Újabb három bank kezdte el a hitelezést

A BCR, az Intesa Sanpaolo Bank és a Volksbank is elkezdte a kölcsönök folyósítását az Első otthon program keretében.

Pengő Zoltán

2009. augusztus 07., 09:272009. augusztus 07., 09:27

Hétfőtől a hazai piacvezető bank, a BCR is részt vesz az Első otthon programban. A Román Kereskedelmi Bank 308 millió euró értékben folyósíthat kedvezményes feltételű, kizárólag euróalapú hiteleket a lakáshoz jutást elősegíteni hivatott program keretében. A BCR által alkalmazott, háromhavonként aktualizált kamat 3,8 százalékkal haladja meg az európai irányadó bankközi kamatlábat (EURIBOR). Ugyancsak augusztus 3-án kezdte meg a hitelnyújtást az Intesa Sanpaolo Bank. Az 5 és 30 év közötti futamidejű euróalapú kölcsönök éves kamata jelenleg 5,62 százalék, lejalapú hitelek esetén pedig 14,01 százalék. Az Intesa Sanpaolo Banktól olyan személyek igényelhetnek hitelt, akik minimum 450 lej havi jövedelemmel rendelkeznek.

A Volksbank is a napokban kezdte meg a kölcsönök folyósítását. Az osztrák tulajdonban levő hitelintézet 5,8 százalékos éves kamatot számol fel az Első otthon program keretében nyújtott kölcsönök után.

Mostanáig nyolc, az Első otthon programban részt vevő bank kezdte meg a hitelezést, a fentebb felsoroltakon kívül a Román Fejlesztési Bank, a Transilvania Bank, az Alpha Bank, a Millenium Bank és az ATE Bank. Ez utóbbi már nem fogad el több igénylést, mivel kimerítette a számára megszabott hitelkeretet. Az ATE Bank 5 millió euró értékben adhat a kormány által garantált hiteleket lakásvásárlásra.

A program a működőképesség határán mozog, a bonyolult ügyintézés miatt roppant nehézkes a kérelmek elbírálása, állítják a szakemberek. „Az Első otthon program bámulatos, fantasztikus, csak éppen nem működik” – jelentette ki Rene Rohan, a Credit Zone hiteltanácsadási ügynökség vezetője. Az ügynökség eddig még egyetlen hiteligénylésre sem kapott választ. Rene Rohan véleménye szerint a program egymagában nem lesz képes beindítani az ingatlanpiacot. „Ehhez elsősorban gazdasági fellendülésre lenne szükség, amihez koherens törvénykezési és adózási módosítások szükségesek” – nyilatkozta a szakember.
Az Első otthon program hatására véget ért az ingatlanárak hosszú hónapok óta tartó csökkenő tendenciája. „Jelentős csökkenést követően hirtelen növekedés kezdődött, főleg a 60 ezer eurós szintig” – mondta Matei Maloş, a MagazinulDeCase internetes ingatlanügynökség vezérigazgatója. Ugyancsak a program és az annak következtében megnyilvánuló növekvő kereslet hatására, a lakástulajdonosok merevebbek lettek, kevésbé hajlandóak engedni az árból, mint néhány hónappal ezelőtt. Jelenleg, a legjobb esetben 10 százalékot lehet lealkudni az árból, miközben tavasszal nem volt ritka, hogy a tulajdonos akár 20 százalékot is engedett, állítják a szakemberek.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. június 03., hétfő

Románia is profitál az ukrajnai háborúból, jól fizetnek a csatornákat és kikötőket használó ukrán áruszállító hajók

Profitál Románia az Ukrajnában zajló háborúból: az ország csatornái és kikötői jelentős bevételre tettek szert az azokat használó ukrán tranzitforgalom nyomán.

Románia is profitál az ukrajnai háborúból, jól fizetnek a csatornákat és kikötőket használó ukrán áruszállító hajók