Nem tudni, meddig kell megkötni a lakásbiztosítást

Nem rendelkezik egyértelműen a kötelező lakásbiztosításra vonatkozó törvény arról, hogy mikortól büntethetők azok, akik elmulasztják biztosítani ingatlanjukat. A bizonytalanság oka az, hogy a Biztosításokat Felügyelő Bizottságnak (CSA) egy sor, a törvény alkalmazására vonatkozó irányelvet kellett volna kidolgoznia, ám ezeknek csak egy része készült el. A testületnek kellett volna kidolgoznia az alkalmazási módszertant is, ám erre sem került még sor.

Pengő Zoltán

2010. augusztus 27., 10:252010. augusztus 27., 10:25

A szakemberek egy része úgy értelmezi a törvény rendelkezéseit, hogy a biztosítással nem rendelkező lakástulajdonosokat 2011. április 1-jétől lehet majd megbírságolni. Egyes jogászok nem osztják ezt a véleményt. „Úgy véljük, hogy a lakástulajdonosoknak az alkalmazási módszertannak a Hivatalos Közlönyben való megjelenésétől számítva 90 nap áll rendelkezésükre, hogy megkössék a biztosítást. Az óra még nem ketyeg, hiszen az alkalmazási módszertan még nem jelent meg” – nyilatkozta Ovidiu Ţibuleac biztosítási ügyekre szakosodott ügyvéd. Egy másik ügyvédi iroda szakértője ezzel szemben azt állítja, hogy már április 5. óta meg lehetne bírságolni a kötelező biztosításssal nem rendelkező lakástulajdonosokat, annak ellenére, hogy a törvény csak júliusban lépett hatályba.

Egyes biztosítási szakértők szerint az ingatlantulajdonosoknak egyáltalán nem kell tartaniuk attól, hogy megbírságolják őket, ugyanis a 100 és 500 lej értékű bírságok kiszabása az önkormányzatok hatáskörébe tartozik, melyeknek nem érdekük, hogy maguk ellen hangolják a választókat.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. június 03., hétfő

Románia is profitál az ukrajnai háborúból, jól fizetnek a csatornákat és kikötőket használó ukrán áruszállító hajók

Profitál Románia az Ukrajnában zajló háborúból: az ország csatornái és kikötői jelentős bevételre tettek szert az azokat használó ukrán tranzitforgalom nyomán.

Románia is profitál az ukrajnai háborúból, jól fizetnek a csatornákat és kikötőket használó ukrán áruszállító hajók