Bár Izrael humanitárius szünetet tart, a WHO szerint riasztó az alultápláltság Gázában

Izrael

Hiány. Izrael naponta tíz órán át szüneteltei a Hamász terrorszervezet elleni offenzíváját, hogy vélba érhessenek az élelmiszersegélyek

Fotó: Facebook/UNRWA

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) figyelmeztetett, hogy a Gázai övezetben az alultápláltság „riasztó szintet” ért el, és az arányok „veszélyes pályára” álltak, miközben újraindult a segélyszállítmányok légi úton történő célba juttatása a Gázai övezetben.

Krónika

2025. július 28., 09:312025. július 28., 09:31

Jordánia a BBC szerint közölte, hogy az Egyesült Arab Emírségekkel együttműködve vasárnap 25 tonna segélyt dobott le Gázában, miután Izrael „taktikai szünetet” vezetett be a harcok megszakítására.

Izrael bejelentette, hogy

naponta 10 órára felfüggeszti a katonai műveleteket Gáza egyes részein, és segélyfolyosókat biztosít az ENSZ konvojainak, hogy „cáfolja a szándékos éheztetésről szóló hamis állításokat”.

Tom Fletcher, az ENSZ segélyezési vezetője vasárnap megerősítette, hogy Izrael láthatóan enyhítette a korlátozásokat.

A Reuters hírügynökség által közölt nyilatkozatában Fletcher elmondta, hogy az első jelentések szerint több mint 100 teherautónyi segélyt gyűjtöttek össze a határátkelőhelyeken, hogy azt Gázába szállítsák.

„Ez előrelépés” – mondta –, „de hatalmas mennyiségű segélyre van szükség az éhínség és a katasztrofális egészségügyi válság elhárításához”.

Vasárnap az Izraeli Védelmi Erők (IDF) közölte, hogy hét segéycsomagot dobott le a levegőből, amely lisztet, cukrot és konzerveket tartalmazott.

Eközben az orvosok arról számoltak be, hogy kilencen meghaltak és 54-en megsebesültek egy izraeli támadás során a Gázai övezet közepén, egy segélykonvoj útvonalának közelében.

Szombaton, egy órával a tűzszünet hatálybalépése után egy légitámadás is eltalált egy lakóépületet.

Helyi források a BBC-nek elmondták, hogy kilenc embert lőttek le a Necarim-folyosón, Gáza központjában, ahol több tucat civil gyűlt össze az ENSZ segélykonvojának érkezésére várva.

Az IDF közölte, hogy katonái „figyelmeztető lövéseket adtak le” a feléjük közeledő „gyanús csoportra”.

Azt állította, hogy nincs tudomása áldozatokról.

Az ENSZ Világélelmezési Programja szerint Gáza kétmilliós lakosságának harmada több napig nem eszik, és minden negyedik ember „éhínséghez hasonló körülmények között él”.

A Hamász által irányított egészségügyi minisztérium szerint az elmúlt napokban több mint 100 ember halt meg alultápláltság miatt.

A minisztérium szerint több százan haltak meg lövöldözés következtében, amikor élelmet próbáltak szerezni az Izrael és az Egyesült Államok által támogatott Gázai Humanitárius Alapítvány (GHF) által működtetett élelmiszerosztó pontokon. Izrael tagadta, hogy civileket vett volna célba.

Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy több segélyt küld Gázába, de hozzátette, hogy ez „nemzetközi probléma, nem pedig az Egyesült Államok problémája”.

Az izraeli hadsereg vasárnap reggel jelentette be, hogy naponta tíz órán át „humanitárius szünetet” tart a harcokban a Gázai övezet több térségben.

Vasárnap – hónapok óta először – mintegy száz teherautóból álló, jelentős konvoj lépett be a Gázai övezetbe a Kerem Salom határátkelőn keresztül, segélyeket, élelmiszert és gyógyszert szállítva a nélkülöző lakosság számára.

A segélyek elosztásának kudarca és a nemzetközi nyomás hatására több mint egy év után az IDF további értesítésig ismét napi tízórás humanitárius szünetet tart a Gázai övezet több térségében, köztük Gáza városban. Emellett az izraeli légierő a háború kezdete óta először légi úton, ejtőernyővel élelmiszercsomagokat dobott le az övezetbe.

Vasárnap reggel a politikai vezetés utasítására helyreállították az áramszolgáltatást a Gázai övezet déli tengervíz-sótalanító üzemében

. Az IDF szerint a létesítmény várhatóan körülbelül kilencszázezer lakos vízellátását biztosítja majd.

Az IDF közlése szerint a humanitárius „taktikai szünet” naponta, helyi idő szerint délelőtt tíz és este nyolc között lesz érvényben, és elsősorban azon térségekben, ahol nem folynak hadműveletek, vagyis főleg al-Mavászíban, Dír al-Baláhban és Gáza városban. A döntés az ENSZ-szel és nemzetközi segélyszervezetekkel végzett egyeztetések nyomán született.

A szünet célja, hogy elősegítse az élelmiszer és a gyógyszer biztonságos eljuttatását a rászoruló civilekhez. Az IDF kijelölt állandó biztonsági folyosókat is, ahol reggel hattól éjjel tizenegyig ahol szabadon mozoghatnak az ENSZ és más humanitárius szervezetek segélykonvojai.

Az izraeli külügyminisztérium szombaton azt állította, hogy

„az ENSZ eddig nem tudta szétosztani a Gázai övezetbe hozott nagy mennyiségű segélyt. Várhatóan ezúttal késedelem és kifogások nélkül sikerül ezt megtennie.”

A minisztérium azt is megjegyezte, hogy Izrael elutasítja a Gázai övezet lakosságának szándékos éheztetésével kapcsolatos vádakat, és hozzátették, hogy a Hamász propagandacélokból terjeszti a súlyosan alultáplált gyermekek képeit.

Az izraeli politikai vezetők hangsúlyozták, hogy ez a lépés nem jelenti a hadműveletek felfüggesztését, tovább folytatják a harcot a terroristák infrastruktúrája ellen. Ezen a héten több mint 250 teherautónyi segélyt pakoltak ki Gázában, és további százak várakoznak az átkelőhelyeken.

Újabb konvojokat is elindítottak, Jordániából például hatvan teherautót, miután Izrael beleegyezett, hogy a segélyek nemzetközi szervezeteken keresztül jussanak be az övezetbe.

Az iszlamista Hamász terrorszervezet irányította gázai egészségügyi minisztérium újabb öt, alultápláltság miatti halálesetet jelentett be. A hivatalos adatok szerint eddig összesen 127 ember halt éhen az övezetben, köztük nyolcvanöt gyermek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 28., hétfő

Macron és von der Leyen is a korrupció elleni harcot kérte számon Zelenszkij ukrán elnökön

Emmanuel Macron francia elnök az X közösségi portálra feltett posztjában azt írta, hogy ukrán kollégájával, Volodimir Zelenszkijjel „hangsúlyozták a független és teljes mértékben hatékony intézmények által a korrupció ellen folytatott harc fontosságát”.

Macron és von der Leyen is a korrupció elleni harcot kérte számon Zelenszkij ukrán elnökön
2025. július 27., vasárnap

Megszületett a vámegyezség az USA és az EU között: 15 százalékos adót vet ki Amerika az Európából érkező árura

Donald Trump amerikai elnök Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével tartott skóciai megbeszélése után bejelentette: megállapodtak a vámok ügyében, amelyekről hónapok óta folynak a tárgyalások.

Megszületett a vámegyezség az USA és az EU között: 15 százalékos adót vet ki Amerika az Európából érkező árura
2025. július 27., vasárnap

Ukrán dróntámadás miatt lemondták a szentpétervári haditengerészeti parádét

Oroszország, amely vasárnap ünnepli az orosz flotta napját, „biztonsági okokból” lemondta az erre az alkalomra tervezett nagyszabású haditengerészeti parádét Szentpéterváron – jelentette be a Kreml orosz hírügynökségek jelentése szerint.

Ukrán dróntámadás miatt lemondták a szentpétervári haditengerészeti parádét
2025. július 27., vasárnap

Tömegmészárlást végeztek a keresztények között dzsihadisták a Kongói DK-ban

Az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez köthető felkelők gyilkoltak meg vasárnap 38 embert a Kongói Demokratikus Köztársaság forrongó keleti részén egy templomban.

Tömegmészárlást végeztek a keresztények között dzsihadisták a Kongói DK-ban
2025. július 27., vasárnap

Orbán Viktor felfedte, mikor rendezik jövőre az országgyűlési választást

A pólóján szereplő felirattal utalt arra Magyarország miniszterelnök, hogy jövőre mikor rendezhetik a parlamenti választást az anyaországban. Orbán Viktor ugyanakkor megismételte az egy nappal korábban a Tusványoson tett győzelmi várakozásait.

Orbán Viktor felfedte, mikor rendezik jövőre az országgyűlési választást
2025. július 27., vasárnap

Pokoli hőség Törökországban, erdőtüzek Görögországtól Lappföldig

Törökország délkeleti részén 50 Celsius-foknál magasabb hőmérsékletet mértek szombaton, ami nehezíti az erdőtüzek oltását. Görögország már az idei harmadik hőhullámot szenvedi el, és ott is erdőtüzek pusztítanak.

Pokoli hőség Törökországban, erdőtüzek Görögországtól Lappföldig
2025. július 27., vasárnap

Fátylat borítottak a „Schengen-fejezetre”: Ausztriában tárgyalt Nicușor Dan államfő

Nicușor Dan államfő megbeszélést folytatott szombaton Salzburgban Christian Stocker osztrák kancellárral.

Fátylat borítottak a „Schengen-fejezetre”: Ausztriában tárgyalt Nicușor Dan államfő
2025. július 26., szombat

Halálos áldozatokat követelő légicsapást mértek az oroszok Dnyipropetrovszk megye székhelyére

Oroszország szombatra virradó éjszaka 208 drónnal és 27 rakétával és légibombával támadta Ukrajnát, a fő célpont Dnyipropetrovszk megye volt, amelynek székhelyén, Dnyipróban az eddigi adatok szerint két ember életét vesztette.

Halálos áldozatokat követelő légicsapást mértek az oroszok Dnyipropetrovszk megye székhelyére
2025. július 25., péntek

Kárpátaljai újságíró: Zelenszkij öngólt vétett, azt hitte, megszabadulhat a Nyugat gyámsága alól

A korrupcióellenes hatóságokat a nyugati globalista körök erőltették rá Kijevre, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pedig hibázott, amikor azt hitte, most megszabadulhat a gyámságuk alól – összegzett Dunda György kárpátaljai újságíró.

Kárpátaljai újságíró: Zelenszkij öngólt vétett, azt hitte, megszabadulhat a Nyugat gyámsága alól
2025. július 25., péntek

Radikális szervezetek betiltását lehetővé tevő tervezetet hagyott jóvá a belga kormány

A belga szövetségi kormány jóváhagyta azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi radikális szervezetek betiltását az ország biztonságának és demokratikus rendjének védelme érdekében – közölte pénteken a belga belügyminisztérium.

Radikális szervezetek betiltását lehetővé tevő tervezetet hagyott jóvá a belga kormány