A Krisztus sírját elzáró kőhöz hasonlította a világ bajait Ferenc pápa a húsvétvasárnapi misén

•  Fotó: Vatican News

Fotó: Vatican News

A Krisztus sírját elzáró kőhöz hasonlította a világ bajait Ferenc pápa a húsvétvasárnapi misét követő üzenetében, amelynek mondanivalója hasonló volt a szombat esti vigílián elmondott homíliáéhoz. Hosszan sorolta az éppen dúló háborúkat és azokat a helyeket a világon, ahol szenvednek az emberek.

MTI

2024. március 31., 15:512024. március 31., 15:51

2024. március 31., 15:532024. március 31., 15:53

Egészségi állapota miatt a nagyhéten kímélni kellett a katolikus egyházfőt, de aztán dacolt az egészsége miatti aggodalmakkal, és szombaton ő maga vezette a vigília hosszú szertartását a Szent Péter-bazilikában, majd pár óra múlva megtartotta a húsvétvasárnapi misét a Szent Péter téren. Ferenc pápa szerint az akadályt, vagyis a halált, a gyűlöletet és az ellenségeskedést jelképező követ a béke, a megbocsátás, a testvériség, az élet elől csak maga a feltámadt Jézus Krisztus tudta elgördíteni,

csak ő tudta „elvenni a világ bűneit”, és lehetővé tenni akkor és ma is az őt követőknek, hogy megújítsák az életüket.

„Ha az emberek nem tudnak megbocsátani egymásnak, akkor nem tudják legyőzni előítéletességüket, bosszúvágyukat és abbéli meggyőződésüket, hogy mindig ők a jók, és mások a rosszak” – mondta a Szentatya. Sorban megemlékezett a konfliktusok áldozatairól – Izraelben, a palesztin területeken, Ukrajnában, Hegyi-Karabahban, Szíriában, Szudánban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Mianmarban – és a nélkülözőkről a Gázai övezetben, Szíriában, Jemenben, a Száhel-övezetben, Afrika szarván, Mozambikban, Mianmarban, Bangladesben, Haitin.

Imádkozott azért, hogy a világon mindenütt betartsák a nemzetközi, az emberi és a nemzetközi humanitárius jogot, a segélyek eljussanak a rászorulókhoz, a szabadságuktól jogtalanul megfosztottak kiszabadulhassanak fogságukból, az országok vezetői, a politikusok pedig népük jólétén fáradozzanak. Hangsúlyosan szerepelt beszédében a felhívás azonnali tűzszünetre a Gázai övezetben, az izraeli túszok szabadon bocsátása a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet fogságából, a segélyek eljuttatása az övezetbe, valamint minden fogoly kicserélése a szemben álló felek között az ukrajnai háborúban.

Üzenete után az egyházfő elmondta szokásos áldását Rómának és a világnak (Urbi et Orbi), majd autójával körbejárt a téren és végig a Tevere folyóhoz vezető sugárúton, hogy közelről üdvözölhesse az embereket. A Vatikán közlése szerint a pápának húsvét után ismét pihennie kell, több hónapig jelentősebb külföldi utat nem is tervez, viszont az indonéz külügyminiszter éppen vasárnap jelentette be, hogy a katolikus egyházfő szeptember elején a zömmel muszlimok lakta délkelet-ázsiai országba látogat.

korábban írtuk

Via Crucis ma: a pápa hiányában is mesterlövészek vigyázták a keresztet vivőket a Colosseumnál
Via Crucis ma: a pápa hiányában is mesterlövészek vigyázták a keresztet vivőket a Colosseumnál

Az első stáción klauzúrában élő nővérek és egy remete szerzetes vette kézbe a keresztet, amelyet fogyatékkal élők és migránsok is vittek a római keresztúton, amelyet a Colosseumnál tartottak nagypéntek este.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

A román állampolgárok élnek a legnagyobb arányban más uniós országokban

Az uniós országok közül a románok élnek a legnagyobb számban más uniós országokban – írja a Profit.ro gazdasági portál.

A román állampolgárok élnek a legnagyobb arányban más uniós országokban
2025. július 18., péntek

Valamivel több mint 60 milliárd eurót kapna az uniótól Románia a következő költségvetési ciklusban

Miután szerdán bemutatta a 2028–2034 közötti időszakra vonatkozó 2000 milliárd eurós költségvetés tervezetét, az Európai Bizottság pénteken ismertette a tagállami részesedéseket: Romániának folyó áron 60,2 milliárd eurós támogatást irányoznak elő.

Valamivel több mint 60 milliárd eurót kapna az uniótól Románia a következő költségvetési ciklusban
2025. július 18., péntek

Románia azon európai országok egyike, ahol túlzsúfoltak a börtönök

Az európai börtönök túlzsúfoltságára figyelmeztetett pénteken közzétett éves jelentésében az Európa Tanács, amely szerint számos országban jelentősen nőtt a fogvatartottak száma, meghaladva a férőhelyekét.

Románia azon európai országok egyike, ahol túlzsúfoltak a börtönök
2025. július 18., péntek

Az EU jóváhagyta az eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagot Oroszország ellen

Az Európai Unió jóváhagyta eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagját Oroszország ellen – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő az X-en pénteken.

Az EU jóváhagyta az eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagot Oroszország ellen
2025. július 18., péntek

Izrael sajnálja, hogy katolikus templomot talált el Gázában, Trump dühös az incidens miatt

Izrael csütörtökön közölte, hogy „mélységesen sajnálja” a Gáza egyetlen katolikus templomára mért halálos csapást, amelyben három ember meghalt.

Izrael sajnálja, hogy katolikus templomot talált el Gázában, Trump dühös az incidens miatt
2025. július 18., péntek

Külügyminiszter: Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben

Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy megfelelő válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben – írta csütörtökön Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az általa vezetett tárca Telegram-oldalán.

Külügyminiszter: Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben
2025. július 18., péntek

Washington felgyorsítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat

Az Egyesült Államok azon dolgozik, hogy felgyorsítsa az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat, összehangolva Donald Trump elnök új NATO-kezdeményezésével – közölte Matthew Whitaker amerikai NATO-nagykövet, jelentette a Barron's csütörtökön.

Washington felgyorsítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat
2025. július 18., péntek

Air India-tragédia: úgy tűnik, hogy a kapitány leállította az üzemanyagellátást

Az Air India múlt hónapban lezuhant járatának két pilótája közötti párbeszédet rögzítő, a pilótafülkében készült felvétel alátámasztja azt a nézetet, hogy a kapitány leállította a repülőgép hajtóműveinek üzemanyag-ellátását – mondta egy forrás.

Air India-tragédia: úgy tűnik, hogy a kapitány leállította az üzemanyagellátást
2025. július 17., csütörtök

Provokációként értékelik a templomrongálást az ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezetek

Mihamarabb állítsák elő és vonják felelősségre a palágykomoróci görögkatolikus templom megrongálóit, szólította fel az illetékeseket közös nyilatkozatban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ).

Provokációként értékelik a templomrongálást az ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezetek
2025. július 17., csütörtök

Gazdák hátrányban: román néppárti EP-képviselő is bírálja az EU új költségvetését

Romániát súlyosan érintheti az Európai Bizottság által benyújtott új többéves költségvetési javaslat – figyelmeztet Siegfried Mureșan európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament főtárgyalója.

Gazdák hátrányban: román néppárti EP-képviselő is bírálja az EU új költségvetését