Fotó: Mikejohnson.house.gov
Az amerikai képviselőház a republikánus frakció alelnökét, Mike Johnsont választotta meg szerdán a házelnöki tisztségre a voksolást követően közzétett hivatalos szavazási eredmények szerint.
2023. október 26., 10:252023. október 26., 10:25
Az 51 éves, Louisiana államból származó politikus Donald Trump hívének számít, s a korábbi elnök szerdán támogatásáról is biztosította. Trump New Yorkban nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy Mike Johnson „fantasztikus” házelnök lenne. Republikánus párttársáról még azt mondta, hogy ravasz és nagyszerű képviselő, akinek személyét mindenki elfogadja.
– jelentette ki Johnson a szavazást követően, amelyen pártpolitikai érdekek mentén 220 képviselő támogatta 209 ellenében.
Kollégáinak címzett levelében Johnson ígéretet tett, hogy előmozdítja a költségvetési kiadásokkal kapcsolatos, régóta esedékes törvénykezést, biztosítva ezzel, hogy a kormányzat nem fog leállni november 17-én az átmeneti büdzsé kifutásával.
„Helyre fogjuk állítani a testületbe vetett bizalmat” – mondta, és hozzátette, hogy „átfogó konzervatív politikai irányvonalat fognak követni, fellépve a Biden-kormányzat káros politikájával, és támogatni fogják szövetségeseinket külföldön”.
Mike Johnson az MTI által idézett beszédében kétpárti bizottság felállítását is ígérte, amely az amerikai gazdaság számára egyik legégetőbb kérdéssel, az infláció kezelésével foglalkozik. A Capitolium lépcsőjén az eskütétel után tartott beszédében kemény munkát ígért a következő hetekben és Izrael melletti kiállását és támogatását hangoztatta.
A politikus röviddel megválasztása után le is tette hivatali esküjét.
Mint ismeretes, a képviselőház eddigi elnökét, a republikánus Kevin McCarthyt többségi szavazáson távolították el pozíciójából. A kongresszus alsóházában hetekig tartó pártpolitikai csatározás kezdődött utódjának kijelöléséről, Johnson a negyedik jelöltként futott be.
Az amerikai Képviselőházban többségi szavazással megfosztották pozíciójától Kevin McCarthy házelnököt kedden.
Jelen pillanatban 6400 milliárd forintnyi kínai beruházás zajlik Magyarországon – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Hszi Csin-ping kínai államfővel közösen tett sajtónyilatkozatában, csütörtökön Budapesten.
A Budai Vár Oroszlános udvarában ünnepélyes katonai ceremónia keretében Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt. Az eseményen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök is.
Két ember meghalt a dél-ukrajnai Nikopol várost ért orosz légi csapásokban – közölték a helyi hatóságok csütörtökön.
Oroszország elutasítja bármely állam vagy szövetség törekvését a kizárólagosságra, tudja, hová vezetnek a túlzott ambíciók – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Az Egyesült Államok kormánya további finanszírozási csomagokon dolgozik Ukrajna számára – közölte Matthew Miller, az amerikai külügyminisztérium szóvivője egy szerdai sajtótájékoztatón.
Románia példaértékűnek számít az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság terén is – ezt állította Klaus Iohannis román államfő, amikor helyi idő szerint szerdán este átvette az Atlanti Tanács nevű politikai think tank díját.
Joe Biden amerikai elnök szerdán először jelentette ki, hogy leállítaná az Izraelnek szánt amerikai fegyverszállítmányok egy részét, ha Benjámin Netanjahu miniszterelnök nagyobb inváziót rendelne el Rafah városában.
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Az európai uniós tagállamok nagyköveti szinten elvben megállapodtak „az Oroszország lekötött vagyonából származó rendkívüli bevételekkel kapcsolatos intézkedésekről”, a pénz Ukrajna helyreállítását és katonai védelmét fogja támogatni.
Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal, és a kétoldalú együttműködés fejlesztésében a kereskedelem, az energia és a logisztika területén – emelte ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X közösségi portálon.
szóljon hozzá!