Hiába. Biden bejelentette, hogy folytatni akarja a kampányt, azonban a Demokrata Párt több képviselőjét ezzel nem hatotta meg
Fotó: X/Joe Biden
Joe Biden továbbra is kitart az elnökjelöltség mellett. A politikus erről sajtótájékoztatón beszélt Washingtonban csütörtökön a NATO-csúcstalálkozó lezárását követően.
2024. július 12., 09:012024. július 12., 09:01
A demokrata elnök a legalkalmasabb személynek nevezte magát arra, hogy elinduljon az elnökválasztáson. Azzal érvelt, hogy egyszer már sikerült legyőznie Donald Trumpot a választáson. Hozzátette, hogy ezt újra meg fogja tenni. Arról is beszélt, hogy még nem fejezte be azt a munkát, amit elkezdett.
Az elnök a NATO-csúcstalálkozót, a tagok közötti konszenzust méltatva nagy sikernek minősítette.
A politikus ismét megerősítette, hogy kitart az Ukrajna mögötti támogatásban, és erősnek ítélte a NATO-t. Hozzátette, hogy az erős NATO lényeges az amerikai biztonság szempontjából.
Joe Biden több ponton élesen bírálta hivatali elődjét, a jelenlegi republikánus elnökjelöltet.
Biden egyébként hibázott a sajtótájékoztatón, Trumpnak nevezte ugyanis Kamala Harris alelnököt.
Joe Biden elnökjelöltségtől való visszalépését az elmúlt két hétben, a június végén tartott televíziós elnökjelölti vitán mutatott szereplése nyomán sürgette több demokrata párti politikus, és közéleti személyiség, valamint befolyásos médiumok is visszalépésre szólították fel.
Mint arról beszámoltunk, kedden George Clooney, filmszínész a New York Times napilap által közölt írásában érvelt amellett, hogy Joe Biden-nek vissza kellene adnia a demokrata elnökjelöltség jogát, és átengedni a szerepet.
A CNN rámutat:
A képviselőház hírszerzési bizottságának vezető demokrata képviselője, Jim Himes szinte pontosan akkor szólította fel Bident, hogy álljon félre, amikor a sajtótájékoztató véget ért. Ő volt az első képviselőházi demokrata politikus, aki a sajtótájékoztatót követően felszólította az elnököt, hogy távozzon, de nem az utolsó.
– fogalmazott az X-en.
Egyre romlik a hangulat a Demokrata Pártban, miután az újraválasztása érdekében kampányoló elnök, Joe Biden alkalmasságát egyre többen kérdőjelezik meg, és az elmúlt egy napban tovább fajult a helyzet – derül ki a CNN háttéranyagából.
Nem sokkal Himes után Scott Peters kaliforniai demokrata képviselő is kiadta saját felhívását, hogy Biden vonja vissza jelöltségét. Peters a balközép demokraták egyik prominens képviselője.
„Ma arra kérem Biden elnököt, hogy vonuljon vissza az elnökválasztási kampánytól” – írta a San Diegó-i demokrata nyilatkozatában.
„2020-ban Joe Biden azzal a céllal indult az elnökválasztáson, hogy az országot a párt fölé helyezze. Ma arra kérem őt, hogy ezt tegye újra” – mondta Sorensen az X-en közzétett nyilatkozatában.
„Remélem, hogy Biden elnök úr félreáll az elnökválasztási kampányában” – tette hozzá.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.
Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald
Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.
Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.
szóljon hozzá!