Újra megnyitják a mészkőbányát a háromszéki Vargyason
Harminc új munkahelyet, a helyi közbirtokosságnak pedig tonnánként kétszázalékos jövedelmet hozhat a világon ritkaságszámba menő vargyasi mészkő.
Erre azt követően nyílt lehetőség, hogy a háromszéki Vargyas község közbirtokossága, illetve a német–osztrák érdekeltségű, sepsiszentgyörgyi székhelyű Lasselsberger Kft. többszöri egyeztetés nyomán szerződést kötött: utóbbi húsz évre bérbe veszi a község határában évek óta kihasználatlan, a közbirtokosság tulajdonába nemrég visszakerült mészkőbányát.
„A piac igényeit is figyelembe véve évi egymillió tonna mészkő kifejtését tervezi a helyi munkaerőt alkalmazó cég” – közölte a Krónika érdeklődésére Kosztolányi Miklós. A közbirtokosság és a Lasselsberger Kft. között közvetítő szakember elmondta, egymástól független laboratóriumi mérések szerint a vargyasi mészkő kalciumkarbonát-tartalma 97 százalék, ez pedig kiválóan alkalmas arra, hogy 0,6 mikron átmérőjű porrá, gyakorlatilag púderré őrölve, a szénégetés során keletkező kénmennyiség kivonásánál alkalmazzák a hőerőművek. E célból malmot is felszerelnek, amely további munkahelyeket jelent a súlyos munkanélküliséggel küszködő Erdővidéken. Ezt a Barót melletti volt ipari telep brikettgyárának a területén létesítenék. Emellett szól, hogy az egykori telepet vasútvonal köti össze az országos hálózattal. „A vargyasi munkapont létrehozásához szükséges dokumentáció összeállítása, illetve az engedélyek beszerzése megkezdődött, a tényleges kitermelés 14–16 hónapon belül indulhat be” – tette hozzá Kosztolányi Miklós.
„A 25 millió eurós beruházásból a tervezettnél több munkahely is létrejöhet Vargyason” – vélekedik Soós Béla, a közbirtokosság elnöke. A Krónikának elmondta, a szerződés szerint minden tonnányi kitermelt kő árának 2 százaléka a közbirtokosságé, így évi 120 000–240 000 lej (34 000–68 000 euró) bevétellel számolhatnak. „Ha valóban hozzájutunk ehhez a pénzforráshoz, a nemrég megvásárolt volt borvíztöltöde területén beindíthatjuk a 9–11 ember számára munkahelyet teremtő fűrésztelepünket” – vázolta az elképzeléseket a közbirtokossági elnök. Hozzátette ugyanakkor, hogy a fának nemcsak az elsődleges feldolgozását, hanem végtermékké, azaz bútorrá, illetve épületasztalos-termékké alakítását tervezik.
Visszaszerezték a megélhetés lehetőségét
A vargyasi közbirtokosság az 1930-as években nyitotta meg mészkőbányáját. A mészégetés céljából nyitott fejtést 1948-ban a kommunista hatóságok államosították, de soha nem írták át telekkönyvileg is az állam nevére. Az 1990-es évek elején a Köpeci Szénbányák vállalata bérlőként használta azt, a kifejtett kőből építették meg egyebek mellett a Felsőrákos melletti külszíni barnaszénfejtéshez vezető utat. 1998-ban a sepsiszentgyörgyi székhelyű, állami tőkéjű Bazalt Rt. egyik utódvállalatának a nevére írtak át 80 árnyi területet a mészkőbánya területéből. A közösségi javak visszaszolgáltatásáról rendelkező 10-es törvény alapján a közbirtokosság ezt a területet is visszaigényelte, de mert időközben a sepsiszentgyörgyi cég megbukott, a csődeljárás során a közbirtokosság visszavásárolta a földdarabot; így a vargyasi közösség visszaszerezte a mészkőbánya teljes, 3,6 hektáros területét.