A pakisztáni keresztények folyamatos támadásoknak vannak kitéve az iszlám szélsőségesek részéről
Fotó: Facebook/Azbej Tristan
Magyarország elítéli a vallási, etnikai vagy nemzeti közösségekkel szembeni uszítást, a méltóságuk megsértését eredményező cselekményeket – írta Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára a Facebook-oldalán pénteken.
2023. augusztus 25., 16:062023. augusztus 25., 16:06
A pakisztáni Jaranwala térségében az elmúlt napokban szélsőségesek megtámadták a helyi keresztény közösséget. Feldúlták templomaikat és otthonaikat, meggyalázták szent tárgyaikat, Bibliákat égettek el. Sokan menekülésre kényszerültek otthonaikból – fűzte hozzá.
,,Elítéljük az erőszakos cselekményeket, melyekre semmilyen igazolást, jogos indokot nem lehet felhozni.
Bízunk benne, hogy a pakisztáni állam, mely hazánk fontos partnere a térségben, mindent megtesz annak érdekében, hogy a keresztény közösség békében és biztonságban éljen” – írta az államtitkár.
Ahogy nemrég, Európa egyes országaiban elkövetett Korán-égetések kapcsán is kifejeztük, Magyarország elítéli a vallási, etnikai vagy nemzeti közösségekkel szembeni uszítást, a méltóságuk megsértését eredményező cselekményeket.
Feldúlt pakisztáni keresztény templom Jaranwala térségében
Fotó: Facebook/Azbej Tristan
– fogalmazott Azbej Tristan.
,,Őszinte szolidaritásunkról biztosítjuk a megtámadott pakisztáni keresztény közösséget” – írta az államtitkár, hozzátéve: Magyarország, a Hungary Helps – Magyarország segít programon keresztül támogatja a szükséget szenvedő keresztény és más közösségeket.
Katar miniszterelnöke szerint „némi előrelépés” történt az Izrael és a Hamász közötti új gázai tűzszünet közvetítésére irányuló erőfeszítésekben, de még mindig nincs „válasz a végső kérdésre: hogyan lehet véget vetni ennek a háborúnak”.
A kanadai ügyészség gyilkossággal vádolta meg azt a 30 éves vancouveri lakost, aki legalább 11, 5 és 65 év közötti embert megölt és több tucatnyit megsebesített, miután egy terepjáróval keresztülgázolt a tömegen egy filippínó közösségi fesztiválon.
Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy szerinte ukrán kollégája, Volodimir Zelenszkij hajlandó egy békemegállapodás részeként átadni a Krímet Oroszországnak – annak ellenére, hogy Kijev korábban elutasított minden ilyen javaslatot.
Tömött sorokban több tízezren állnak sorban reggel óta Ferenc pápa sírjánál a Santa Maria Maggiore-bazilikában, miközben a Szent Péter téren szászötvenezren vettek részt a Pietro Parolin bemutatta vatikáni misén vasárnap.
Tömegbe hajtott egy autós helyi idő szerint szombat este Vancouverben egy utcai fesztiválon, több ember meghalt, és többen megsebesültek – közölte a kanadai rendőrség.
Szombaton hivatalosan is megkezdődtek a romániai Moldvát a Moldovai Köztársasággal összekötő híd építési munkálatai. A Pruton átívelő híd része lesz az A8-as autópályának, amely Marosvásárhelytől a moldovai Ungheni-ig halad.
Több százan megsérültek, amikor egyelőre ismeretlen okokból hatalmas robbanás történt szombaton az iráni Bandar-Abbász kikötőjében.
Donald Trump amerikai elnök Ferenc pápa temetése előtt találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. A két vezető egyetértett abban, hogy a szertartás után további megbeszéléseket folytatnak majd az orosz–ukrán háború béketárgyalásaival kapcsolatban.
Mintegy harmincan sérültek meg, és több száz épület dőlt romba, illetve károsodott meg a legfrissebb adatok szerint abban a nagy erejű földrengésben, amely Ecuadort rázta meg helyi idő szerint pénteken.
Két napon belül másodszor nyitottak tüzet egymásra az India és Pakisztán közötti demarkációs vonalon szolgálatot teljesítő katonák. A konfliktus háborúval fenyeget a két ország között.
szóljon hozzá!