Fotó: Bone Ewald
2010. december 10., 11:032010. december 10., 11:03
Összefog az építőipari cégeket tömörítő két szakmai érdekképviselet, hogy közös fellépéssel kényszerítsék ki az államtól az ágazat felé fennálló egymilliárd eurónyi köztartozás mihamarabbi kifizetését. „Idén januárban a kormány mintegy kétmilliárd euróval tartozott az építőipari cégeknek, aminek azóta körülbelül a felét, a 2009-es elmaradásokat törlesztette. Novemberben és decemberben jönnek az újabb számlák, azonban az idén felhalmozott adósságok értéke nem túl nagy, hiszen sok munka sem volt.
Azért döntöttünk úgy, hogy az ARACO-val közösen lépünk fel, hogy a kormánnyal szemben erősebb legyen a tárgyalási pozíciónk” – nyilatkozta Cristian Erbaşu, a PSC elnöke.
A két érdekvédelmi szervezet el van szánva rá, hogy ha szükséges, akkor az ágazat teljes leállításával kényszerítsék ki az adósságok törlesztését. „Tavaszszal Lengyelországban módosították az építőiparra vonatkozó adózási szabályokat. Erre válaszul a cégek néhány napra minden munkálatot leállítottak az országban. Mi is el vagyunk szánva egy hasonló lépésre” – jelentette ki Răzvan Niculescu Aron, a PSC alelnöke.
Cristian Erbaşu elmondása szerint idén meredeken zuhant az ingatlanpiac, ami éppoly készületlenül érte a cégeket, mint az évtized közepén kezdődött szárnyalás. A gazdasági válság kitörése óta a megrendelések volumene hozzávetőleg a felére csökkent, aminek következtében az alkalmazottak több mint 30 százalékát elbocsátották. „Jelenleg 250–300 ezer munkás dolgozik az építőtelepeken, míg a válság kirobbanása előtt 400–500 ezer volt az építőipari alkalmazottak száma. A hivatalos statisztikákban aktív munkásként szereplők közül sokan már hónapok óta nem kaptak fizetést, s sokuk után a munkáltatók nem fizették be az adót és a társadalombiztosítási hozzájárulást” – mondta a szakmai érdekképviselet elnöke.
Az építőipar nagyban megsínylette, hogy nemcsak a magánberuházások száma csökkent drasztikusan az ingatlanpiacon, de elmaradtak a beígért ANL-lakás-építések, s a pénzhiány miatt a lakások utólagos hőszigetelése is jelentősen visszaesett. A két ágazati érdekvédelmi szervezet egybehangzó véleménye szerint az Első otthon program szinte semmilyen pozitív hatást nem gyakorolt az ingatlanpiacra és az építőiparra. A PSC és az ARACO szeretné elérni, hogy az építési vállalkozások működését egy szakmai minősítés megszerzéséhez kössék. Ezt egy állami felügyelet alatt működő, építési vállalkozások képviselőiből álló bizottság adná ki. A szakma ezzel azon cégeket szeretné kiszűrni, melyek dömpingáron végeznek el rossz minőségű munkálatokat, kárt okozva ezzel nemcsak az építtetőnek, hanem a megrendeléstől elesett komoly vállalkozásoknak is. Az erre vonatkozó javaslatot a két szervezet már eljuttatta a fejlesztési minisztériumhoz.
Profitál Románia az Ukrajnában zajló háborúból: az ország csatornái és kikötői jelentős bevételre tettek szert az azokat használó ukrán tranzitforgalom nyomán.