Fotó: A szerző felvétele
2010. augusztus 13., 11:102010. augusztus 13., 11:10
„Ez a csökkenés bizonyos hónapokban akár 70–80 százalékos is lehet, ami hétköznapi nyelvre lefordítva azt jelenti, hogy örülünk, ha túl tudunk adni egy-két lakáson” – fejtette ki a szakember. A piac befagyása leginkább az újonnan épült ingatlanokat érinti, ezeket senki sem vásárolja, azonban ez a tendencia a többi területre, a régi lakásokra, a kertes házakra és a telkekre is érvényes. „És ez olyan körülmények között, hogy az árak két év alatt 65–70 százalékot estek. Olyan érzés, mintha bombát dobták volna a piac közepébe” – tette hozzá az ingatlanszakértő.
Suciu szerint az ingatlanpiaci válságért részben az emberek fejében uralkodó negatív felfogás tehető felelőssé, mert nem bíznak abban, hogy ki lehet mászni ebből a gödörből. Az utóbbi két hétben hiába érdeklődtek többen is lakások iránt, utána mindenki gondolkodási időt kért, és többet nem jelentkeztek – mondta el lapunknak a szakember.
Az ügynökség képviselője szerint még azok sem vásárolnak, akiknek pénzük lenne rá, saját portfóliójában legalább 30–40 klienst tart számon, akik eurószázezreket tudnának beruházni, azonban ők is még kivárnak, abban reménykedve, hogy tovább esnek az árak.
Suciu elmondása szerint a szatmári ingatlanpiacnak az a legnagyobb gondja, hogy eltűntek belőle a befektetők. Manapság senki nem meri a pénzét lakásokba fektetni, sem kereskedelmi felületeket vásárolni, amelyet később kiadhatnának bérbe, ugyanis senki sem érdeklődik irántuk.
Az új építésű lakások vásárlásától azért ódzkodnak az ügyfelek, mert a város szélén épültekbe nem hajlandóak kiköltözni, míg a városközpontban levő, újonnan épített ingatlanok tulajdonosai egyelőre nem hajlandóak engedni a vételárból. Pedig a város peremén egy ilyen társasházban egy háromszobás lakás ára 39 ezer euró, míg a város központjában ugyanezt 60 ezer euróért kínálják. Nagyobb bizalmuk van a régebbi építésű ingatlanok iránt, amelyek ára ebben az évben körülbelül 30–35 százalékot esett, nyilatkozta a szakember.
A szakértő nagy esélyt lát arra, hogy az árak tovább csökkenjenek, mert helyi szinten még mindig mesterségesen magasan tartottnak számítanak. A tranzakciók számának csökkenése miatt folyamatosan zárnak be az ingatlanügynökségek a városban, a közelmúltban legalább tizenöt cégnél végleg lehúzták a rolót, jelen pillanatban már tízen sincsenek a piacon – tudtuk meg a szakembertől.
Csak azok maradtak még életben, amelyek egyéb tevékenységeik révén el tudják tartani magukat, tette hozzá. Egy terület van a szatmári ingatlanpiacon, ahol még mindig akad a munka, mégpedig a bérleti szerződéseké, ahol kisebb, 30 százalékos növekedés tapasztalható. Ugyanis a többségnek nem futja saját lakásra, és folyamatosan keresik az olcsóbb albérletet, magyarázta Suciu.
Profitál Románia az Ukrajnában zajló háborúból: az ország csatornái és kikötői jelentős bevételre tettek szert az azokat használó ukrán tranzitforgalom nyomán.