2010. december 17., 10:482010. december 17., 10:48
Nem fogja megépíteni a Polus Real Estate a kolozsvári Ifjúság lakótelepet. A Pászkány Árpád üzletember érdekeltségi köréhez tartozó cég a kolozsvári önkormányzattal közösen szándékozott felépíteni Kolozsvár északi határában, a Szent György dombon a több mint 200 hektáros lakótelepet, melybe 6000 lakást terveztek.
A 2006-ban megkötött társulási szerződés értelmében az önkormányzat ingyen bocsátotta a területet a Polus Real Estate rendelkezésére, aminek fejében a város 384 szociális lakást kapott volna. Az ingatlanfejlesztőnek idén kellett volna átadnia a szociális lakásokat, ám a telken még egy kapavágás sem történt, mivel nem akadt olyan bank, amely hajlandó lett volna finanszírozni a több mint félmilliárd euró értékűre becsült beruházást. Korábban Pászkány Árpád azt nyilatkozta, hogy hajlandóak volnának együttműködni minden olyan befektetővel, aki lát fantáziát a tervben, ám ilyen sem akadt. Ilyen körülmények között a cég kénytelen volt elállni a beruházástól, s azt javasolta a kincses város önkormányzatának, hogy lakások helyett naperőművet alakítsanak ki a szóban forgó területen.
„A terv az, hogy Románia legnagyobb, napkollektorok segítségével zöld energiát termelő rendszerét hozzák létre. A befektető, az amerikai WWS Energy Development LLC fotovoltaikus technológiát fog alkalmazni. A megtermelt energia 30 százalékát, minimum évi 3550 Mwh-t a város fogja megkapni. A beruházás értéke több száz millió euró” – nyilatkozta Sorin Apostu polgármester azt követően, hogy az önkormányzati testület rábólintott az ajánlatra. A polgármester elmondása szerint a terv részleteit – mekkora a beruhás teljes értéke, mekkora lesz az erőmű kapacitása, honnan jön a pénz – a további tárgyalások során fogják tisztázni.
Az elképzelés az, hogy a megtermelt energiának a városra jutó részét a közvilágítás működtetésére, a városháza, valamint a Clujana-kórház fogyasztásának fedezésére fogják felhasználni. A számítások szerint ezáltal az önkormányzat évi 1 millió eurót fog megtakarítani. A megtakarított pénzből szeretnék 2018-ig felépíteni a 384 szociális lakást, ami eredetileg a Polus Real Estate feladata lett volna. A naperőmű 198 hektáron terül majd el, a fennmaradó 5 hektárt pedig a szociális lakásoknak tartják fenn. Ha a terv megvalósul, a város 49 éven keresztül fogja kapni a környezetbarát energiát.
Profitál Románia az Ukrajnában zajló háborúból: az ország csatornái és kikötői jelentős bevételre tettek szert az azokat használó ukrán tranzitforgalom nyomán.