Az Európai Bizottság az iráni válaszcsapások után: azonnal véget kell vetni a fegyverek használatának

•  Fotó: Tehrantimes.com

Fotó: Tehrantimes.com

A fegyverek használatának azonnal véget kell vetni, és vissza kell térni a megoldást kínáló politikai párbeszédhez – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben, az Európai Bizottság rendkívüli tanácskozása után szerda délelőtt az Irán által végrehajtott rakétatámadásokról nyilatkozva.

Hírösszefoglaló

2020. január 08., 13:312020. január 08., 13:31

2020. január 08., 14:542020. január 08., 14:54

Az Európai Bizottság elnöke az MTI szerint hangsúlyozta, hogy a kialakult válság nemcsak a régiót érinti, hanem az egész világot. Az Európai Unió kapcsolatban áll a régió valamennyi szereplőjével annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a helyzet további romlása – húzta alá.

A biztosi testület megvizsgálta a válság Európára gyakorolt lehetséges hatásait, és készen áll, hogy minden szereplővel a lehető leghamarabb cselekedjen és párbeszédet kezdeményezzen

– mondta. Kijelentette: az unió mindent megtesz az Irán atomprogramjáról kötött megállapodás, az úgynevezett közös átfogó cselekvési terv (JCPOA) életben tartása érdekében. A megállapodás fontosabb, mint valaha – tette hozzá. Von der Leyen a szerda hajnalban Iránban lezuhant ukrán repülőgép katasztrófája okainak kivizsgálását is sürgette, együttérzését kifejezve az áldozatok hozzátartozóinak.

korábban írtuk

Gyanús körülmények között zuhant le egy ukrán utasszállító Iránban, cáfolták a terrortámadást
Gyanús körülmények között zuhant le egy ukrán utasszállító Iránban, cáfolták a terrortámadást

Lezuhant Iránban szerda reggel egy Boeing 737-es típusú ukrán utasszállító repülőgép, több mint félszáz utassal és a személyzettel a fedélzetén.

A sajtótájékoztatón Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője arra szólított fel minden érintett felet, hogy a helyzet elmérgesedésének megelőzése érdekében tartózkodjanak mindenfajta katonai lépéstől. Az olyan akciók, mint a szerda hajnali, az Egyesült Államok és az európai koalíciós erők által is használt iraki légibázisok ellen indított iráni rakétatámadás aggodalmat kelt, ugyanis elmérgesítheti a helyzetet és újabb okot adhat a konfrontációra – fejtette ki. „Senkinek sem áll érdekében, hogy tovább erősödjön az erőszak spirálja” – mondta.

A főképviselő továbbá arra hívta fel a figyelmet, hogy a közel-keleti konfliktus veszélyezteti az Iszlám Állam nevű terrorszervezet felszámolása érdekében elért eddigi sikereket. Az Európai Unió külügyi tanácsa pénteken tart rendkívüli ülést a Közel-Keleten kialakult válság, valamint a líbiai helyzettel összefüggésben.

A Pentagon szerint Irán több mint egy tucat ballisztikus rakétát lőtt ki az elmúlt éjjel két iraki támaszpontra.

Az Ain al-Aszad bázison és az erbíli támaszponton is vannak amerikai katonák. Az első amerikai sajtójelentések szerint a támadásoknak iraki katonák estek áldozatul, de egyelőre nem tudni, hogy vannak-e köztük halálos áldozatok is.

Az iráni állami televízió közölte, hogy a támadás megtorlás volt Kászim Szulejmáni tábornoknak, a Forradalmi Gárdához al-Kudsz különleges egység parancsnokának meggyilkolásáért.

Szulejmáni keddi temetése kapcsán iráni vezetők nyíltan bosszút esküdtek a nemzet büszkeségének nevezett katonai vezető haláláért. Az állami televízió híradása szerint a művelet a Mártír Szulejmáni nevet viseli, s a csapásokat a Forradalmi Gárda iráni rakétaprogramot irányító űrhadosztálya hajtotta végre.

Donald Trump amerikai elnök a Twitteren azt írta: „minden rendben van! Iránból két iraki katonai támaszpontra lőttek rakétákat. Jelenleg a sebesültek és a károk számbavétele tart. Nekünk van a legerősebb és legjobban felszerelt hadseregünk a világon”. Majd hozzátette, hogy szerdán reggel nyilatkozatot tesz.

Az amerikai szövetségi légügyi hatóság (FAA) szerdára virradóra megtiltotta az amerikai légi járatok közlekedését az iraki és az iráni légtérben, valamint a Perzsa(Arab)-öböl és az Ománi-öböl térségében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos

Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos
2025. július 11., péntek

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk

Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk
2025. július 11., péntek

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában

Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában
2025. július 11., péntek

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja

A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja
2025. július 11., péntek

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának

Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának
2025. július 11., péntek

Cáfolják az ukránok, hogy bántalmazás okozta a kárpátaljai magyar katona halálát

Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.

Cáfolják az ukránok, hogy bántalmazás okozta a kárpátaljai magyar katona halálát
2025. július 10., csütörtök

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján

Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján
2025. július 10., csütörtök

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett

Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett
2025. július 10., csütörtök

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott

Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott
2025. július 10., csütörtök

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi

Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi