Az Egyesült Államok és az Európai Bizottság örül az uniós csatlakozásról tartott moldovai népszavazás eredményének

Nyugati öröm. Az Egyesült Államokban és Brüsszelben is üdvözölték, hogy kevéssel ugyan, de az EU-párti szavazatok győztek a moldovai népszavazáson •  Fotó: A Moldovai köztársaság elnöki hivatala

Nyugati öröm. Az Egyesült Államokban és Brüsszelben is üdvözölték, hogy kevéssel ugyan, de az EU-párti szavazatok győztek a moldovai népszavazáson

Fotó: A Moldovai köztársaság elnöki hivatala

Moszkva nem tudta aláásni a választásokat és a népszavazást a Moldovai Köztársaságban, noha „erőteljesen dolgozott” ezen – reagált hétfőn a Fehér Ház egyik tisztségviselője.

Krónika

2024. október 22., 10:292024. október 22., 10:29

A moldovai választási eredmények azt mutatják, hogy az ország demokráciája továbbra is erős, annak ellenére, hogy Oroszország megpróbálta aláásni azt – mondta John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője.

Kirby üdvözölte a Moldova európai uniós csatlakozásáról szóló népszavazás pozitív eredményét is, amelyet előrelépésnek nevezett az ország európai integráció felé vezető úton, és kijelentette, hogy Oroszországnak nem sikerült aláásnia az elnökválasztást.

Idézet
A demokrácia szilárd Moldovában, ahogyan a moldovai nép akarata is, hogy előrelépjen az európai integráció felé”

– nyilatkozta John Kirby, miután az »igen« tábor szűken megnyerte a volt szovjet köztársaság európai uniós csatlakozásáról szóló népszavazást, az elnökválasztás második fordulójára pedig november 3-án kerül sor a jelenlegi Európa-barát elnök, Maia Sandu és a szocialisták képviselője, az oroszbarát szocialista Alexandr Stoianoglu között.

korábban írtuk

Elemző a Krónikának: a moldovai társadalom megosztottágát jelzi a népszavazás eredménye
Elemző a Krónikának: a moldovai társadalom megosztottágát jelzi a népszavazás eredménye

A moldovai társadalom megosztott, ezt jelzi az uniós csatlakozásról szóló népszavazás eredménye, amely alig több mint 50 százalékos többséget hozott az EU-integráció hívei számára – mutatott rá a Krónika megkeresésére Barabás T. János szakértő.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő eközben hétfőn ismét visszautasította a Moldova belügyeibe való beavatkozás vádját, és elítélte a vasárnapi választásokba való nyugati beavatkozást. „Bizonyítékok nélkül vádolták meg országunkat azzal, hogy beavatkozik Moldova belügyeibe, és megpróbálja befolyásolni polgárai akaratának kifejezését (...), miközben a Nyugat nyíltan beavatkozott ebbe a választási folyamatba” – mondta Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium képviselője.

Az Európai Bizottság és az uniós külügyi szolgálat (EEAS) is üdvözölte a moldovai elnökválasztás és az európai uniós csatlakozásról tartott népszavazás eredményét, amelyen a moldovai nép kifejezte azon szándékát, hogy országa jövőjét az Európai Unióban képzeli el

– jelentette ki az Európai Bizottság, valamint az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő hétfőn.

A brüsszeli közlemény kiemelte, nemzetközi megfigyelők előzetes megállapításai szerint a népszavazás folyamata jól irányított volt. Az indulók szabadon kampányolhattak még egy olyan környezetben is, amelyet külföldi beavatkozás és aktív dezinformációs erőfeszítések jellemeztek.

korábban írtuk

Román külügy: Oroszország masszívan beavatkozott a moldovai választásokba
Román külügy: Oroszország masszívan beavatkozott a moldovai választásokba

Románia továbbra is energiát és szakértelmet fektet be a Moldovai Köztársaság európai integrációjának támogatásába és az orosz beavatkozással szembeni ellenálló képességének erősítésébe – foglalt állást hétfő este a bukaresti külügyminisztérium.

Emlékeztettek: a bűnüldöző hatóságok, számos nemzetközi és civil szervezet figyelmeztetett, hogy

Moldova egy külföldről irányított „hibrid háború” célpontja, amely magában foglalja az ország destabilizálására irányuló manipulatív beavatkozás különféle formáit, a politikai szereplők tiltott finanszírozását, dezinformációs kampányokat és kibertámadásokat.

„Oroszország és meghatalmazottai aktívan megpróbálták aláásni a moldovai demokratikus és szavazási folyamatot. Dicsérjük a moldovai hatóságokat a választási és alkotmányos népszavazás sikeres megszervezéséért” – fogalmaztak.

Az Európai Unió szorosan nyomon fogja követni a fejleményeket az elnökválasztás november 3-i, második fordulójában és a 2025-ös parlamenti választások előtt – szögezték le.

Idézet
Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy továbbra is támogassuk Moldova demokratikus fejlődését, reformjait és gazdasági növekedését, valamint erősítsük az ország ellenálló képességét, különösen az Európai Unió felé vezető úton. Az EU-nak és Moldovának közös jövője van”

– tették hozzá.

Emmanuel Macron francia elnök is biztosította az országot Franciaország „támogatásáról” „európai sorsának” beteljesítésében, és elítélte a szavazás során elkövetett „dezinformációs manővereket”.

„A dezinformációs manőverek nem ingatják meg a moldovaiak elszántságát, akiknek az európai családhoz való csatlakozási törekvése erősebbnek bizonyult” – írta a francia elnök az X-en.

A hivatalban lévő elnök „Maia Sandu testesíti meg ezt a vágyat. Moldova számíthat a támogatásunkra, hogy beteljesítse európai sorsát” – tette hozzá.

Maia Sandu hivatalban lévő moldovai elnök a voksok 42,45 százalékát, legfőbb kihívója, Alexandr Stoianoglo volt főügyész pedig a szavazatok 25,98 százalékát szerezte meg az elnökválasztás első fordulójában, és ezzel ők jutottak be a második fordulóba.

Az elnökválasztás első fordulójával párhuzamosan tartott vasárnapi népszavazáson a választásra jogosultaknak 50,46 százaléka mondott igent arra a kérdésre, hogy rögzítsék-e az alkotmányban Moldova európai uniós csatlakozási szándékát, 49,54 százaléka nemmel voksolt.

korábban írtuk

Gyanúsnak tartja a moldovai szavazások eredményét Moszkva
Gyanúsnak tartja a moldovai szavazások eredményét Moszkva

A moldovai választási eredmények „nehezen megmagyarázható” szavazatnövekedést mutattak Maia Sandu elnök és az Európai Unió javára – közölte hétfőn Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

Maia Sandu leköszönő moldovai elnök szintén üdvözölte az igenek győzelmét az előző nap országa európai uniós csatlakozásáról tartott népszavazáson, amelyet szavai szerint épphogy csak sikerült kivívni „az igazságtalan küzdelem” és Moszkva „galád beavatkozásaival” szemben.

Moszkva bizonyítékokat követelt „e súlyos állítások” alátámasztására, és bírálta a népszavazáson leadott szavazatok összeszámlálása közben elkövetett „szabálytalanságokat”.

„Egy nehéz küzdelemben megnyertük az első csatát, ami meghatározza országunk jövőjét” – írta a Facebookon az 52 éves leköszönő elnök, egyben elnökjelölt, aki szorgalmazta a választók mozgósítását az elnökválasztás november 3-án esedékes második fordulójára.

A voksok teljes összeszámolása mellett

a diaszpóra szavazatainak köszönhetően az igenek aránya 50,46 százalék lett, miután sokáig a nemek vezettek.

korábban írtuk

FRISSÍTVE - Második forduló dönt a moldovai elnökválasztáson, kis többséggel támogathatják az EU-csatlakozást a polgárok
FRISSÍTVE - Második forduló dönt a moldovai elnökválasztáson, kis többséggel támogathatják az EU-csatlakozást a polgárok

Bár Maia Sandu hivatalban levő államfő nyerte a vasárnapi elnökválasztás első fordulóját Moldovában, második körre is szükség lesz, ráadásul az EU-csatlakozásról kiírt referendumon nagyon szoros az állás az elutasító és a támogató voksok között.

Első hivatalos megszólalásában hétfőre virradó éjszaka az államfő „a demokrácia elleni példátlan támadást” nehezményezte, „a moldovai nemzeti érdekek iránt ellenséges külföldi erőkkel együtt fellépő bűnbandákat” okolva, akik – mint fogalmazott – „eurók tízmilliói árán hazugsággal és propagandával kívánták megtéveszteni és korrumpálni a választókat.”

1 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. október 22., kedd

Amerika: nincs esély a libanoni és a gázai tűzszünetre

A Fehér Ház elismerte, hogy a tűzszünetre irányuló tárgyalások „nem fognak újraindulni” sem a gázai, sem a libanoni feszültség csökkentése érdekében .

Amerika: nincs esély a libanoni és a gázai tűzszünetre
2024. október 22., kedd

Moszkva mélyíti az együttműködést Észak-Koreával, Washington újabb katonai segélyt nyújt Ukrajnának

Oroszország „minden téren” a kapcsolatok továbbfejlesztésére készül Észak-Koreával (KNDK) - reagált Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn arra az újságírói kérdésre, küldött-e a KNDK katonákat, hogy orosz oldalon harcoljanak az Ukrajnai háborúban.

Moszkva mélyíti az együttműködést Észak-Koreával, Washington újabb katonai segélyt nyújt Ukrajnának
2024. október 22., kedd

Elemző a Krónikának: a moldovai társadalom megosztottágát jelzi a népszavazás eredménye

A moldovai társadalom megosztott, ezt jelzi az uniós csatlakozásról szóló népszavazás eredménye, amely alig több mint 50 százalékos többséget hozott az EU-integráció hívei számára – mutatott rá a Krónika megkeresésére Barabás T. János szakértő.

Elemző a Krónikának: a moldovai társadalom megosztottágát jelzi a népszavazás eredménye
2024. október 21., hétfő

Román külügy: Oroszország masszívan beavatkozott a moldovai választásokba

Románia továbbra is energiát és szakértelmet fektet be a Moldovai Köztársaság európai integrációjának támogatásába és az orosz beavatkozással szembeni ellenálló képességének erősítésébe – foglalt állást hétfő este a bukaresti külügyminisztérium.

Román külügy: Oroszország masszívan beavatkozott a moldovai választásokba
2024. október 21., hétfő

Fiatalok készülhettek fegyveres támadásra Magyarországon, az amerikai szervek figyelmeztettek (FRISSÍTVE)

Egy október 23-ára szerveződő fegyveres akcióra figyelmeztette a magyar hatóságokat az amerikai hírszerzés nagyjából két hete – közölte diplomáciai forrásokból származó értesülését hétfőn a Telex.

Fiatalok készülhettek fegyveres támadásra Magyarországon, az amerikai szervek figyelmeztettek (FRISSÍTVE)
2024. október 21., hétfő

NATO-főtitkár: jelentős eszkaláció lenne, ha Észak-Korea beszállna az ukrajnai háborúba Moszkva oldalán

Jelentős eszkaláció lenne, ha Észak-Korea csapatokat küldene az Oroszország melletti harcra Ukrajnába – jelentette ki a NATO-főtitkár az X közösségi oldalon közzétett üzenetében hétfőn.

NATO-főtitkár: jelentős eszkaláció lenne, ha Észak-Korea beszállna az ukrajnai háborúba Moszkva oldalán
2024. október 21., hétfő

Gyanúsnak tartja a moldovai szavazások eredményét Moszkva

A moldovai választási eredmények „nehezen megmagyarázható” szavazatnövekedést mutattak Maia Sandu elnök és az Európai Unió javára – közölte hétfőn Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

Gyanúsnak tartja a moldovai szavazások eredményét Moszkva
2024. október 21., hétfő

A Hezbollah bankját lőtte Izrael Libanonban

Izrael további légicsapásokat hajtott végre Bejrútban és Dél-Libanonban vasárnap, többek között egy olyan bank fiókjaira, amely szerinte támogatja a Hezbollahot.

A Hezbollah bankját lőtte Izrael Libanonban
A Hezbollah bankját lőtte Izrael Libanonban
2024. október 21., hétfő

A Hezbollah bankját lőtte Izrael Libanonban

2024. október 21., hétfő

Fico: a Nyugatot is felelősség terheli az ukrajnai háború elhúzódásáért

A Nyugatot is részben felelősség terheli, amiért az ukrajnai háborúnak nem sikerült véget vetni – jelentette ki vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök.