Több száz rendőrt mozgósítottak Berlinben a tömegtüntetések miatt
Fotó: Markus Watch/Twitter
Rendbontás és erőszak miatt őrizetbe vettek csaknem 100 embert Berlinben szombat este egy tömegtüntetés után, amelyet a rasszizmus és a rendőri brutalitás ellen tartottak az Egyesült Államokban kibontakozott tiltakozáshullámhoz kapcsolódva. Hamburgban is összecsapásokkal ért véget a George Floyd május végi meggyilkolása elleni tiltakozásul tartott megmozdulások sora, a rendőrség vízágyút is bevetett.
2020. június 07., 13:542020. június 07., 13:54
2020. június 07., 14:092020. június 07., 14:09
A német főváros keleti részének központjában, az Alexanderplatzon szombat délután 15 ezren, főleg fiatalok demonstráltak a faji megkülönböztetés és a rendőri erőszak ellen. A szervezők által 1500 főre bejelentett tüntetésen olyan sokan jelentek meg, hogy a helyszínt – az egykori Kelet-Berlin főterét – le kellett zárni. A demonstrálók nagy része ugyan viselt szájat és orrot takaró maszkot, de a fertőzésveszély miatt tüntetéseken is kötelező legalább másfél méteres távolságot nem lehetett betartani.
A tömegből kövekkel, palackokkal dobálták meg a rendőröket és a járókelőket, többen megsebesültek, köztük egy fotóriporter. A környéken más rendbontások is történtek, például többen bemásztak építkezésekre. Összesen 93 embert vettek őrizetbe, a többi között garázdaság, birtokháborítás vagy rendőri intézkedéssel szembeszegülés miatt. Az összetűzésekben 28 rendőr megsebesült, valamennyien könnyebben.
„Köszönet illet mindenkit, aki békésen tüntet a rasszizmus ellen, "de aki a szörnyű amerikai eseményekre hivatkozva +F××× the police+ feliratú táblát mutat fel olyan embereknek, akik mindent megtesznek az alapvető jogainak védelméért, és aztán még palackokkal és kövekkel meg is dobálja őket, az visszaél a gyülekezési joggal” – nyilatkozott vasárnap a rendőrségi dolgozók legnagyobb szakszervezete (Gewerkschaft der Polizei) berlini tartományi tagozatának szóvivője, Benjamin Jendro.
Az Alexanderplatzon tartott tömegtüntetés mellett 14 kisebb demonstráció is volt szombaton Berlinben különböző ügyek mellett és ellen, a rendezvények biztosítására 800 rendőrt mozgósítottak.
Hamburgban is voltak nagyszabású megmozdulások a rasszizmus és a rendőri erőszak elleni amerikai tiltakozáshullámmal kapcsolatban szombaton. Ezeken ugyancsak főleg fiatalok jelentek meg, a vártnál jóval nagyobb számban, nagyjából 14 ezren. A fertőzéshigiéniai óvintézkedéseket szintén nem lehetett maradéktalanul betartani. A tüntetések békések voltak, de utánuk a belvárosban több helyszínen rendőrökre támadtak fekete ruhát és maszkot viselő szélsőségesek, és a rendőröket gyalázó transzparenseket feszítettetek ki. Az összetűzésekben 24 rendőr megsebesült, 36 embert őrizetbe vettek. A rendőrség vízágyút és paprikaspray-t is bevetett.
,,Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni" – idézte szombaton a hirado.hu Orbán Viktort.
Donald Trump amerikai elnök 30 százalékos vámot vetett ki az Európai Unióból és Mexikóból érkező importtermékekre szombaton augusztus 1-jei hatállyal.
A nyomozók ijesztő felfedezést tettek az Air India 171-es járatának júniusban történt, 279 ember életét követelő balesetének előzetes vizsgálata során – számolt be a BBC.
A 45 éves Sebestyén Józsefet Beregszász főutcájáról hurcolták el, majd egy vasdoronggal olyan súlyosan bántalmazták az ukrán karhatalmiak, hogy később már lábra sem tudott állni. Az ügy országos felháborodást váltott ki.
Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.
Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.
A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.
Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.
Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.
1 hozzászólás