A lengyel Leopardok már Ukrajnában vannak a nemzetvédelmi miniszter szerint

Képünk illusztráció •  Fotó: Lengyel védelmi minisztérium/Facebook

Képünk illusztráció

Fotó: Lengyel védelmi minisztérium/Facebook

A lengyel Leopardok már Ukrajnában vannak – közölte Mariusz Blaszczak lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter pénteken az Andrzej Duda elnök által összehívott, az ellenzéki frakcióelnökök részvételével is megtartott nemzetbiztonsági tanács ülésén.

MTI

2023. február 24., 14:452023. február 24., 14:45

A Joe Biden amerikai elnök e heti lengyelországi látogatását összefoglaló, az ukrajnai orosz támadás kezdetének első évfordulója alkalmából összehívott ülésen Andrzej Duda közölte: nincs a résztvevők között Mateusz Morawiecki kormányfő, mert Kijevben tartózkodik.

Idézet
Mosolyogva mondom, hogy Leopardjainkat vitte oda az általunk kezdeményezett tankkoalíció segítségének első részeként”

– fogalmazott az államfő. Mariusz Blaszczak felszólalásában felidézte, hogy a lengyel-német megállapodás nyomán, a szélesebb nemzetközi koalíció keretében, a lengyel fél a Leopard 2 A4 típusú harckocsikat, a német fél pedig a legkorszerűbb Leopard 2 A6 típusúakat szállítja Kijevnek.

„A lengyel Leopardok már Ukrajnában vannak” – közölte Blaszczak.

korábban írtuk

Újabb országok küldenek Leopard harckocsikat Ukrajnának
Újabb országok küldenek Leopard harckocsikat Ukrajnának

Spanyolország tíz Leopard 2 típusú harckocsit ad hamarosan Ukrajnának – jelentette be Pedro Sánchez spanyol kormányfő csütörtökön Kijevben, miután tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.

korábban írtuk

Már ismerkednek a Leopard harckocsikkal ukrán katonák Lengyelországban
Már ismerkednek a Leopard harckocsikkal ukrán katonák Lengyelországban

Az Ukrajnának átadandó Leopard 2 típusú harckocsikkal gyakorolnak a nyugat-lengyelországi Swietoszówban ukrán katonák, hétfőn Andrzej Duda lengyel elnök és Mariusz Blaszczak kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter ellátogattak a kiképzés helyszínére.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Közlekedési biztos: az európai utak, hidak és vasutak akadályozzák a gyors reakciót orosz támadás esetén


Az európai utak, hidak és vasutak nem alkalmasak a harckocsik, csapatok és katonai ellátmányok gyors szállítására a kontinensen egy Oroszországgal vívott háború esetén – figyelmeztetett az európai közlekedési biztos.

Közlekedési biztos: az európai utak, hidak és vasutak akadályozzák a gyors reakciót orosz támadás esetén
2025. július 29., kedd

Zelenszkij jubilál, miután Trump lerövidítette a Putyinnak adott ultimátum határidejét

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn üdvözölte Donald Trump amerikai elnök eltökéltségét, aki súlyosabb szankciók kilátásba helyezésével „10-12 napos” határidőt szabott meg Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az ukrajnai háború megállítására.

Zelenszkij jubilál, miután Trump lerövidítette a Putyinnak adott ultimátum határidejét
2025. július 29., kedd

Palesztin Hatóság: a Hamász tegye le a fegyvert és adja át a hatalmat Gázában!

A Hamásznak le kell tennie a fegyvert és át kell adnia a Gázai övezet feletti ellenőrzést – jelentette ki Mohammad Musztafa, a Palesztin Hatóság miniszterelnöke hétfőn.

Palesztin Hatóság: a Hamász tegye le a fegyvert és adja át a hatalmat Gázában!
2025. július 29., kedd

Több embert megölt, majd magával is végzett egy fegyveres férfi New Yorkban

Több embert megölt, majd öngyilkos lett egy fegyveres New Yorkban egy irodaházként működő belvárosi felhőkarcolóban hétfőn.

Több embert megölt, majd magával is végzett egy fegyveres férfi New Yorkban
2025. július 28., hétfő

Fogást talált Európa a Temun

A Temu kínai online áruház megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályt (DSA) azáltal, hogy nem megfelelően mérte fel az illegális termékek terjedéséből fakadó kockázatokat saját platformján.

Fogást talált Európa a Temun
Fogást talált Európa a Temun
2025. július 28., hétfő

Fogást talált Európa a Temun

2025. július 28., hétfő

Ukrajnai háború: Trump kurtított az általa szabott határidőn

Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy új, 10-12 napos határidőt szab az ukrajnai háború megállítására, amivel lerövidítette a július közepén általa adott 50 napos határidőt.

Ukrajnai háború: Trump kurtított az általa szabott határidőn
2025. július 28., hétfő

Az EU-biztos védi az Amerikával kötött vámegyezséget, Orbán szerint Trump Von der Leyent reggelizett

Újra stabilitást hoz, és megnyitja az utat a stratégiai együttműködés előtt – értékelte Maros Sefcovic, az Európai Bizottság alelnöke hétfői brüsszeli sajtótájékoztatóján a Skóciában vasárnap véglegesített kereskedelmi megállapodást.

Az EU-biztos védi az Amerikával kötött vámegyezséget, Orbán szerint Trump Von der Leyent reggelizett
2025. július 28., hétfő

CIA-igazgató: Hillary Clinton ellen is eljárás indulhat a Trump állítólagos orosz kapcsolatairól szóló álhírek terjesztése miatt

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója szerint fennállhat a bűnvádi eljárás és vádemelés esélye Hillary Clinton volt elnökjelölt külügyminiszter, valamint a CIA és az FBI korábbi vezetőivel szemben.

CIA-igazgató: Hillary Clinton ellen is eljárás indulhat a Trump állítólagos orosz kapcsolatairól szóló álhírek terjesztése miatt
2025. július 28., hétfő

Orbán Viktor a választások időpontjáról: a lehető legkorábbi dátummal kell számolni

A lehető legkorábbi dátummal kell számolni a jövő évi parlamenti választásokra való felkészülés során – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Harcosok órája címmel indult online műsorban.

Orbán Viktor a választások időpontjáról: a lehető legkorábbi dátummal kell számolni
2025. július 28., hétfő

Bár Izrael humanitárius szünetet tart, a WHO szerint riasztó az alultápláltság Gázában

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) figyelmeztetett, hogy a Gázai övezetben az alultápláltság „riasztó szintet” ért el, és az arányok „veszélyes pályára” álltak, miközben újraindult a segélyszállítmányok légi úton történő célba juttatása.

Bár Izrael humanitárius szünetet tart, a WHO szerint riasztó az alultápláltság Gázában