Azonnali cselekvést és szolidaritást kérnek a lakosságtól az energetikai cégek
Fotó: Facebook/Engie
Francia energetikai cégek a lakossági fogyasztás „haladéktalan” csökkentését sürgetik az Oroszország elleni uniós energiaembargó miatt – jelentette a francia sajtó, a Journal du Dimanche című francia lapban megjelent közleményre hivatkozva.
2022. június 28., 07:422022. június 28., 07:42
A három legnagyobb francia energiatermelő vállalat vezetői szerint Oroszország és Európa szankciós háborúja miatt a franciáknak haladéktalanul vissza kell fogniuk energiafogyasztásukat, különben kiszolgáltatott helyzetbe hozzák az országot.
Catherine MacGregor az Engie, Jean-Bernard Lévy az EDF és Patrick Pouyanné a TotalEnergies áramszolgáltatók vezetői közös közleményükben kiemelték, hogy
Hozzátették, hogy ha még most nyáron cselekedni tudnak, az lehetőséget nyújt felkészülni a közelgő télre különös tekintettel a gáztartalékok megőrzésére.
– olvasható a felhívásban. A vállalatvezetők hangsúlyozták: az erőfeszítéseknek azonnaliaknak, kollektívaknak és tömegeseknek kell lenniük. „Minden gesztus számít” – tették hozzá. Majd azt is hangsúlyozták, hogy „európai szinten kell cselekedni” és „szolidárisnak kell lenni”.
A közös nyilatkozat nem sokkal azt követően született, hogy Moszkva drámai mértékben csökkentette gázszállításait egyes európai országoknak, míg másokat teljesen elvágott az energiahordozótól, válaszul a nyugati szankciókra.
Emmanuel Macron francia elnök hétfőn arról számolt be amerikai hivatali partnerének, Joe Bidennek – legerősebb iparú demokráciákat összefogó G7 csoport bajorországi találkozójának margóján –, hogy
„Telefonáltam MbZ-vel” – mon ta Macron Mohamed bin Zájid Ál Nahajan sejkre, az emírségek vezetőjére utalva. „Két dolgot mondott nekem. A termelés maximumán vagyok. Legalább is ezt állítja. Aztán azt mondta, hogy a szaúdiak napi 150 ezer hordóval tudják növelni a termelést. Talán kicsivel nagyobb mértékben, de hat hónapig nem lesznek nagyobb kapacitásaik” – ismertette Bidennel beszélgetése tartalmát a francia elnök.
Fontos az energiafelhasználás csökkentése, törekedni kell a megtakarításra, ugyanis nincs a világban elégséges mennyiségű gáz az orosz földgáz 100 százalékos helyettesítésére, amennyiben az ellátás teljes mértékben leáll.
A Bajorország tartományi Elmau kastélyszállóban tartott megbeszélések egyik központi kérdése volt, hogy miként lehetne pótolni az Oroszországból érkező gáz- és kőolajszállítmányokat. Hírügynökségek felidézték, hogy jelenleg Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek, a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) vezető termelői az egyedüli országok, amelyek még szabad kapacitásokkal rendelkeznek és hozzá tudnának járulni a globális szállítások növeléséhez. Az Európai Unió a kieső napi kétmillió hordó orosz nyersolaj és napi kétmillió hordó finomított kőolajtermék pótlásának lehetséges forrásait keresi.
Rövid idő alatt józanította ki a túlzott zöldpolitikából Európát az energiaválság.
Az uniós országok közül a románok élnek a legnagyobb számban más uniós országokban – írja a Profit.ro gazdasági portál.
Miután szerdán bemutatta a 2028–2034 közötti időszakra vonatkozó 2000 milliárd eurós költségvetés tervezetét, az Európai Bizottság pénteken ismertette a tagállami részesedéseket: Romániának folyó áron 60,2 milliárd eurós támogatást irányoznak elő.
Az európai börtönök túlzsúfoltságára figyelmeztetett pénteken közzétett éves jelentésében az Európa Tanács, amely szerint számos országban jelentősen nőtt a fogvatartottak száma, meghaladva a férőhelyekét.
Az Európai Unió jóváhagyta eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagját Oroszország ellen – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő az X-en pénteken.
Izrael csütörtökön közölte, hogy „mélységesen sajnálja” a Gáza egyetlen katolikus templomára mért halálos csapást, amelyben három ember meghalt.
Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy megfelelő válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben – írta csütörtökön Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az általa vezetett tárca Telegram-oldalán.
Az Egyesült Államok azon dolgozik, hogy felgyorsítsa az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat, összehangolva Donald Trump elnök új NATO-kezdeményezésével – közölte Matthew Whitaker amerikai NATO-nagykövet, jelentette a Barron's csütörtökön.
Az Air India múlt hónapban lezuhant járatának két pilótája közötti párbeszédet rögzítő, a pilótafülkében készült felvétel alátámasztja azt a nézetet, hogy a kapitány leállította a repülőgép hajtóműveinek üzemanyag-ellátását – mondta egy forrás.
Mihamarabb állítsák elő és vonják felelősségre a palágykomoróci görögkatolikus templom megrongálóit, szólította fel az illetékeseket közös nyilatkozatban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ).
Romániát súlyosan érintheti az Európai Bizottság által benyújtott új többéves költségvetési javaslat – figyelmeztet Siegfried Mureșan európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament főtárgyalója.
szóljon hozzá!