A Kadima a mai izraeli választások nagy esélyese

Törvényhozó testületet választ ma Izrael, és a felmérések szerint Ehud Olmert ügyvezető kormányfő centrista pártja, a Kadima akkora fölénnyel vezet, hogy győzelmét nemigen kérdőjelezheti meg más, mint egy esetleges terrormerénylet által kiváltott társadal

Gazda Árpád

2006. március 28., 00:002006. március 28., 00:00

A knesszet 120 mandátumáért összesen 31 párt verseng. A választási rendszer arányos, kizárólag pártlistákra lehet voksolni, a parlamenti küszöb 2 százalék. A kevéssel több mint 5 millió szavazásra jogosult országszerte 8500 szavazóhelyiségben voksolhat. A legutóbbi választásokon, 2003-ban 68,9 százalék volt a részvételi arány.
Ehud Olmert elődje, a január 5-én agyvérzéssel kómába esett Ariel Saron örökségét ígéri tovább vinni: ahogyan a volt Likud-vezér miniszterelnök tavaly ősszel egyoldalúan – a palesztinokkal történő egyeztetés nélkül – kivonta az izraeli katonákat és telepeseket a Gázai övezetből, úgy tervez ő eljárni a nagyobbik palesztin területtel, Ciszjordániával, igaz megkötésekkel. Három teleptömböt – a Jeruzsálemmel csaknem egybe épült Maalé Adumímot, Gus Eciont és az Ariel körüli kolóniaegyüttest Izraelhez kívánja csatolni, a többi telepet viszont felszámolná. Eltökélt szándéka a palesztin területek leválasztása után Izrael végleges határait kijelölni a kormányciklus végéig. Olmert jobboldali ellenfelei, élen Benjamin Netanjahu volt kormányfővel – aki azóta vezeti a Likudot, hogy Ariel Saron a gázai kivonulás után, pártbeli ellenfeleinek kiiktatására otthagyta a formációt és megalakította a Kadimát – az ország biztonságának kiárusításával vádolják az ideiglenes miniszterelnököt. A palesztin államiságot elutasító Likud a biztonsági falat (kerítést) a palesztin területen mélyebbre tolná, az 1967-ben megszállt Kelet-Jeruzsálemet – mint az ország fővárosának részét – megtartaná, a Jordán-völgyet ugyancsak.
Az izraeliek többsége azonban az ideiglenes miniszterelnök mögött áll, közvélemény-kutatási adatok szerint az ország zsidó lakosságának 60 százaléka támogatja Ciszjordánia nagy részének feladását, nem vonzódik a „Nagy Izrael”eszméje iránt. A Kadima, bár támogatottsága hetek óta csökken, a 120 tagú knesszetben a legutóbbi felmérések szerint is 34 mandátumra számíthat, kétszer annyira, mint a sorban utána következő – Amír Perec volt szakszervezeti vezető irányította – Munkapárt; a Likud a legjobb esetben is csak 14-re.
A koalíció összetétele nem látható előre. A Munkapárt részvétele több mint valószínű, de a Kadima legjobboldalibbként számon tartott politikusa, Cahi Hanegbi bízik abban, hogy a Likud részese lesz a kormánynak. MTI
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 19., csütörtök

Elfogadta az EP a helyreállítás finanszírozási időszakának meghosszabbítását

Állásfoglalást fogadott el a szerdai strasbourgi plenáris ülésén az Európai Parlament, amelyben többek között javasolja a EU helyreállítási finanszírozásának (RFF) meghosszabbítását az előrehaladott állapotban lévő beruházások számára.

Elfogadta az EP a helyreállítás finanszírozási időszakának meghosszabbítását
2025. június 19., csütörtök

Az Irán elleni amerikai csapás terve kész van, de Trump még nem hagyta jóvá

Donald Trump jóváhagyta az Irán elleni támadás terveit, de még nem hozta meg a végleges döntést arról, hogy csapást mér-e az országra – jelentette a CBS.

Az Irán elleni amerikai csapás terve kész van, de Trump még nem hagyta jóvá
2025. június 18., szerda

Kemény dió: Izrael felszámolná az iráni atomlétesítményeket, de egy célpontot Amerika nélkül nem tud megsemmisíteni

Miközben számos iráni nukleáris létesítmény megsínylette az Izrael által pénteken indított támadást, amelynek célja, hogy megakadályozza a perzsa államot az atombomba kifejlesztésében, egy létesítmény ellenáll: a fordói urándúsító üzem.

Kemény dió: Izrael felszámolná az iráni atomlétesítményeket, de egy célpontot Amerika nélkül nem tud megsemmisíteni
2025. június 18., szerda

Az Európai Parlament aggodalmát fejezte ki az uniós értékek állítólagos magyarországi megsértése miatt

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jelentést fogadott el, amelyben aggodalmát fejezte ki az uniós értékek állítólagos tagállami, köztük a magyarországi megsértése miatt – tájékoztatott az uniós parlament szerdán.

Az Európai Parlament aggodalmát fejezte ki az uniós értékek állítólagos magyarországi megsértése miatt
2025. június 18., szerda

Megvertek Oroszországban egy román diplomatanőt

Brutálisan megvertek oroszországi hivatalos útja során egy, az Európai Uniót képviselő román diplomatát. Egy női tisztségviselőről van szó – derül ki a der Spiegel című német kiadvány kedden megjelent cik

Megvertek Oroszországban egy román diplomatanőt
2025. június 18., szerda

Román és magyar állampolgárokat sikerült kimenekíteni Izraelből

Több mint nyolcvan magyar és negyven román állampolgárnak sikerült elhagynia kedden Izraelt a hivatalos tájékoztatás szerint.

Román és magyar állampolgárokat sikerült kimenekíteni Izraelből
2025. június 18., szerda

Zelenszkij újabb amerikai támogatás ígérete és Oroszországot elítélő közös nyilatkozat nélkül utazott haza a G7-csúcsról

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megszakította kanadai látogatását, és kedden visszatért Kijevbe, miközben a G7-tárgyalások még folytak.

Zelenszkij újabb amerikai támogatás ígérete és Oroszországot elítélő közös nyilatkozat nélkül utazott haza a G7-csúcsról
2025. június 18., szerda

Hamenei ajatollah bosszút ígér, Izrael szerint egy hét alatt kiiktatják az iráni célpontokat, Trump teljes iráni megadást vár

A hatodik napjába lépett szerdán az Izrael és Irán közötti konfliktus, a két ország szerdára virradóra is rakétákkal támadta egymást.

Hamenei ajatollah bosszút ígér, Izrael szerint egy hét alatt kiiktatják az iráni célpontokat, Trump teljes iráni megadást vár
2025. június 17., kedd

Szeptember 15-ig nem indít járatokat Tel-Avivba és Ammánba a Wizz Air

A közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt szeptember 15-ig nem indít járatokat Tel-Avivba és Ammánba a Wizz Air.

Szeptember 15-ig nem indít járatokat Tel-Avivba és Ammánba a Wizz Air
2025. június 17., kedd

Dávid és Góliát? Bár Izrael jóval kisebb, hadereje és fegyverei felülmúlják az iráni arzenált

Bár a térképre nézve Izrael eltörpül Irán mellett – egy 9,7 milliós ország áll szemben egy mintegy 90 millióssal –, előbbi jelentős hadereje és korszerű fegyverei miatt képes volt látványosan megalázni a perzsa államot.

Dávid és Góliát? Bár Izrael jóval kisebb, hadereje és fegyverei felülmúlják az iráni arzenált