A földrengés egyik túlélője: „két emeletnyit zuhant a szoba, amiben voltam”

Egy törökországi túlélő elmondta, a romok alatt levegőhöz is nehezen jutott, csak az erős reménykedés tartotta benne a lelket •  Fotó: Abir Sultan/EPA/Agerpres

Egy törökországi túlélő elmondta, a romok alatt levegőhöz is nehezen jutott, csak az erős reménykedés tartotta benne a lelket

Fotó: Abir Sultan/EPA/Agerpres

Hogy miként élte túl a pusztító erejű török-szíriai földrengést egy 32 éves fiatalember, arról egy isztambuli tévécsatornának, a TVNET-nek számolt be.

Krónika

2023. február 12., 15:452023. február 12., 15:45

A múlt hétfői, 7,8-as erősségű, Törökországot és Szíriát sújtó földrengést a dél-törökországi

Hatay tartományban élte túl Yüksel Ergit, aki úgy nyilatkozott: „február 7-én másodszor is megszületett”.

A digi24 hírportál idézte a török fiatalember vallomását, amelyben elhangzik, hogy Yüksel Ergitet a földmozgást követő 32. órában szabadították ki a romok alól.

Ez alatt az idő alatt végig kommunikált a mentőcsapat tagjaival, de azokkal is, akik a környezetében szintén a romok alatt rekedtek. „Két emeletnyit zuhantam, azzal a szobával együtt, amelyben tartózkodtam” – nyilatkozta a fiatalember, amikor kiszabadították.

Mint elmondta, igyekezett levegőhöz jutni, ezért a könyökével összetört néhány téglát, így előkerült egy kis zacskónyi, mintegy 12 darab olajbogyó: ezekből egy darabot evett két-két óránként körülbelül, amíg azt remélte, hogy ki fogják szabadítani az összedőlt épület romjai alól.

Ergit jelenleg egy ankarai kórházban van, ott mesélte el az újságíróknak, miként élte túl a katasztrófát. Mint mondta, egy ankarai magáncégnél dolgozott, és munkaügyben utazott Hatay régióba. Amikor bekövetkezett a földrengés, egy szállodai szobában volt, ahol bebújt az asztal alá. „Amikor lezuhant az egész emelet, a kezemben tartottam a fémasztalnak egy darabját, fölöttem egy szék volt és rengeteg vasdarab.

Végig abban reménykedtem erősen, hogy túlélem. Folyton azt mondogattam azoknak, akik hallották a hangomat: jönni fog valaki és megment bennünket” – nyilatkozta a fiatalember.

Ergit azt is elmesélte, a romok alatt azt se tudta, nappal van-e vagy éjjel, ez a 32 óra úgy tűnt számára, mintha 10 nap telt volna el. „Próbáltam megszabadulni a rám esett tégladaraboktól, hogy valamelyest levegőhöz jussak. Egyelőre nem tudom megmozdítani a lábamat, de remélem, rendbe jövök.

Istenhívő vagyok, kérem, senki se veszítse el a reményt” – mondta a fiatalember.

Az ENSZ illetékeseinek szombat esti becslése szerint meghaladta a 28 ezret a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés halálos áldozatainak száma.

korábban írtuk

Több mint 28 ezer a török-szíriai földrengés halálos áldozatainak száma, a valós mérleg ennek kétszerese is lehet
Több mint 28 ezer a török-szíriai földrengés halálos áldozatainak száma, a valós mérleg ennek kétszerese is lehet

Élve mentettek ki szombat éjjel két gyereket a romok alól a földrengés sújtotta Törökországban, csaknem egy héttel a tragédia után. Az ENSZ összesítése szerint a halálos áldozatok száma már meghaladja a 28 ezret Törökországban és Szíriában.

korábban írtuk

Kolozsváron is lehet adományozni a törökországi földrengés károsultjainak
Kolozsváron is lehet adományozni a törökországi földrengés károsultjainak

Több kolozsvári gyűjtőpontra is eljuttathatják adományaikat azok, akik segíteni szeretnének a Törökországi földrengés károsultjainak – jelentette be Facebook-oldalán Emil Boc, a kincses város polgármestere.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 30., péntek

A holland állam 5,7 millió eurós kártérítésre készül az ellopott dák műkincsek ügyében

A holland kormány 5,7 millió eurós céltartalékot különített el az asseni Drents Múzeumból ellopott dák műkincsekért járó esetleges kártérítés kifizetésére – írja a holland kulturális minisztérium közleményére hivatkozva az AFP.

A holland állam 5,7 millió eurós kártérítésre készül az ellopott dák műkincsek ügyében
2025. május 30., péntek

Parajdi bányakatasztrófa: a magyar katasztrófavédelem felajánlotta a segítségét

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) felajánlotta a román Belügyminisztérium Veszélyhelyzeti Hivatalának a segítségét – közölte az OKF szóvivője az MTI-vel pénteken.

Parajdi bányakatasztrófa: a magyar katasztrófavédelem felajánlotta a segítségét
2025. május 30., péntek

Trump megbízottja szerint jogos Moszkva aggodalma a NATO további keleti bővítése miatt

Donald Trump amerikai elnök ukrajnai megbízottja, Keith Kellogg szerint jogos Oroszország aggodalma a NATO keleti bővítésével kapcsolatban, és az Egyesült Államok nem szeretné Ukrajnát az Egyesült Államok vezette katonai szövetségben látni.

Trump megbízottja szerint jogos Moszkva aggodalma a NATO további keleti bővítése miatt
2025. május 30., péntek

Megfellebbezi a Trump-kormányzat a vámokat felfüggesztő bírósági ítéletet

Az amerikai kormányzat fellebbez a közelmúltban bevezetett vámok alkalmazásának átmeneti felfüggesztéséről szóló bírói döntéssel szemben, és nem változtat vámokra építő kereskedelempolitikáján.

Megfellebbezi a Trump-kormányzat a vámokat felfüggesztő bírósági ítéletet
2025. május 30., péntek

Izrael elfogadta az amerikai tűzszüneti javaslatot, a Hamász nem túl lelkes

Izrael elfogadta az Egyesült Államok által előkészített gázai tűzszüneti javaslatot – közölte a Fehér Ház szóvivője csütörtökön.

Izrael elfogadta az amerikai tűzszüneti javaslatot, a Hamász nem túl lelkes
2025. május 30., péntek

Orbán Viktor: Parajd része a magyar nemzettudatnak, minden támogatást megadunk ott és a háromszéki árvízkárosultaknak is

Parajd része a magyar nemzettudatnak, így Magyarország minden segítséget megad a helyieknek a sóbánya elöntése nyomán – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarors

Orbán Viktor: Parajd része a magyar nemzettudatnak, minden támogatást megadunk ott és a háromszéki árvízkárosultaknak is
2025. május 30., péntek

Zelenszkij: Moszkva megtévesztő akciója a tűzszüneti feltételek bemutatásának halogatása

Oroszország „újabb megtévesztő akciót” hajt végre azzal, hogy nem adta át a béke rendezésére vonatkozó javaslatát a Moszkva és Kijev közötti esetleges találkozó előtt – jelentette kiVolodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön.

Zelenszkij: Moszkva megtévesztő akciója a tűzszüneti feltételek bemutatásának halogatása
2025. május 29., csütörtök

Külügyminiszter: a szervezett bűnözés és a magas visszautasítási arány miatt zárták ki Romániát az amerikai vízummentességből

Romániát a szervezett bűnözés és az elutasított vízumkérelmek túl nagy száma miatt zárták ki az amerikai vízummentességi programból (Visa Waiver) – jelentette ki Emil Hurezeanu külügyminiszter a csütörtöki kormányülés elején.

Külügyminiszter: a szervezett bűnözés és a magas visszautasítási arány miatt zárták ki Romániát az amerikai vízummentességből
2025. május 29., csütörtök

Távozik az amerikai kormányzatból a Romániát az elnökválasztás érvénytelenítése miatt bíráló techmilliárdos

Bejelentette távozását Elon Musk techmilliárdos a Trump-kormányzatból, miután segített az amerikai kormányzat méretének csökkentésére irányuló törekvésben, amelynek során több ezer szövetségi munkahelyet szüntettek meg.

Távozik az amerikai kormányzatból a Romániát az elnökválasztás érvénytelenítése miatt bíráló techmilliárdos
2025. május 29., csütörtök

Gáza: éhező palesztinok rohantak meg egy élelmiszerraktárat, többen meghaltak

Éhes palesztin tömeg tört be szerdán az ENSZ egyik raktárába Gáza központjában, aminek következtében legalább két ember meghalt és többen megsérültek, miközben az övezetben egyre súlyosbodik az éhínség.

Gáza: éhező palesztinok rohantak meg egy élelmiszerraktárat, többen meghaltak