Olcsóbb lakások?

A régi lakások akár 30 százalékkal is olcsóbbak lehetnek a jövő év végére – állítják az ingatlanpiaci szakemberek. Varujan Vosganian szerint is csökkennek az árak. A világ szinte valamennyi országát valamilyen mértékben sújtó gazdasági válság a romániai ingatlanpiacra is ki fog hatni, s ezáltal a magánszemélyek számára épített lakások ára mindenképpen csökkenni fog. Ugyanez azonban nem biztos, hogy elmondható az ipari építkezésekre is – jelentette ki csütörtökön Varujan Vosganian gazdasági és pénzügyminiszter.

Gazda Árpád

2008. szeptember 26., 00:002008. szeptember 26., 00:00

„A román ingatlanpiacon az árak túlzottan magasak. A lakáspiacon az árak mindenképpen kiegyensúlyozódnak, és az árak csökkennek” – hangsúlyozta a tárcavezető.

A régi olcsóbb, az új drágább lesz
Hasonlóképpen vélekedik Georgiana Sandu, a Neocasa Real Estate ingatlanügynökség igazgatója is. Mint a Newsin hírügynökségnek elmondta, a jövő év végéig a rendszerváltás előtt épített tömbházlakások ára akár 30 százalékkal is csökkenhet. Eközben azonban – tette hozzá – a most épülő negyedekben akár 5 százalékos áremelkedésre lehet számítani.

A garzonok ára esik a leggyorsabban
Az ingatlanügynökség vezetője arról is tájékoztatott, hogy a régi építésű lakások ára a lakrész besorolásától és elhelyezkedésétől függően lesz majd olcsóbb.
A Neocasa Real Estate adatai szerint az idei év első felében a rendszerváltás előtt felépült lakások ára már 4–8,5 százalékkal esett vissza. A tendencia pedig folytatódik, 2009 végére elérve a 30 százalékot. Idén az új lakások ára nagyjából stagnált, tartva a tavalyi árszintet. Ám az építkezési anyagok folyamatosan drágulnak, és a munkaerővel járó költségek is egyre magasabbak, ezért az árak legalább ötszázalékos növekedése elkerülhetetlen.
Az ingatlanügynökség statisztikái szerint a leginkább a régi garzonlakások ára 8,5 százalékkal csökkent. A kétszobás lakrészeknél mérsékeltebb, alig 3,6 százalékos volt a viszszaesés, a háromszobás lakásoknál 5,4 százalékos. A négyszobások ára az alacsony kereslet miatt az egy évvel ezelőtti szinten maradt.

Hírösszefoglaló

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. június 03., hétfő

Románia is profitál az ukrajnai háborúból, jól fizetnek a csatornákat és kikötőket használó ukrán áruszállító hajók

Profitál Románia az Ukrajnában zajló háborúból: az ország csatornái és kikötői jelentős bevételre tettek szert az azokat használó ukrán tranzitforgalom nyomán.

Románia is profitál az ukrajnai háborúból, jól fizetnek a csatornákat és kikötőket használó ukrán áruszállító hajók