Bárokból, piknikről a karanténba: Franciaországban élő magyarok mesélnek a járvány okozta gyors változásokról

Szigorúan ellenőrzött járókelők. Büntetésre számíthat, aki nyomós ok nélkül tartózkodik az utcán •  Fotó: AFP

Szigorúan ellenőrzött járókelők. Büntetésre számíthat, aki nyomós ok nélkül tartózkodik az utcán

Fotó: AFP

Valóságos menekülés kezdődött Párizsból vidékre, miután a francia hatóságok bejelentették a karantént, ami annyit jelent, hogy négy ok miatt lehet csak kimozdulni a lakásból. A kijárások korlátozásának ellenőrzésére az utcákra vezényelt százezer rendőr és csendőr egyetlen nap alatt hetvenezer embert igazoltatott, és több mint négyezer esetben szabott ki bírságot. Franciaországban élő magyarok számoltak be a helyzetről a Krónikának.

Pataky István

2020. március 19., 19:032020. március 19., 19:03

Major István fejlesztő mérnökként dolgozik egy nemzetközi egészségügy berendezéseket és SW alkalmazásokat fejlesztő, illetve gyártó vállalatnál, s Ile-de-France régióban, Párizs központjától harminc kilométerre délnyugatra, Essonne megyében lakik családjával. Mint lapunknak telefonon elmondta, a mindennapi élet az elmúlt hét végéig a megszokott keretek között zajlott a regisztrált koronavírusos fertőzések emelkedő száma ellenére.

„Emmanuel Macron elnök egy héttel ezelőtti bejelentése után hétfőtől az óvodás és iskolás gyerekek otthon tartózkodnak. Nekünk egy tízéves általános iskolás lányunk és egy tizenöt éves szakmunkástanuló fiúnk van. Mindkét iskolából az iskola által használt internetes rendszeren keresztül küldenek tananyagot naponta. Jelenleg még nem alakult ki az online oktatás. Ugyanakkor a jövő hét végétől két hetes tavaszi szünet lesz az iskolákban. A karantén harmadik napján már kiderült, hogy a gyerekek és szüleik számára sem lesz könnyen kezelhető a bezártság” – számolt be Major István.

A Magyarországról elszármazott mérnök elmondta:

a hétfői intézkedések után két nappal már nagyon gyér volt az autóforgalom az utcán. Aki megteheti, otthonról dolgozik vagy szabadságot vett ki.

Sok család elutazott vidéki nyaralójukba vagy rokonokhoz. Szerinte a legnagyobb rizikót a fertőzésveszély szempontjából a boltba járás jelenti. „Hétfő óta a boltok polcain kevesebb áru van ezért adott esetben csak több boltból tudjuk megvenni a szükséges élelmiszereket. Kenyérfélékből láthatóan kevesebb van a polcokon vagy egyáltalán nincs” – tette hozzá.

A Budapestről elszármazott Légman Rita biztosítási menedzser öt kilométerre lakik Párizstól, gyakorlatilag a főváros egyik külvárosában. Ő is beszámolt nekünk a karanténról. Mint mondta,

négy okból kifolyólag lehet elhagyni a lakást: munkahelyre távozás, bevásárlás, orvos vagy gyógyszertár felkeresése, séta, illetve háziállat sétáltatása céljából. Ezekhez is igazolás kell, amit mindenki saját maga állít ki, egyfajta becsületbeli kérdésként.

Aki viszont dolgozni megy, annak munkáltatói igazolásra is szüksége van.

Légman Rita azt is elmondta, hogy a franciák továbbra sem veszik elég komolyan az intézkedéseket, sokan vannak az utcán. Fokozatosan, de gyorsan történt a franciaországi korlátozás. Egy héttel ezelőtt még zavartalan volt az élet, ma már a posta sem működik. „Épp egy baráti összejövetelen voltam, amikor jelezték, nemsokára bezár az étterem, távoznunk kell. Közvetlenül a karantén elrendelése előtt, vasárnap és hétfőn sokan távoztak Párizsból, valósággal megrohamozták például a vonatokat. Most már csak igazolással lehet autóval távozni, beteg vagy rászoruló családtag megsegítésére” – adott helyzetképet interjúalanyunk. Megjegyezte,

a múlt héten még szinte az számított nevetségesnek, aki óvatos volt, komolyan vette a szabályokat.

„Tele voltak a vonatok, az éttermek bezárás után az emberek a parkokban piknikeztek” – mesélte. Légman Rita furcsának tartotta, hogy vasárnap megtartották az önkormányzati választások első fordulóját. Agnès Buzyn volt egészségügyi miniszter, aki indult Párizs főpolgármesteri posztjáért – nem szerepelt túl sikeresen, tizennyolc százalékos eredményt ért el – bevallotta, felelőtlenség volt megtartani a megméretést.

Párizs mellett élő interjúalanyunk azt is elmondta, már egy hete csak a súlyosabban megbetegedett embereket tesztelik, az egészségügyben dolgozókat és a politikusokat.

Idézet
Egy volt kollégámnál a koronavírus ismert tünetei jelentkeztek, mégsem csináltak sehol tesztet neki. Akinek nem túl súlyos az állapota, annak az otthonmaradást javasolják”

– számolt be Légman Rita.

Franciaországban csütörtökön több mint ötven százalékkal nőtt a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, a fertőzötteké pedig meghaladta a tízezret. A súlyos betegek fele hatvan évesnél fiatalabb, de az elhunytak 93 százaléka 65 esztendősnél idősebb volt. „A járvány a teljes országban elterjedt, és a helyzet gyorsan romlik” – idézte az MTI Jérome Salomont, az egészségügyi tárca járványügyi felelősét.

A kormányzat elismerte, hogy „logisztikai nehézségek” merültek fel a védőfelszerelések, maszkok és kesztyűk pótlásakor, amelyeket kizárólag az egészségügyi dolgozóknak tartanak fent. Bár Párizsban és környékén van a legtöbb, mintegy kétezer beteg, továbbra is Elzászban a leginkább leterheltek a kórházak. Már nem tudnak új pácienst fogadni, ezért a hadsereg megkezdte egy tábori kórház felállítását a Mulhouse-i kórház parkolójában, a fertőzöttek egy részét pedig katonai repülőgépekkel a dél-franciaországi Toulon és Marseille katonai kórházaiba szállították át.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos

Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos
2025. július 11., péntek

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk

Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk
2025. július 11., péntek

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában

Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában
2025. július 11., péntek

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja

A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja
2025. július 11., péntek

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának

Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának
2025. július 11., péntek

Cáfolják az ukránok, hogy bántalmazás okozta a kárpátaljai magyar katona halálát

Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.

Cáfolják az ukránok, hogy bántalmazás okozta a kárpátaljai magyar katona halálát
2025. július 10., csütörtök

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján

Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján
2025. július 10., csütörtök

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett

Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett
2025. július 10., csütörtök

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott

Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott
2025. július 10., csütörtök

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi

Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi