Uniós véd- és acélszövetség – meddig terjedhet a gazdasági protekcionizmus?

Az Unió elfordult a kezdeti közösségi elvektől, és bezárkózott a nemzetállami ideológiákba – hangoztatják egyre sűrűbben az EU-pesszimisták. Példának Spanyolországot és Franciaországot hozzák fel, ahol a kormányok törvényes kereteket teremtettek egyes stratégiai ágazatok honi kézben tartására, és ezzel aláásták sok vállalkozás fúziós törekvését és nem utolsósorban a szabadpiac működését. Igyekezetük nemcsak a gazdasági szférát károsítja, de mert az európai uniós normákkal is ellentétes, kétségbe vonhatja azok létjogosultságát.

Düsseldorfban pattant ki a szikra
A szikrát a düsseldorfi székhelyű E.ON energiaszolgáltató óriás pattintotta ki, mely február végén 29,1 milliárd eurós ajánlatot tett a spanyol energiaellátó Endesa megvételére. Annak ellenére, hogy közel 7 milliárddal licitált rá a szintén spanyol Gas Natural múlt év szeptemberi ajánlatára (mely 22,5 milliárdot ígért), a német E.ON nem pályázhatott érdemben, mivel a spanyol kormány időközben egy sürgősségi törvénymódosítást hajtott végre az ágazat nemzeti kézben tartására vonatkozóan. Mivel az eljárás megsérti az EU-szerződést, Charlie McCreevy, EU–közöspiaci felügyelő többszöri felszólítás után eljárást kezdeményezett a madridi kormány ellen. A spanyol kormány azonban azzal az indoklással, hogy a dokumentumok hiányosak, további részleteket kért az E.ON-tól annak fúziós szándékáról.
Franciaország sem ártatlan
Egy héttel az E.ON-ügy után Franciaországot panaszolta be az európai Versenyhivatalnál az olasz energiaszolgáltató Enel, mert elutasították, amikor ajánlatot tett a Suez víz- és energiakonszern felvásárlására. A korábban francia állami tulajdonban levő Suez nagy halnak bizonyul: tavaly augusztusban 13,87 milliárd dollárért kebelezte be a belga Electrabelt, most 43,07 milliárd dollárt ajánlott az állam által ellenőrzött Gas de France-ért (GdF). A francia kormány március elején gyors ajánlatot tett a két mamutszolgáltatónak a fúzióra (mely állítólag egy éve érik már) – anélkül azonban, hogy ezt előzőleg az EU-Versenyhivatalban bejelentette volna. A Suez–GdF kettős a The Economist adatai szerint évi 64 milliárd eurós forgalmat bonyolítana le, és négy kontinensen mintegy 200 millió felhasználót szolgálna ki.
A francia állam közel egy éve döntött úgy, hogy bizonyos stratégiai területeket „törvényes védelemben” kell részesítenie az idegen tőkével szemben – így a telekommunikáció, energia- és bankszektorból összesen tizenegy ágazat örvend kitüntetett „nemzeti” figyelemnek.

Luxemburgra
is átterjed a botrány?
A határokon átívelő fúziók történetének újabb mozzanata készülődik az acéliparban is. Az ágazat legnagyobb konszernje, a Romániában is jelen levő Mittal Steel januárban 19 milliárd eurós ajánlatot tett a luxemburgi illetőségű Arcelor felvásárlására, mely a világ második legnagyobb acélipari óriása. Sikeres fúzió esetén a termelés megközelítené az évi 120 millió tonnát – az Arcelor azonban egyelőre hallani sem akar az ajánlatról, az 5,6 százalékban részvényes luxemburgi kormány pedig szintén törvénymódosítást fontolgatott, hogy elejét vegye a rotterdami székhelyű Mittal terjeszkedésének. Az Arcelor erőteljesen jelen van a francia piacon is (mintegy 30 ezer embert foglalkoztat), s bár a gallok fanyalogva fogadnának egy fúziót, mert az ágazat nem szerepel a nemzeti prioritások listáján, tehetetlennek bizonyulnak ennek megakadályozására.
Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfő viszont bírálta az Európai Bizottságot a Franciaországgal szembeni fellépésért, és lándzsát tört a nemzeti protekcionizmus mellett. A kormányok leginkább attól tartanak, hogy az üzlet a francia, luxemburgi és belga gyárak bezárását eredményezné, ez pedig szociális veszteséggel járna – az üzletemberek viszont úgy vélekednek, ez jó hatással lenne az egész ágazat fejlődésére.
Sok függ attól, hogyan viszonyul az Európai Unió a nemzetállamok belsőpiac-védelméhez. Elemzők szerint már az is az EU piacnyitási politikáját igazolja, hogy fellendült a fúziós kedv, és a társaságok már mernek nagyobb európai összefüggésekben gondolkodni. Ha az Unió fellépése nem lesz elég határozott, értelmét vesztheti a hajdani Európai Szén- és Acélközösségből kiinduló fejlődéstörténet. Ha következetesen kitart eredeti, piacliberalizáló tervei mellett, van rá esély, hogy új alapokra helyezze az európai gazdasági szemléletet. Szakács Zsuzsanna, Németország