések szerint
Hollandia az egyik utolsó európai országként, 1863. július 1-jén tiltotta meg a rabszolgaságot.
Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.
Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.
Románia jelentős lépéseket tett afelé, hogy figyelembe vegye a Velencei Bizottság igazságügyi törvényekre ajánlásait, amelyek az igazságszolgáltatási rendszer függetlenségével foglalkoztak – közölte az Európai Bizottság 2025-ös jogállamisági jelentésében.
Pete Hegseth védelmi miniszter nem tájékoztatta a Fehér Házat, mielőtt a múlt héten engedélyezte az Ukrajnába irányuló fegyverszállítmányok szüneteltetését, ami a kormányzaton belül nagy kavarodást váltott ki – közölte a CNN öt, a
Átadta kedden megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek Magyarország új romániai nagykövete, Kissné Hlatki Katalin.
Ilie Bolojan román miniszterelnök kedd este megbeszélést folytatott ukrán kollégájával, Denisz Smihallal a háborúról és annak regionális hatásairól, valamint az ukrajnai román kisebbség jogairól.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint Izrael állam történelme során soha nem volt olyan fokú az összehangoltság, együttműködés és bizalom az Egyesült Államokkal, mint jelenleg.
Donald Trump lehetőségként tekint az Oroszország elleni további súlyos szankciókról szóló, az amerikai szenátus előtt lévő törvényre – az amerikai elnök erről kedden kabinetjének nyilvános ülésén beszélt a washingtoni Fehér Házban.
Brüsszel beverte a szöget a gazdák koporsójába, hiszen olyan kereskedelmi megállapodást kötött Ukrajnával, amely több mezőgazdasági termék esetében magasabb vagy korlátlan importot engedélyez – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
szóljon hozzá!