Fotó: MTI/Balázs Attila
Az idősebb – 65 év feletti – korosztályban az átlagnál is valamivel magasabb, 80 százalékos hatékonyságú az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem által a koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyag az Egyesült Államokban nagy számú résztvevővel elvégzett vizsgálatuk szerint – derült ki a brit–svéd gyógyszeripari vállalat hétfői online sajtótájékoztatóján.
2021. március 22., 18:182021. március 22., 18:18
2021. március 22., 18:192021. március 22., 18:19
Az összesen 32 ezer – számos korosztályt és etnikai csoportot felölelő – résztvevővel, a klinikai kísérletek harmadik fázisában elvégzett vizsgálat eredménye szerint
A vakcina hatékonysága az összes vizsgált korcsoportban és etnikai csoportban hasonló volt.
Az amerikai vizsgálat során ismét megerősítést nyert az, hogy a két oltás közötti időszak akár 12 hétre is kitolható, sőt a 4 hétnél hosszabb időintervallum a két vakcina között még növelheti is az oltás hatékonyságát, és erősítheti a szervezetben kiváltott immunválaszt.
Ruud Dobber, az AstraZeneca forgalmazásért felelős ügyvezető alelnöke elmondta: a vállalat a következő hetekben benyújtja engedélyezési kérelmét az amerikai hatóságoknak a vakcina egyesült államokbeli alkalmazására. Amint az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) jóváhagyja az oltóanyagot, az AstraZeneca egy hónapon belül 30 millió, majd 20 millió – vagyis összesen 50 millió – dózist képes szállítani, ezt követően pedig 15-20 millió adagot tartalmazó szállítmányok érkezhetnek az Egyesült Államokba a szerződésekben rögzített feltételeknek megfelelően. Az amerikaiak beoltására szánt vakcinákat a cég az Egyesült Államokban fogja előállítani – tette hozzá.
Dobber - kérdésre válaszolva - elmondta: amerikai kormányzati tisztségviselők lelkesen és optimistán fogadták az Egyesült Államokban végzett vizsgálat legújabb eredményeit. Hozzátette: az amerikai gyógyszerfelügyelet tüzetesen meg fogja vizsgálni a gyártó által benyújtott adatokat – köztük a hétfőn ismertetett vizsgálat eredményeit is –, és szavai szerint
A sajtótájékoztatón egy cseh újságíró arról kérdezte a gyógyszercég vezetőit, mit gondolnak arról, hogy az oltóanyagukba vetett bizalom és a vakcina hitelessége érezhetően csökkent az utóbbi napokban az Európai Unió országainak lakossága körében, miután felmerült, hogy az oltóanyag esetleg vérrögképződési problémákkal hozható összefüggésbe. Andy Pollard, az Oxfordi Vakcina Csoport igazgatója elmondta, hogy
Az AstraZeneca/Oxford oltása felhasználásának folytatására szólította fel pénteken az országokat az Egészségügyi Világszervezet (WHO), csatlakozva az európai és a brit gyógyszerfelügyeleti hatóság hasonló állásfoglalásához.
Az egyes országokban, ahol az aggodalmak felmerültek, nagyon részletesen vizsgálják az eseteket, de eddig egyetlen ország egészségügyi felügyelőhatósága sem jelezte a gyártónak, hogy összefüggést tapasztalnának a vakcina alkalmazása és a vérrögképződés között – hangsúlyozták.
Azzal kapcsolatban, hogy a koronavírus különböző mutációi ellen milyen hatékonysággal tud működni a vakcina, azt felelték, hogy mindenképp biztató a mostani eredmény, hiszen ez a 79 százalékos hatékonyságot mutató vizsgálat már a kifejlesztés után hosszabb idővel, a vírusmutánsok megjelenése után készült. Pontos választ ugyanakkor csak az adatok további elemzése után kapnak majd erre a kérdésre.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.
Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald
Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.
Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.
szóljon hozzá!