A franciák már tavaly óta készülnek arra, hogy katonákat küldjenek Ukrajnába – állítja a Le Monde

Tornyosuló veszély. Előfordulhat, hogy a francia katonákat ukrajnai bevetésre vezénylik

Tornyosuló veszély. Előfordulhat, hogy a francia katonákat ukrajnai bevetésre vezénylik

A francia hatóságok már 2023 júniusa óta „a legnagyobb titoktartás mellett” vizsgálják, hogy küldjenek-e katonákat Ukrajnába – jelentette csütörtökön a Le Monde.

Hírösszefoglaló

2024. március 15., 10:002024. március 15., 10:00

2024. március 15., 10:182024. március 15., 10:18

Emmanuel Macron francia elnök február 26-án beszélt arról, hogy „nem zárható ki” nyugati csapatok küldése Ukrajnába, azonban az Egyesült Államok, az európai szövetségesek és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár elhatárolódott a kijelentéstől.

Macron bejelentése nem „rögtönzött eszkaláció”, hanem „stratégiai üzenet” volt

– írta a Le Monde cikkében, amelyet a Kyiv Independent idézett. Ennek ellenére Olaf Scholz német kancellár és Joe Biden amerikai elnök állítólag „megdöbbentek Macron megfogalmazásán”.

A Le Monde szerint a témát a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács 2023. június 12-i ülésén vitatták meg.

A Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács ülései szigorúan bizalmasak, és az elnök meghívására vesznek részt rajtuk az államfő mellett magas rangú miniszterek és más magas rangú személyiségek.

Bár Macron kezdetben nyitva tartotta a diplomáciai vonalakat Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, a francia elnök „hívásról hívásra” kezdte úgy találni, hogy Putyin „már nem artikulál stratégiai célt”

– írja a Le Monde.

Macron 2023 júniusában Ukrajna NATO-csatlakozása mellett foglalt állást, „hogy erős jelzést küldjön Putyinnak”.

korábban írtuk

Macron szerint Románia sem élhetne békében, ha az oroszok győznek Ukrajnában
Macron szerint Románia sem élhetne békében, ha az oroszok győznek Ukrajnában

Emmanuel Macron francia államfő szerint ha Oroszország megnyeri a háborút Ukrajna ellen, akkor Európa hitelessége nullára csökken.

A 2023 nyarán lezajlott sikertelen ellentámadás, amikor az ukrán hadsereg nem tudta áttörni az orosz védelmi vonalakat, a hírek szerint tovább növelte azt az érzést, hogy sürgősen foglalkozni kell a témával.

Az ukrán hadsereg küzdelme, amely az orosz hadsereg feltartóztatására irányult, „aggodalomra adtak okot” a tél elején.

A Le Monde szerint

Macron február 21-én este megjegyezte, hogy „a következő év során mindenképpen embereket kell küldenem Odesszába”.

Volodimir Zelenszkij elnök március 11-én a BFMTV francia televíziónak azt mondta, hogy „amíg Ukrajna kitart, a francia hadsereg francia területen maradhat”, és hogy a francia katonák „nem fognak meghalni Ukrajnában”.

Mindeközben az oroszországi Belgorod régióban harmadik napja dúlnak a harcok,

miután a hét elején ukránbarát orosz félkatonai csoportok határon átnyúló támadást indítottak, Belgorod városát pedig csütörtökön súlyos dróncsapások sorozata és ágyúzás érte.

A régiót ért ukrán csapásokban legalább két ember meghalt és többen megsebesültek, köztük egy sofőr, aki meghalt, amikor mozgó autóját eltalálták a lövedékek

– közölték helyi tisztségviselők.

Egy Belgorodban készült videón látható, amint emberek sűrű füstben haladnak egy égő és felborult autókkal teleszórt úton. Más felvételeken a robbanások által megrongált épületek és a lakosok a holmijukat cipelve menekültek egy fákkal szegélyezett ösvényen, a távolból robbanások és légvédelmi szirénák hangjai hallatszottak.

Az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy megsemmisített nyolc rakétagránátot, amelyeket Belgorod irányába lőttek ki, és hogy légvédelme 11 ukrán drónt lőtt le Belgorod felett és hármat a szomszédos Kurszki terület felett.

A csapásokra azt követően került sor, hogy Ukrajna szerdán dróncsapásokat mért legalább három olajfinomítóra mélyen Oroszország belsejében, röviddel Vlagyimir Putyin elnök várható újraválasztása előtt. Az Ukrajna által Rjazany, Ksztovo és Kirisi városokban megámadott három létesítmény Oroszország legnagyobb olajfinomítói közé tartozik – mondta egy ukrán védelmi forrás a CNN-nek.

korábban írtuk

Ukrán hadsereg: nem azonnal kell 500 ezer tartalékost mozgósítani – Még harcolnak a Moszkva-ellenes orosz egységek
Ukrán hadsereg: nem azonnal kell 500 ezer tartalékost mozgósítani – Még harcolnak a Moszkva-ellenes orosz egységek

Az ukrán hadsereg nem számít 500 ezer ember azonnali mozgósítására, és ez a szám egy általános becslés, amelyet a front helyzetétől függően módosítanak – közölte a védelmi minisztérium.

A forrás szerint a csapások részei voltak Ukrajna „jól megtervezett stratégiájának, amelynek célja az orosz gazdasági potenciál csökkentése”.

Közben

Belgorod és Kurszk megyék falvaiban folytatódtak az összecsapások, miután ukránbarát orosz harcosok csoportjai kedden határon átnyúló támadást intéztek a terület ellen.

Az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy a „terrorista alakulatok” a belgorodi Nyekotyejevka és Szpodarjusino falvakat vették célba.

Az oroszok és az ukránok újfent drónokkal támadták egymást
Oroszország és Ukrajna közölte, hogy több ellenséges drónt lőttek le pénteken, aznap, amikor az oroszok megkezdték a szavazást a vasárnapig tartó elnökválasztáson.
Az orosz védelmi minisztérium közleménye szerint összesen öt ukrán drónt és kilenc rakétát semmisítettek meg az Ukrajnával határos Belgorod régió felett.
Két másik drónt semlegesítettek a Moszkvától mintegy 400 kilométerre délre fekvő Lipeck régió felett Igor Artamonov regionális kormányzó szerint.
Ukrajna az elnökválasztás közeledtével fokozta az Oroszország elleni támadásait, mélyebbre hatolva orosz területre, hogy megtorolja Moszkva támadásait.
Pénteken az ukrán légierő a közösségi médiában közzétett nyilatkozatában azzal vádolta Oroszországot, hogy az éjszaka folyamán 27 drónt és nyolc rakétát indított Ukrajna ellen.
Ugyanezen forrás szerint mind a 27 drónt megsemmisítették.

A Szabadság Oroszországért Légió – az Ukrajnáért harcoló oroszok csoportja, amely korábban már vállalta a felelősséget Oroszországba való betörésekért – azt közölte, hogy teljes ellenőrzést szerzett a Kurszki területen lévő Tyotkino falu felett. Két másik csoport – a Szibériai Zászlóalj és az Orosz Önkéntes Hadtest (RDK) – szintén vállalta a felelősséget a támadásért.

Csütörtöki közös nyilatkozatában

a három Kijev-párti csoport – amely azt állítja, hogy célja Oroszország „felszabadítása” a kormány uralma alól – azt közölte, hogy folytatja műveleteit Oroszországban.

„Az orosz régiók felszabadítása a Kreml terrorista rezsimje alól ezekben a percekben is folytatódik. Most tömeges csapásokat indítanak Putyin erői ellen a belgorodi és a kurszki régióban” – áll a közleményben.

Egy Telegram-videóban az RDK egyik harcosa felhívást intézett Belgorod és Kurszk lakosaihoz.

„Az önök vezetése nem tett semmilyen intézkedést az önök védelmére vagy evakuálására, és Ukrajna békés városainak és falvainak bombázása változatlanul folytatódik! Kénytelenek vagyunk viszonozni a tüzet a határ menti régiók katonai létesítményeire! Azonnal meneküljenek!” – állt az üzenetben

A harcos figyelmeztetett, hogy csoportja „másfél órával e videó után”, amelyet helyi idő szerint reggel 7 óra körül tett közzé, a két régióban lévő katonai célpontokra fog tüzet nyitni. Nem volt világos, hogy ezután milyen akciókra került sor.

Ukrajna elvesztette nemzetközi jogi alanyiságát Medvegyev szerint
Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese az ukrajnai háborúra vonatkozó rendezési tervezetet tett közzé csütörtökön, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök „béketervére” reagálva.
A volt orosz elnök elképzelésének értelmében a „volt Ukrajnának” el kell ismernie vereségét, valamint be kell jelentenie a kapitulációját és demilitarizációját. A nemzetközi közösségnek ezt követően el kell ismernie a jelenlegi ukrajnai politikai rendszer „náci jellegét”, aminek velejárója lesz ország hatóságainak „kényszernácitlanítása” – tette hozzá Medvegyev.
Úgy vélekedett, az ENSZ-nek ki kellene mondania, hogy Ukrajna elvesztette nemzetközi jogi alanyiságát és azt is, hogy a jövőben nem csatlakozhat katonai szövetségekhez Oroszország „és bármely jogutódjának” beleegyezése nélkül.
A Medvegyev-terv értelmében Ukrajna összes alkotmányos hatalmi szervének le kell mondania, és meg kell választani a „volt Ukrajna” ENSZ-égisz alatt önigazgatással rendelkező területének ideiglenes parlamentjét. Ennek a törvényhozásnak jogszabályokat kell elfogadnia az Oroszországnak nyújtandó kártérítésről.
Az ideiglenes parlamentnek Medvegyev szerint a területet Oroszország részévé kell nyilvánítania, majd törvényt kell elfogadnia az újraegyesítésről és feloszlatnia önmagát, az ENSZ-nek pedig el kell ismernie az újraegyesítésről szóló törvényt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem

Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem
2025. augusztus 19., kedd

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor

Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor
2025. augusztus 19., kedd

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására

Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására
2025. augusztus 19., kedd

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót

Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót
2025. augusztus 19., kedd

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására
2025. augusztus 19., kedd

Trump szerint elérhetővé vált az ukrajnai békemegállapodás, zajlik a két-, majd háromoldalú találkozó szervezése

Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.

Trump szerint elérhetővé vált az ukrajnai békemegállapodás, zajlik a két-, majd háromoldalú találkozó szervezése
2025. augusztus 18., hétfő

Zelenszkij: Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni

Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.

Zelenszkij: Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni
2025. augusztus 18., hétfő

Budapest szerint Ukrajna ismét a Magyarországot ellátó kőolajvezetéket támadta, Kijev szerint Moszkvában kell panaszkodni

Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.

Budapest szerint Ukrajna ismét a Magyarországot ellátó kőolajvezetéket támadta, Kijev szerint Moszkvában kell panaszkodni
2025. augusztus 18., hétfő

Moszkva: az ukránok ismét robbantani akartak a Krími hídon, de megakadályozták

Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).

Moszkva: az ukránok ismét robbantani akartak a Krími hídon, de megakadályozták
2025. augusztus 18., hétfő

A román külügyminiszter szerint jobban áll az amerikai vízummentesség ügye, mint néhány hónapja, de konkrétumokat nem mondott

Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.

A román külügyminiszter szerint jobban áll az amerikai vízummentesség ügye, mint néhány hónapja, de konkrétumokat nem mondott