A NATO védi a moldovai légteret, 47 európai állam- és kormányfő találkozik a Pruton túli országban, Ukrajna a fő téma

•  Fotó: Videófelvétel

Fotó: Videófelvétel

Negyvenhét állam- és kormányfő, az Európai Tanács elnöke, az Európai Bizottság elnöke és az Európai Parlament elnöke részvételével tartják meg csütörtökön az Európai Politikai Közösség második csúcstalálkozóját a Moldovai Köztársaságban.

Krónika

2023. június 01., 10:502023. június 01., 10:50

2023. június 01., 11:142023. június 01., 11:14

A csúcstalálkozót, amelyen az EU-tagállamok vezetői – köztük Orbán Viktor magyar kormányfő és Klaus Iohannis román elnök – mellett húsz másik európai ország csúcspolitikusai is ott lesznek, csupán mintegy húsz kilométerre az ukrán határtól, a Bulboaca településen álló Mimi kastélyban szervezik meg.

Mivel Moldova egyrészt közel fekszik Ukrajnához, ahol a tavaly februári orosz támadás óta háború zajlik, másrészt maga is célpontja Moszkva destabilizációs törekvéseinek, amelyek egy oroszbarát kormány hatalomra juttatását célozzák, a helyszínválasztás egyértelmű üzenetértékkel bír.

Egyrészt azt

jelzi, hogy a nyugati vezetők kiállnak Ukrajna és Moldova szuverenitása és nyugati orientációja mellett, másrészt azt, hogy a jelenlegi moldovai kormány is elkötelezett az EU-integráció mellett.

A találkozón jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is, aki már meg is érkezett az országba.

Zelenszkijt az értekezlet házigazdája, Maia Sandu moldovai elnök fogadta a Chișinăuhoz közeli Bulboaca kastélyában. Az ukrán elnök köszönetet mondott neki Kijev támogatásáért és az ukrán menekültek befogadásáért.

Leszögezte:

a háború csak akkor érhet véget, ha Ukrajna győzelmet arat, vagy ha az oroszok kivonulnak a megszállt ukrán területekről.

Sandu előzőleg kijelentette, hogy az ukrán határ közelében rendezett nagyszabású találkozó a kontinens növekő egységét tanúsítja, megerősíti a résztvevők béke iránti elkötelezettségét, Oroszország ukrajnai háborújának elítélését, valamint szolidaritásukat Kijevvel.

Mivel az ország a háborús övezet közelében fekszik,

a légtér védelmébe a találkozó idejére a NATO is beszáll, AWACS felderítő gépekre bízták, hogy kiszúrjon minden esetleges ellenséges repülőt, rakétát vagy drónt, amely Moldova irányába tart.

Miután Kijev immár hónapok óta az Oroszország elleni ellentámadásra és megszállt területei visszafoglalására készül, a tanácskozás egyik fő témája az ukrajnai helyzet lesz, de a feszült koszovói helyzet is terítékre kerül.

Emellett olyan, stratégiai kérdéseket is megvitatnak, mint az energiahelyzet, a kiberbiztonság és a migráció.

Az Európai Politikai Közösség egy kormányközi vitafórum és az európai államok közötti politikai koordináció platformja, amelynek célja a politikai párbeszéd és együttműködés előmozdítása a közös érdekű kérdésekben az európai kontinens biztonságának, stabilitásának és jólétének megerősítése érdekében.

A fórum Emmanuel Macron francia államfő kezdeményezésére jött létre.

Von der Leyen: Moldova jól halad az EU-tagság felé

Moldova egyértelmű előrehaladást ért el az európai uniós tagság felé – jelentette ki szerdán Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Chișinăuban, Moldova fővárosában.
„Lenyűgöző látni, hogy a nyomás ellenére Moldova gyors és minőségi előrehaladást ért el” – hangsúlyozta von der Leyen a Maia Sandunak, Moldova Nyugat-barát államfőjének oldalán tartott sajtótájékoztatóján.
„Az EU jelentősen megnöveli chișinăui küldöttségét, hogy támogassa a további reformokat” – tette hozzá a bizottsági elnök.
„Moldova Európa szívében van. Moldova Európa része” – hangoztatta a bizottsági elnök.
Maia Sandu arról beszélt, hogy az Európai Politikai Közösség Chișinăuban csütörtökön nyíló csúcstalálkozója Európa béke iránti elkötelezettségét és az ukrajnai „orosz invázió” elutasítását jelzi. A moldovai elnök kijelentette, hogy hazájának helye az Európai Unióban van, és a csütörtöki csúcstalálkozó fontos nap lesz Chișinău és Európa számára egyaránt.
Sandu hangoztatta, hogy az értekezlet a Moldova melletti egyértelmű nemzetközi támogatást is jelzi az ukrajnai háború hátterével.
Bejelentette azt is, hogy megállapodást írt alá az Európai Bizottság elnökével a mobiltelefonos roaming-díjak összehangolásáról. Az egyezmény januárban lép életbe.
Nicu Popescu moldovai külügyminiszter újságíróknak nyilatkozva azt emelte ki, hogy Oroszország a moldovai szakadárok támogatásával évtizedek óta azon fáradozik, hogy megnehezítse Chișinău haladását az uniós integráció útján.
Leszögezte: Moszkva ezt célzó lépései azonban nem vezettek sikerre, Moldova tovább halad az EU-csatlakozás felé.
Szerdán Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője megnyitotta az unió új kirendeltségét Moldovában, amely egyebek között a biztonsági és védelmi együttműködést segíti, de polgári jellegű misszióként. Borrell hangoztatta, hogy ezzel is Chișinău támogatását kívánják hangsúlyozni, azt, hogy Moldova az EU stratégiai partnere. Moldova és az Európai Unió ugyanazokkal a kihívásokkal küzd – emelte ki ő is, szintén az Ukrajna elleni orosz háborút említve meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. október 03., csütörtök

„Súlyos beavatkozás”. Bekérette a német nagykövetet a magyar külügyminiszter

Németország budapesti nagykövete tegnapi beszédében hazánk szuverenitását sértő módon, súlyosan beavatkozott Magyarország belügyeibe – írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán csütörtökön.

„Súlyos beavatkozás”. Bekérette a német nagykövetet a magyar külügyminiszter
2024. október 03., csütörtök

A NATO nem áll készen egy Oroszország elleni háborúra egy nyugalmazott amerikai tábornok szerint

A NATO nem rendelkezik megfelelő légvédelemmel, katonai mobilitással, lőszerrel és gondolkodásmóddal ahhoz, hogy teljes mértékben készen álljon egy esetleges nagyszabású hagyományos háborúra – mondta Ben Hodges nyugalmazott amerikai altábornagy szerdán.

A NATO nem áll készen egy Oroszország elleni háborúra egy nyugalmazott amerikai tábornok szerint
2024. október 03., csütörtök

Zelenszkij ismét megköszönte a román Patriot-rendszert, és azt kérte, hogy a románok is lőjék le az orosz drónokat

Miközben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök újfent köszönetet mondott Romániának a felajánlott Patriot rakétavédelmi rendszerért, felkérte Bukarestet, hogy a román légvédelem szálljon be az Ukrajnára kilőtt orosz drónok lelövésébe.

Zelenszkij ismét megköszönte a román Patriot-rendszert, és azt kérte, hogy a románok is lőjék le az orosz drónokat
2024. október 03., csütörtök

Izrael az Irán elleni válaszcsapásra készül, többen meghaltak Bejrútban egy légicsapásban

Legalább hat ember meghalt csütörtökön kora reggel Libanon fővárosa, Bejrút központjában, miután az izraeli hadsereg közölte, hogy pontos csapást mért a városra.

Izrael az Irán elleni válaszcsapásra készül, többen meghaltak Bejrútban egy légicsapásban
2024. október 03., csütörtök

Feladta az ukrán hadsereg a stratégiai fontosságú Vuhledart

Az ukrán erők kivonultak a Donyecki területen lévő Vuhledar városából – közölte a Horticja hadseregcsoport szerdán.

Feladta az ukrán hadsereg a stratégiai fontosságú Vuhledart
2024. október 02., szerda

Izrael nemkívánatos személlyé nyilvánította az ENSZ főtitkárát

Izrael külügyminisztere szerdán bejelentette, hogy a zsidó állam nemkívánatos személlyé nyilvánította António Guterres ENSZ-főtitkárt, mert nem ítélte el „egyértelműen” Irán előző napi Izrael elleni súlyos rakétatámadását.

Izrael nemkívánatos személlyé nyilvánította az ENSZ főtitkárát
2024. október 02., szerda

Rakétákkal lőtte Izraelt a Hezbollah terrorszervezet

A Hezbollah libanoni síita milícia újabb rakétatámadásai érték Észak-Izraelt az izraeli hadsereg (IDF) libanoni szárazföldi hadműveletének második napján, szerdán is – közölte az IDF.

Rakétákkal lőtte Izraelt a Hezbollah terrorszervezet
2024. október 02., szerda

Amerikai választások: összecsaptak az alelnökjelöltek

J. D. Vance szenátor, a Republikánus Párt alelnökjelöltje és Tim Walz, Minnesota állam kormányzója, a Demokrata Párt alelnökjelöltje számos témáról fejtette ki álláspontját a CBS News országos televízió által szervezett műsorban.

Amerikai választások: összecsaptak az alelnökjelöltek
2024. október 02., szerda

Már a stratégiai fontosságú ukrán városon belül vannak az ostromló orosz erők

Orosz csapatok behatoltak a Donyecki területen fekvő Vuhledar városába – közölte kedden Vadim Filaskin kormányzó, hozzátéve, hogy a harcok még tartanak.

Már a stratégiai fontosságú ukrán városon belül vannak az ostromló orosz erők
2024. október 02., szerda

A Moszad főhadiszállását is célba vette Irán, Netanjahu szerint Teherán fizetni fog a támadásért

A Moszad hírszerző szervezet központját és légitámaszpontokat is célba vett Irán a Izrael ellen kedden este indított rakétatámadások során.

A Moszad főhadiszállását is célba vette Irán, Netanjahu szerint Teherán fizetni fog a támadásért