Állandó lüktetést kíván biztosítani a Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivál Sepsiszentgyörgyön

Állandó lüktetést kíván biztosítani a Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivál Sepsiszentgyörgyön

Tamás Sándor, Pál-Ferenczi Gyöngyi, Antal Árpád és Bocsárdi László a fesztivált beharangozó sajtótájékoztatón

Fotó: Barabás Zsolt

Rendhagyó módon, három modulra bontva – márciusban, májusban és októberben – tartja a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház az idei Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivált – jelentették be szerdán tartott sajtótájékoztatójukon a rendezvény szervezésében érintett intézmények vezetői és a fesztivál igazgatója.

Krónika

2023. március 01., 15:362023. március 01., 15:36

2023. március 01., 15:502023. március 01., 15:50

Az első modult március 24–28. között tartják: fellép a németországi Rimini Protokoll társulat, a litvániai Small Theatre of Vilnius, a lengyelországi Witkacy Színház. Sepsiszentgyörgyi előadásokat is láthat a közönség: az Andrei Mureșanu Színház, az M Studio Mozgásszínház, valamint a Tamási Áron Színház produkcióit – olvasható a szervezők közleményében.

Pál-Ferenczi Gyöngyi, a Tamási Áron Színház megbízott igazgatója örömét fejezte ki, hogy a Reflex Fesztivál ötödik kiadása egybeesik az intézmény 75. évadával.

„Az évforduló apropóján sok fontos esemény zajlott és zajlik a színházban, próbálunk állandó lüktetést biztosítani az ünnepi évadnak ezekkel a rendezvényekkel, köztük a Reflex5 Fesztivállal is” – fogalmazott az intézményvezető.

Az ünnepi évad kiemelt eseménye a Reflex Fesztivál ötödik kiadása, melyet igyekeztek úgy kitalálni, hogy fedje le a teljes évet. A mai „dömpingvilágban” amikor bombázzák az embert eseményekkel, a Reflex5 próbál időt hagyni a nézőknek feldolgozni, megemészteni a színházi élményeket – mondta az igazgatónő.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy az önkormányzat feladata egyensúlyt tartani az infrastrukturális beruházások és a közösségépítés között.

A kultúra terén pedig ugyancsak törekedtek arra az elmúlt másfél évtized során, hogy egyensúlyt tartsanak a hagyományőrző rendezvények és a kortárs művészet támogatásában, melyben a Reflex Színházi Fesztiválnak óriási szerepe van.

A plakáton látható elnyújtott E betű talán azt jelzi, hogy az ötödik kiadás előtt hosszabb szünet volt, mint általában, de ennek objektív okai voltak – mondta nevetve. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke elmondta, ő azt tartja jó színháznak, ami felkavar és gondolkodásra késztet, a most bemutatott Gyévuska című produkció pedig pontosan ilyen. A Tamási Áron Színház művészei és vezetői olyan dolgot valósítottak meg ezzel az előadással és az elmúlt évtizedekben, ami megítélése szerint a színház valódi szerepe. Tizenöt éve, amióta a polgármesterrel együtt hazaköltöztek Bukarestből, és próbálják igazgatni a város és a megye dolgait, erőterekben gondolkodnak, és örömmel tapasztalják, hogy ez a színház Nemes Leventének, Bocsárdi Lászlónak és a teljes csapatnak köszönhetően már évtizedek óta Székelyföld kulturális erőterének nagyon erős bástyája. Bocsárdi László, a fesztivál igazgatója elöljáróban felidézte a Reflex Fesztivál eddigi történetét és annak előzményeit is.

Amiképpen a Reflex Fesztivál 2009-es első kiadásával fennállásának 60 éves évfordulóját ünnepelte a színház, úgy az idei ötödik fesztivál egybeesik az intézmény 75. évadával – emlékeztetett.

Bár 2009-ben biennálénak tervezték a rendezvényt, anyagi okok miatt csak háromévente került sor újabb Reflex Fesztiválokra (2012, 2015, 2018) egészen mostanáig, amikor a koronavírus járvány és anyagi okok miatt is egy hosszabb, öt éves szünet következett, mely sajnos negatív hatással volt a mostani fesztivál megszervezésére, nehezebben tudtak elhozni előadásokat, két nagyon fontos színházat is elhalásztak előlük más fesztiválok – fogalmazott Bocsárdi.

korábban írtuk

Lear király zenéből festve a Reflex színházi fesztiválon
Lear király zenéből festve a Reflex színházi fesztiválon

Tizennégy kép, hangokból és zenéből megalkotott drámai elbeszélés a lengyelországi Wrocławból érkezett Song of the Goat Theatre Songs of Lear című előadása, melyet az elmúlt napokban láthatott a Reflex színházi fesztivál közönsége Sepsiszentgyörgyön.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. február 29., csütörtök

Kelemen Hunor: nincs empátiája a magyarokkal szemben a Maros megyei prefektusnak

Felháborítónak nevezte csütörtökön Kelemen Hunor, hogy a Maros megyei prefektus megtámadott a bíróságon egy olyan határozatot, amelyik „a természetes mederbe terelte volna” a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügyét.

Kelemen Hunor: nincs empátiája a magyarokkal szemben a Maros megyei prefektusnak
2024. február 16., péntek

Elismerte a PNL: az a bajuk, hogy a PSD Marcel Ciolacut akarja közös államfőjelöltnek

Miközben a PSD és a PNL pénteken újabb koalíciós egyeztetésre készül a választások összevonásáról, egy liberális politikus elismerte, hogy az eddigi kudarcok egyik legfőbb oka az államfőjelölt személye körüli vita.

Elismerte a PNL: az a bajuk, hogy a PSD Marcel Ciolacut akarja közös államfőjelöltnek
2023. december 20., szerda

FRISSÍTVE – „Toxikusnak” minősítette a parlamentben iktatott autonómiatervezeteket a román kormányfő

Három autonómiatervezetet nyújtott be egyéni képviselői törvényjavaslatként a bukaresti képviselőházban szerdán Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) elnöke.

FRISSÍTVE – „Toxikusnak” minősítette a parlamentben iktatott autonómiatervezeteket a román kormányfő
2023. december 07., csütörtök

Népszerű a magyarellenes szélsőségesség: Şoşoacă egyre előkelőbb helyen áll a legtámogatottabb államfő-jelöltek között

Egyre népszerűbbek a szélsőjobboldali, magyargyűlölő politikusok Romániában: a legfrissebb felmérés szerint Diana Şoşoacă és George Simion is előkelő helyet foglal el a legnépszerűbb államfőjelöltek között.

Népszerű a magyarellenes szélsőségesség: Şoşoacă egyre előkelőbb helyen áll a legtámogatottabb államfő-jelöltek között
2023. november 24., péntek

Felmérés: a PSD továbbra is favorit, az AUR megelőzi a PNL-t, az USR körül kialakítandó jobboldali szövetség második lenne

Miközben a Szociáldemokrata Párt (PSD) élen végezne, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) jobban áll, mint a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) pedig harmadmagával akár a második helyre is befuthat.

Felmérés: a PSD továbbra is favorit, az AUR megelőzi a PNL-t, az USR körül kialakítandó jobboldali szövetség második lenne
2023. november 02., csütörtök

Számos magyarországi művész és a temesvári társulat is vendégszerepel novemberben az Aradi Kamaraszínházban

Számos magyarországi művész, a Magyar Állami Népi Együttes, valamint a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház is vendégszerepel novemberben az Aradi Kamaraszínházban november folyamán – közölte a társulat.

Számos magyarországi művész és a temesvári társulat is vendégszerepel novemberben az Aradi Kamaraszínházban
2023. szeptember 12., kedd

Putyin: hiba volt 1956-ban tankokat küldeni Magyarországra

Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Vlagyivosztokban kijelentette: szerinte hiba volt a Szovjetunió döntése, miszerint tankokat küldtek 1956-ban Magyarországra és 1968-ban Csehszlovákiába a tüntetések leverésére.

Putyin: hiba volt 1956-ban tankokat küldeni Magyarországra
2023. augusztus 23., szerda

Elfogták Olaszországban Matteo Politit, az álorvost, akit Romániában csalás miatt ítéltek börtönbüntetésre

Olaszországban bukkantak rá Matteo Politire, a hírhedt álorvosra, aki az elmúlt években Romániában mindenféle szakmai képesítés nélkül a bukaresti felső tízezer plasztikai sebészeként tevékenykedett, amiért Romániában idén márciusban jogerősen elítélték.

Elfogták Olaszországban Matteo Politit, az álorvost, akit Romániában csalás miatt ítéltek börtönbüntetésre
2023. június 13., kedd

Ittas és drogos sofőrökre vadászik a román rendőrség

Az ittas és a drogos gépkocsivezetőket szűri ki egy héten át, június 14. és 20. között a román és a magyar rendőrség.

Ittas és drogos sofőrökre vadászik a román rendőrség
2023. május 30., kedd

A vámhatóság vezetőjét is menesztette Ciucă az adóhatóság igazgatójának lemondatása után

Nicolae Ciucă miniszterelnök kedden bejelentette, hogy menesztette az Országos Vámhatóság vezetőjét, ugyanakkor tudomásul vette az adóhatóság (ANAF), valamint az Ásványkincsek Országos Ügynöksége (ANRM) vezetőjének lemondását.

A vámhatóság vezetőjét is menesztette Ciucă az adóhatóság igazgatójának lemondatása után
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM