Röviden

Lakások, szállók, gondolák Lomb néven épít lakóparkot Kolozsvár és Kisbács között a bukaresti Impact Rt. ingatlanfejlesztő cég. A lakópark a tervek szerint 30 000 embernek fog otthont adni, és az 5700 lakás mellett beletartozik majd tíz egyetemi kollégium, öt szálloda és két üzletközpont is. A 179 hektáros terület jelentős részét zöldövezet fogja elfoglalni, de lesznek csónakázásra alkalmas tavak és csatornák is, rajtuk gondolákkal. „22 százalékban zöld lakónegyed lesz”, ígéri Ioan Popp, az Impact elnöke. A beruházás értékét 400 millió euróra becsülik. A munkálatok szeptember folyamán fognak elkezdődni az infrastruktúra kiépítésével, ami előreláthatóan legkevesebb két évet vesz majd igénybe.

Gazda Árpád

2008. augusztus 29., 00:002008. augusztus 29., 00:00

Többet építkezünk

Országos szinten 5839 építési engedélyt bocsátottak ki július hónap folyamán az önkormányzatok. Ez 4,9 százalékkal kevesebb, mint a júniusban kiadott engedélyek száma, de 5,7 százalékos növekedést jelent az elmúlt év azonos időszakához képest. Az ország nyolc fejlesztési övezete közül hatban nőtt az építési kedv, kivételt csupán a Székelyföldet is magába foglaló Központi Régió, valamint a Déli Régió képeznek. Az év kezdete óta Romániában 35233 építési engedélyt adtak ki, ami 11,6 százalékkal több, mint 2007. január 1. és július 31. közötti időszakban.

Vásárok Kolozsváron

Szeptember 4. és 7. között a kolozsvári Horia Demian Sportcsarnok ad otthont a Camex építészeti szakvásárnak. A Camex keretében sor kerül a Finexpóra, mely a hitellehetőségeket hivatott bemutatni az érdeklődőknek, valamint az Imobilis ingatlanvásárra. Creditexpo néven hitellehetőségeket bemutató kiállítás lesz Kolozsváron, szeptember 12. és 14. között az Egyetemisták Művelődési Házában. A rendezvényen hat bank és hitelintézet fogja bemutatni kínálatát az érdeklődőknek.

Ingatlanügynökségek az interneten

Nem kell a telefonkönyvet lapozgatnia, sem találomra az utcákat járnia annak, aki ügynökséget keres ingatlansatranzakció lebonyolítása céljából. A www.imobile.ro internetes oldal adatbázisában 2919 ingatlanközvetítő ügynökség található, az ország több mint száz városából, köztük a fontosabb erdélyi településekről. Az ügynökségekre település szerint, illetve kezdőbetű szerint lehet rákeresni. A weblap több mint 3600 lakáseladási hirdetést is tartalmaz. 

Keresettek az erdélyi ingatlanok

„Az Európai Unió tagállamai közül a román piacon a legvonzóbbak a kilátások az ingatlanberuházások számára. A statisztikák azt mutatják, hogy az elmúlt két évben az ország egyes övezeteiben megkétszereződtek az ingatlanárak, a szakemberek pedig arra számítanak, hogy ez a tendencia az elkövetkező négy-öt évben is folytatódni fog”, nyilatkozta Damien Thiery, a külföldiek számára történő ingatlanbefektetési szaktanácsadásra szakosodott Romanian Properties Ltd. ügyvezető igazgatója. A külföldi ingatlanbefektetők körében a legnépszerűbb övezetek Erdély, a tengerpart, valamint Bukarest és annak közvetlen környéke.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. június 03., hétfő

Románia is profitál az ukrajnai háborúból, jól fizetnek a csatornákat és kikötőket használó ukrán áruszállító hajók

Profitál Románia az Ukrajnában zajló háborúból: az ország csatornái és kikötői jelentős bevételre tettek szert az azokat használó ukrán tranzitforgalom nyomán.

Románia is profitál az ukrajnai háborúból, jól fizetnek a csatornákat és kikötőket használó ukrán áruszállító hajók