A MÁV-elnök sajnálja a vásárhelyi roma hős emléktáblája miatt kialakult ellentétet

A Nyugati pályaudvar •  Fotó: Lokál.hu

A Nyugati pályaudvar

Fotó: Lokál.hu

A MÁV szabályosan járt el Puczi Béla emléktáblája ügyében, de fontosnak tartja emlékének megőrzését – közölte a vasúttársaság elnök-vezérigazgatója roma szervezetekkel csütörtökön.

Krónika

2017. október 19., 14:022017. október 19., 14:02

2017. október 19., 14:032017. október 19., 14:03

„Biztosíthatom Önöket, hogy valamennyi munkatársammal együtt nagyra becsüljük és a magyarság szempontjából

Idézet
rendkívül fontosnak tartjuk Puczi Béla erdélyi magyar cigány honfitársunk marosvásárhelyi események alatti helytállását és a magyarság érdekében végrehajtott hősies tetteit”

– fogalmazott Dávid Ilona Sárközi Gábornak, a Roma Sajtóközpont Egyesület elnökének és Setét Jenőnek, az Idetartozunk Egyesület elnökének írt, az MTI-hez is eljuttatott levelében.

Amint arról beszámoltunk, október 7-én, a roma büszkeség napján az emberi jogokért tartott demonstráción Setét Jenő, az Idetartozunk Egyesület elnöke közölte, hogy a Nyugati pályaudvar falára közadakozásból készített emléktáblát akartak elhelyezni Puczi Béla tiszteletére, aki azt a roma tömeget vezette 1990-ben, amely megmentette a marosvásárhelyi magyarokat a felbőszített román tömegtől, ám a MÁV azt nem engedélyezte.

A vasúttársaság vezetője csütörtöki levelében kiemelte, hogy köszönet jár a roma szervezeteknek az erőfeszítésekért, amelyeket Puczi Béla emlékének ápolása érdekében kifejtettek. Hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy

kollégái a történtek során korrektül, a MÁV-csoport szabályainak megfelelően jártak el.


„Az eseményekről csak akkor értesültem, amikor már elkerülhetetlen volt az ellentétek felszínre kerülése. Ezt személy szerint nagyon sajnálom, mert amennyiben korábban hozzám fordulnak, találtunk volna megfelelő megoldást a felmerült problémára, mint ahogy reményeim szerint még most is meg tudjuk oldani a látszólagos ellentéteinket” – írta levelében Dávid Ilona.

Közölte: a MÁV a megoldás érdekében felülvizsgálja szigorú szabályait és érdemi javaslatokkal megegyezésre törekszik. „Bízom benne, hogy az emléktábla elhelyezésének vitás ügyét minden résztvevő érdekeinek megfelelően le fogjuk tudni zárni” – tette hozzá a MÁV vezetője.

Október 10-én Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere felajánlotta, hogy a jövőre Budapesten megnyíló roma kulturális központ, a Cziffra-palota falán helyezzék el Puczi Béla emléktábláját.

korábban írtuk

A Cziffra-palotára kerülhet Budapesten a marosvásárhelyi roma hős emléktáblája
A Cziffra-palotára kerülhet Budapesten a marosvásárhelyi roma hős emléktáblája

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere felajánlotta, hogy a jövőre Budapesten megnyíló roma kulturális központ, a Cziffra-palota falán helyezzék el Puczi Béla marosvásárhelyi cigány hős emléktábláját.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

A román állampolgárok élnek a legnagyobb arányban más uniós országokban

Az uniós országok közül a románok élnek a legnagyobb számban más uniós országokban – írja a Profit.ro gazdasági portál.

A román állampolgárok élnek a legnagyobb arányban más uniós országokban
2025. július 18., péntek

Valamivel több mint 60 milliárd eurót kapna az uniótól Románia a következő költségvetési ciklusban

Miután szerdán bemutatta a 2028–2034 közötti időszakra vonatkozó 2000 milliárd eurós költségvetés tervezetét, az Európai Bizottság pénteken ismertette a tagállami részesedéseket: Romániának folyó áron 60,2 milliárd eurós támogatást irányoznak elő.

Valamivel több mint 60 milliárd eurót kapna az uniótól Románia a következő költségvetési ciklusban
2025. július 18., péntek

Románia azon európai országok egyike, ahol túlzsúfoltak a börtönök

Az európai börtönök túlzsúfoltságára figyelmeztetett pénteken közzétett éves jelentésében az Európa Tanács, amely szerint számos országban jelentősen nőtt a fogvatartottak száma, meghaladva a férőhelyekét.

Románia azon európai országok egyike, ahol túlzsúfoltak a börtönök
2025. július 18., péntek

Az EU jóváhagyta az eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagot Oroszország ellen

Az Európai Unió jóváhagyta eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagját Oroszország ellen – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő az X-en pénteken.

Az EU jóváhagyta az eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagot Oroszország ellen
2025. július 18., péntek

Izrael sajnálja, hogy katolikus templomot talált el Gázában, Trump dühös az incidens miatt

Izrael csütörtökön közölte, hogy „mélységesen sajnálja” a Gáza egyetlen katolikus templomára mért halálos csapást, amelyben három ember meghalt.

Izrael sajnálja, hogy katolikus templomot talált el Gázában, Trump dühös az incidens miatt
2025. július 18., péntek

Külügyminiszter: Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben

Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy megfelelő válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben – írta csütörtökön Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az általa vezetett tárca Telegram-oldalán.

Külügyminiszter: Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben
2025. július 18., péntek

Washington felgyorsítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat

Az Egyesült Államok azon dolgozik, hogy felgyorsítsa az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat, összehangolva Donald Trump elnök új NATO-kezdeményezésével – közölte Matthew Whitaker amerikai NATO-nagykövet, jelentette a Barron's csütörtökön.

Washington felgyorsítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat
2025. július 18., péntek

Air India-tragédia: úgy tűnik, hogy a kapitány leállította az üzemanyagellátást

Az Air India múlt hónapban lezuhant járatának két pilótája közötti párbeszédet rögzítő, a pilótafülkében készült felvétel alátámasztja azt a nézetet, hogy a kapitány leállította a repülőgép hajtóműveinek üzemanyag-ellátását – mondta egy forrás.

Air India-tragédia: úgy tűnik, hogy a kapitány leállította az üzemanyagellátást
2025. július 17., csütörtök

Provokációként értékelik a templomrongálást az ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezetek

Mihamarabb állítsák elő és vonják felelősségre a palágykomoróci görögkatolikus templom megrongálóit, szólította fel az illetékeseket közös nyilatkozatban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ).

Provokációként értékelik a templomrongálást az ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezetek
2025. július 17., csütörtök

Gazdák hátrányban: román néppárti EP-képviselő is bírálja az EU új költségvetését

Romániát súlyosan érintheti az Európai Bizottság által benyújtott új többéves költségvetési javaslat – figyelmeztet Siegfried Mureșan európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament főtárgyalója.

Gazdák hátrányban: román néppárti EP-képviselő is bírálja az EU új költségvetését