Fotó: Facebook/ Anatolie Nosatîi
A Moldovai köztársaság jelenleg nem áll készen a NATO-csatlakozásra, az ekörül kialakult vita pedig a moldovai kormány és az ország államisága elleni hibrid háború része – jelentette ki Anatolie Nosatîi, az ország védelmi minisztere.
2023. január 25., 13:182023. január 25., 13:18
A tárcavezető kedden este egy helyi televíziós csatornának nyilatkozva arról is beszélt: a semlegesség feladása nem feltétlenül jelentené azt, hogy országa a NATO tagjává válik.
A Moldovai Köztársaság is légvédelmi eszközöket kért a nyugati országoktól az ukrajnai háború miatt – ezt Maia Sandu, az ország államfője mondta egy, a Reuters hírügynökségnek adott interjúban.
„Sajnálatos módon a védelemről megfeledkeztek, nem voltak beruházások, ezért nem tudunk megfelelni a jelenlegi kihívásoknak. Semleges státusunk azt eredményezte, hogy magunkra maradtunk, egy olyan védelmi rendszerrel, amely a jelenlegi helyzetben irreleváns” – hangsúlyozta.
A miniszter szerint a hadseregnek – amely mintegy 6500 hivatásos katonából és évente mintegy 2000, kötelező katonai szolgálatot teljesítő személyből áll – eddig nagyon kevés figyelmet szenteltek.
Ehhez kapcsolódóan arról beszélt: úgy kellene katonai szövetségeket kellene létre hozni, hogy az azokhoz való csatlakozás ne vonja maga után a semlegesség feladását.
Maia Sandu moldovai államfő korábban a Politiconak nyilatkozva arról beszélt: jelenleg komoly tárgyalások folynak arról, hogy képes-e Moldova szavatolni a saját biztonságát, vagy szükséges az, hogy egy nagyobb szövetséghez csatlakozzon.
A védelmi miniszter szerint ugyanakkor a semlegesség feladásához az szükséges, hogy a nép is támogassa azt.
Igor Grosu, a Moldovai Köztársaság parlamentjének elnöke úgy nyilatkozott vasárnap, hogy nem áll fenn a közvetlen veszélye annak, hogy a háború kiterjed Transznisztriára.
Mindazonáltal hozzátette: az ukrajnai helyzet arra készteti a moldovai vezetőket, hogy átértékeljék a stratégiát, és felkészüljenek a biztonságpolitikai kihívásokra.
A miniszter szerint egyébként a legfőbb akadály Moldova NATO-csatlakozásának útjában az, hogy a moldovai polgárok többsége ezt nem támogatja.
A Moldovai Köztársaság az alkotmány értelmében semleges, ezt csupán a parlament módosíthatja, kétharmados többséggel.
Orosz részről ugyan valóban felmerült, hogy létre kellene hozni a szárazföldi összeköttetést Moldova szakadár régiójával, Transznisztriával, azonban ennek a megvalósítása katonai szempontból nehezen kivitelezhető lenne.
Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.
Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.
Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.
Több százezren gyűltek össze Izraelben, hogy a gázai háború befejezését és a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását követeljék.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek el kell fogadnia Oroszország néhány feltételét az ukrajnai háború befejezéséhez – szögezte le Donald Trump amerikai elnök a Zelenszkijjel és az európai vezetők delegációjával folytatandó tárgyalások előestéjén.
Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő azt követően, hogy részt vett az Ukrajnát támogató Tettrekészek Koalíciójának vasárnapi online tanácskozásán.
Alekszandar Vucsics szerb elnök kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben vasárnap, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba torkolló tüntetésekre.
Az amerikai elnök és orosz kollégája pénteki alaszkai találkozójukon „szilárd biztonsági garanciákról” állapodtak megUkrajna számára – jelentette be vasárnap Steve Witkoff.
Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.
szóljon hozzá!