Richard Durbin amerikai szenátor, a felsőház vezetőségének második számú demokrata képviselője és Jeanne Shaheen, az amerikai szenátus külügyi bizottsága európai albizottságának elnöke szerdán törvényjavaslatot nyújtott be, amelyben Románia felvételét javasolják a vízummentességi programba.
2023. március 16., 11:342023. március 16., 11:34
2023. március 16., 11:472023. március 16., 11:47
Ugyanakkor arra ösztönzik Románia kormányát, hogy fokozza az emberkereskedelem elleni küzdelmet, és feleljen meg az amerikai bevándorlási és állampolgársági törvényben meghatározott technikai kritériumoknak a programba való felvételhez – közölte csütörtökön Románia washingtoni nagykövetsége.
„A Románia vízummentességi programba való felvételét támogató törvényjavaslat a legerősebb jelzés, amelyet Románia kapott az Egyesült Államoktól ebben a kérdésben. A törvényjavaslat azt is hangsúlyozza, hogy fel kell gyorsítani mind az amerikai, mind a román kormány erőfeszítéseit, hogy konkrét lépéseket tegyenek a vízummentesség érdekében. Végül, de nem utolsósorban, az amerikai szenátorok kezdeményezése azt mutatja, hogy Románia támogatást és bizalmat élvez mint partner és stratégiai szövetséges a fekete-tengeri régióban” –mondta Andrei Muraru, Románia amerikai nagykövete.
A Románia vízummentességéről szóló 2023. évi törvény címet viselő jogszabálytervezet fontos jogalkotási lépés, amely
Jelenleg a romániai vízumkérelmek mintegy 10 százalékát elutasítja az Egyesült Államok, de az amerikai törvények szerint Románia csak akkor csatlakozhat a Visa Waiver vízummentességi programhoz, ha az elutasított kérelmek aránya 3 százalék alá csökken.
A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.
Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.
Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.
Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.
Izrael az izraeli-iráni tűzszünet óta először mért csapásokat jemeni húszi célpontok ellen, hétfőre virradóra kikötőket és egy erőművet támadott.
Drónok támadták meg vasárnap éjjel az orosz fekete-tengeri flottát a Krasznodari területen lévő Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette az Astra orosz portál.
A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait – mondta Náim Kászem, a libanoni síita Hezbollah radikális szervezet vezetője.
Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét.
Texas déli részén a villámáradás halálos áldozatainak száma szombatra meghaladta a húszat, miközben további több mint húsz embert, főként egy gyerektábor lakóit változatlanul keresték.
szóljon hozzá!