Rossz kilátások a cementpiacon

Az építőanyagok piacán idehaza a cement és a beton iránti kereslet esett vissza a legdrasztikusabban 2009-ben. A legfontosabb termelők, a Holcim, a Lafarge és a Carpatcement forgalma több mint 30 százalékkal esett vissza. „Az elmúlt év súlyos csapást mért az ágazatra.

2010. január 08., 10:542010. január 08., 10:54

A cement iránti kereslet az öt évvel ezelőtti szintre csökkent, miközben a termelők 2008-ban még azt tervezték, hogy növelni fogják gyártási kapacitásukat” – nyilatkozta Ion Crângaşu, a Cementgyártók Országos Szövetségének elnöke.

A válság hatására nagyban megváltozott a vevőkör összetétele is. 2008-ban az eladott cement 70 százalékát nagyberuházásoknál használták fel, tavaly azonban ezek részaránya 30 százalékra csökkent.

Tavaly a magánszemélyek több cementet vásároltak, mint a cégek, az építőanyag tetemes részét felújításoknál használták fel. „Nem hiszem, hogy 2010-ben lényeges változás következik be az üzletmenetben. A 2011-es kilátásokat illetően kissé már optimistább vagyok” – mondta Anastas Dimovski, a Holcim betonrészlegének igazgatója.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. június 03., hétfő

Románia is profitál az ukrajnai háborúból, jól fizetnek a csatornákat és kikötőket használó ukrán áruszállító hajók

Profitál Románia az Ukrajnában zajló háborúból: az ország csatornái és kikötői jelentős bevételre tettek szert az azokat használó ukrán tranzitforgalom nyomán.

Románia is profitál az ukrajnai háborúból, jól fizetnek a csatornákat és kikötőket használó ukrán áruszállító hajók