Szabotázs. A gázai tűzszünet az egyiptomi hírszerzés egyik vezetőjének machinációi miatt hiúsult meg
Fotó: Facebook/Izraeli hadsereg
Az egyiptomi hírszerzés fű alatt megváltoztatta annak a tűzszüneti javaslatnak a feltételeit, amelyet Izrael már a hónap elején aláírt, és ezzel végül meghiúsította azt a megállapodást, amely a megbeszéléseket ismerő három személy szerint lehetővé tette volna az izraeli túszok és palesztin foglyok szabadon bocsátását, valamint a gázai harcok ideiglenes befejezését.
2024. május 22., 09:302024. május 22., 09:30
A tűzszüneti megállapodás, amelyet a Hamász végül május 6-án jelentett be, nem az volt, amiről a katariak vagy az amerikaiak azt hitték, hogy a Hamász elé terjesztették egy esetleges végső felülvizsgálatra – mondták a források.
Az egyiptomi hírszerzés által végrehajtott változtatások, amelyek részleteiről korábban nem számoltak be, haragot és bírálatokat váltottak ki az Egyesült Államok, Katar és Izrael tisztségviselői részéről, és zsákutcába juttatták a tűzszüneti tárgyalásokat.
– mondta az egyik forrás a CNN-nek.
Bill Burns, a CIA igazgatója, aki az amerikaiak tűzszüneti megállapodás közvetítésére tett erőfeszítéseinek élére állt, a térségben tartózkodott, amikor eljutott hozzá a hír, hogy az egyiptomiak megváltoztatták a megállapodás feltételeit. Dühös volt és zavarba jött – mondta ugyanez a személy , mivel úgy vélte, hogy ez azt a látszatot kelti, mintha nem lett volna képben, vagy nem tájékoztatta volna az izraelieket a változásokról.
A halk szavú és szelíd modorú Burns „majdnem kiborult” – mondta a forrás.
A CIA szóvivője nem kívánt nyilatkozni az ügyben.
Az ügyet ismerő három forrás a CNN-nek elmondta, hogy
Halek az egyiptomi hírszerzés vezetőjének, Abbasz Kamelnak a helyettese, aki Burns partnere volt az egyiptomi közvetítésben, a tűzszüneti tárgyalásokon való egyiptomi közvetítésben.
Egy, a tárgyalásokat jól ismerő forrás szerint Abdel Halek mást mondott az izraelieknek és mást a Hamásznak. A forrás szerint
A többi közvetítőt azonban nem tájékoztatták, és ami a legfontosabb, az izraelieket sem.
mondta az illető.
Az egyiptomi kormány nem reagált.
Eközben Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt mondta, hogy a háborút követően „nagyon világos terve” van a gázai jövőre vonatkozóan.
A kormányfő kedden a CNN-nek kijelentette, hogy
Gáza újratelepítése izraeli telepesekkel azonban „soha nem szerepelt a tervekben” – mondta Netanjahu.
„Néhány választóm nem örül ennek, de ez az én álláspontom” – mondta.
A miniszterelnök az interjúban megerősítette elkötelezettségét a Gázai övezetet kormányzó Hamász felszámolása mellett, mielőtt megfontolná az övezet demilitarizálását.
Mivel még mindig több mint száz túszt tartanak fogva a Gázai övezetben, egyre nagyobb a nyomás egy olyan megállapodás érdekében, amely a túszok szabadon bocsátását tűzszünetért cserébe biztosítaná.
„A Hamász elleni katonai fellépésünk valójában annak az eszköze, hogy visszaszerezzük a túszokat, mert katonai nyomás nélkül, lényegében anélkül, hogy megszorongatnánk őket, a Hamász nem fog feladni semmit” – mondta az izraeli miniszterelnök, aki egyúttal cáfolta, hogy Izrael „kiéheztetné” a gázai lakosságot.
Több szervezet és ország bírálta az AP gázai élő adásának leállítását
Több szervezet és ország is bírálta kedden, hogy az izraeli hatóságok az „al-Dzsazíra törvényre” hivatkozva lefoglalták az Associated Press (AP) amerikai hírügynökség felszereléseit és leállították a hírügynökségnek a Gázai övezet északi részéről sugárzott élő adását.
A Riporterek Határok Nélkül (RSF) párizsi székhelyű nemzetközi újságíró jogvédő szervezet „szégyentelen cenzúrának” nevezte az izraeli hatóságok eljárását.
Az RSF elítéli a hírügynökség kamerájának lefoglalását és a Gázai övezetet mutató élő adás beszüntetését, amit (az izraeli hatóságok) azzal indokoltak, hogy a felvételeket az Izraelben betiltott és május 5-én bezárt al-Dzsazíra (katari hírtelevíziónak) továbbítják – írta a szervezet az X közösségi portálon.
Az ENSZ főtitkára „nagyon aggasztónak” tekinti az AP hírügynökség működésének az izraeli kormány által történt korlátozását – közölte napi sajtótájékoztatóján António Guterres szóvivője.
„Az újságíróknak szabadon kell tudniuk dolgozni. Az Associated Press és más médiumok számára biztosítani kell, hogy szabadon, zaklatástól mentesen dolgozhassanak” – mondta a szóvivő.
A Fehér Ház szóvivője kedden „nyilvánvalóan aggasztónak” nevezte, hogy Izrael beszüntette az élő videóadást. Foglalkozni fogunk a kérdéssel – jelentette ki Karine Jean-Pierre, aki felszólította Izraelt, hogy állítsa vissza az élő videót.
A Gázai övezetet irányító Hamász iszlamista palesztin szervezet, amelynek október 7-én indított Izrael elleni támadása nyomán kirobbant az újabb gázai övezeti háború, keddi közleményében kijelentette, hogy az AP berendezésének elkobzása „ismételt önkényes és elnyomó lépés a sajtószabadság ellen”.
A Nemzetközi Büntetőbíróságot (ICC) szankciókkal sújtó rendeletet írt alá Donald Trump amerikai elnök, amelyben „az Amerikát és közeli szövetségesünket, Izraelt célzó törvénytelen és alaptalan intézkedésekkel” vádolja sz intézményt.
Volodimir Zelenszkij kész tárgyalni Vlagyimir Putyin orosz államfővel, amint érthetővé válik, miként ér véget a háború Ukrajna számára – ezt maga az ukrán elnök mondta csütörtökön Kijevben újságíróknak.
Jiszráel Kac izraeli védelmi miniszter arra utasította az izraeli hadsereget (IDF), hogy készítsen tervet a gázai palesztinok önkéntes távozására – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium szóvivője.
Az Egyesült Államok külügyminisztériuma szerdán X-üzenetben jelentette be, hogy az amerikai korm
Államcsíny elkövetésének gyanújával ügyészségi eljárást kezdeményezett a lengyel alkotmánybíróság elnöke Donald Tusk kormányfő és más vezető lengyel politikusok, bírák és ügyészek ellen – erről maga Bogdan Swieczkowski tájékoztatott.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerdán kijelentette, hogy nincs semmi rossz Donald Trump elképzelésében a palesztinok kitelepítéséről a Gázai övezetből, miután az amerikai elnök javaslata nemzetközi bírálatokat váltott ki.
Az Egyesült Államoknak kell megtennie az első lépést az Oroszországgal való kapcsolatok normalizálása felé – jelentette ki Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes az orosz diplomáciai tárca honlapján szerda este közzétett közleménye szerint.
Donald Trump amerikai elnök újfent nem hazudtolta meg üzletemberi mivoltát: kijelentette, hogy az Ukrajnának nyújtott további pénzügyi támogatás fejében részt kér az ország ritkaföldfém-készleteinek kitermeléséből.
Mahmúd Abbász palesztin elnök szerdán határozottan visszautasította Donald Trump amerikai elnöknek a Gázai övezet átvételére vonatkozó javaslatát, amelyet a török külügyminiszter is elfogadhatatlannak nevezett.
Izraelben érdeklődéssel és támogatóan fogadták szerdán az amerikai elnök gázai javaslatát a Gázai övezet amerikai birtokba vételére, felvirágoztatására, és a palesztinok Egyiptomba és Jordániába telepítésére.
szóljon hozzá!