Az Iszlám Állam áll a brüsszeli késelés mögött

•  Fotó: Origó/AFP

Fotó: Origó/AFP

Az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet jelentkezett szombaton a pénteki brüsszeli késelés felbujtójaként.

MTI

2017. augusztus 27., 11:532017. augusztus 27., 11:53

A terrorszervezet – a szócsővének tekinthető Aamák hírügynökségen keresztül – tudatta: „A katonák ellen végrehajtott brüsszeli késeléses művelet végrehajtója az Iszlám Állam katonája volt.”

A közlés kitért arra, hogy

a támadás válasz az Egyesült Államok vezette koalíciós erők támadásaira az Iszlám Állam ellen Szíriában és Irakban.

A belga ügyészség „terrorista gyilkosság kísérletének” gyanújával indított nyomozást. A hatóság szombaton kiadott nyilatkozatában azt közölte, hogy az illetőnek volt már dolga a rendőrséggel egy testi sértés ügyében, de terrorizmussal kapcsolatba hozható cselekményt korábban nem követett el.

A gyanúsított állítólag hátulról támadt a katonákra egy késsel péntek este Brüsszel belvárosában, miközben azt kiabálta, hogy „Allahu akbar”, ami arabul annyit tesz: Isten a legnagyobb.

Az ügyészségi nyilatkozat szerint a támadót két lövés érte, két katona pedig felületi sérüléseket szenvedett. A férfinál egy lőfegyverutánzatot találtak és két példányt a muszlim vallás szent könyvéből, a Koránból.

A 30 év körüli, szomáliai származású belga állampolgár a kórházba szállítása után belehalt sebesülésébe.

A hatóságok az éjjel átkutatták a lakását a Brüszeltől mintegy 100 kilométerre északnyugatra található Bruges-ben – áll az ügyészségi nyilatkozatban, amely azonban további részletekkel nem szolgál. Belgiumban a 32 ember halálát okozó 2016. március 22-i brüsszeli merényletek óta magas fokú terrorkészültség van érvényben, és azóta katonákat és a korábbiaknál több rendőrt vezényeltek a középületek és a nagyobb rendezvények védelmére.

korábban írtuk

Lelőttek egy férfit, aki késsel támadt katonákra Brüsszelben
Lelőttek egy férfit, aki késsel támadt katonákra Brüsszelben

Járőröző katonákra támadt egy férfi pénteken Brüsszelben, a támadót a katonák lelőtték helyszíni jelentések szerint.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Az ukrán biztonsági szolgálat azt állítja, magyar kémhálózatot leplezett le

Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.

Az ukrán biztonsági szolgálat azt állítja, magyar kémhálózatot leplezett le
2025. május 09., péntek

XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes

Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?

XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes
XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes
2025. május 09., péntek

XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes

2025. május 09., péntek

Netanjahu: Amerika nélkül is megvédjük magunkat a húszik ellen

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.

Netanjahu: Amerika nélkül is megvédjük magunkat a húszik ellen
2025. május 09., péntek

Újdelhi szerint Pakisztán drónokkal és tüzérséggel támadta Indiát, de ezt a pakisztániak tagadják

Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.

Újdelhi szerint Pakisztán drónokkal és tüzérséggel támadta Indiát, de ezt a pakisztániak tagadják
2025. május 09., péntek

Ukrajna szerint az oroszok sokszor megsértették a tűzszünetet, Trump 30 napos fegyvernyugvást követel és szankciókkal fenyeget

Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.

Ukrajna szerint az oroszok sokszor megsértették a tűzszünetet, Trump 30 napos fegyvernyugvást követel és szankciókkal fenyeget
2025. május 08., csütörtök

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé
2025. május 08., csütörtök

„Leleplezés”: a Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormánynak azért kell mennie, mert ütőképes hadsereget akar

Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.

„Leleplezés”: a Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormánynak azért kell mennie, mert ütőképes hadsereget akar
2025. május 08., csütörtök

Az EP enyhítette a farkasok uniós védelmi státuszát

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.

Az EP enyhítette a farkasok uniós védelmi státuszát
2025. május 08., csütörtök

Itt a vége: Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és a házasságából is

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.

Itt a vége: Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és a házasságából is
2025. május 08., csütörtök

Vance: Európának jobban ki kell vennie a részét a védelemből, vigyázni kell a demokráciára

Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.

Vance: Európának jobban ki kell vennie a részét a védelemből, vigyázni kell a demokráciára