2009. július 24., 10:552009. július 24., 10:55
„Kezdetben a forma vonzott. 13 évvel ezelőtt egy tudományos folyóiratban olvastam a pszeudokristályokról, ez adta az ötletet” – mondta Florin Dobrescu, a Stardome igazgatója, a koncepció kidolgozója. A formailag kristályra hasonlító első épület az 1921-ben átadott jénai planetárium volt, az elkövetkező évtizedekben pedig Európa-szerte készültek hasonló építmények, meséli Dobrescu. A Stardome-termékekben az a forradalmian új, hogy modulárisak, s a 42 négyzetméteres alapterületű modulok különböző módon való kombinálásával változatos méretű és alakú épületeket lehet kialakítani, valamint hogy sérülésmentesen szétbonthatók. A házak faszerkezetűek, a váz fenyőgerendákból áll. Mivel az építmény formája bonyolult mértani alakzat, ezért a kellő szilárdságú tartószerkezet megtervezése komoly műszaki problémákat vetett fel. „Vannak olyan csomópontok, melyekben tíz gerenda találkozik. Az illesztés megoldása nem volt könnyű feladat” – nyilatkozta a Krónikának a Stardome igazgatója, aki regeneratív dizájnnak nevezi az általa kidolgozott építési rendszert. A favázra kívülről OSB-lemez, belülről pedig gipszkartonborítás kerül. A hőszigetelő réteget két hővisszaverő fólia és 23 centiméter vastag poliészterlapok alkotják. Hogy megóvják az időjárási behatásoktól, az OSB-lemezt bitumenes zsindellyel burkolják. A Stardome-házakat vasbeton alapra helyezik. Egy 48 négyzetméteres modulban egy lakószoba, egy fürdőszoba és egy konyha kap helyet. A házhoz egy fából készült terasz is tartozik. Több modul összekapcsolásával tetszőleges nagyságú lakóépület alakítható ki. Az épület környezetbarát, energiaellátását napkollektorok és hőpumpák biztosítják. Annak ellenére, hogy könynyűszerkezetes építményekről van szó, a szilárdságuk kimagasló, állítja a koncepció kidolgozója, aki szabadalomként levédte az ötletet és a kivitelezési technológia több elemét. Nagy szilárdságuk annak köszönhető, hogy az illesztések masszívak, s a terhelések egyenletesen oszlanak el a vázban.
„Ami megkülönbözteti a Stardome- termékeket egy hagyományos faháztól, az nem az alapanyag, hanem a koncepció minősége. Minden további nélkül kijelenthetjük, hogy az egyik a múlt, a másik pedig a jövő” – mondta Florin Dobrescu. Véleménye szerint a Stardome-koncepció másik előnye, hogy ezek az építmények alkalmasak a sorozatgyártásra és nagyon gyorsan és könnyen összeállíthatók. Ez annak tudható be, hogy bár a forma látszólag bonyolult, egy 48 négyzetméteres modul felülete 120, azonos méretű derékszögű háromszögből áll össze, az elkészítéséhez csupán háromfajta gerenda és kétfajta lemez szükséges. A Stardome-házak ára szintén kedvező, négyzetméterenként hozzávetőleg 500 euró plusz áfa. Ebben az összegben nincs benne a telek ára. Az egy garzonnak megfelelő, 48 négyzetméteres modul ára körülbelül 25 ezer euró. A Stardome-házak nem hagyják hidegen az embereket, állítja megalkotójuk. „Nem találkoztam még senkivel, aki határozatlan lett volna. Az emberek vagy beleszeretnek első látásra, vagy az első pillanattól fogva utálják” – meséli a cég igazgatója. A vállalkozás 40 év garanciát vállal az ezen koncepció alapján készült épületekre.
A Stardome-építményeket tavaly mutatták be először a nagyközönségnek, több hazai építészeti vásár keretében. Utólag egyértelmű lett, hogy az időzítés, kevéssel az ingatlanpiacot is érzékenyen érintő gazdasági válság kirobbanása előtt, a lehető legszerencsétlenebb volt. „Volt egy megrendelésem egy 25 modulból álló hotelre a Duna- deltában, további 40 egység megépítéséről pedig tárgyalásokat folytattunk. Sajnos, a válság miatt, egyik üzlet sem valósult meg” – nyilatkozta Florin Dobrescu. A kreatív üzletember ennek ellenére bizakodó, véleménye szerint a Stardome-házakban minden megvan ahhoz, hogy való tömegtermékekké váljanak.
Răzvan Niculescu, az Építési Vállakozások Szövetségének alelnöke szerint a koncepció figyelemre méltó, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy bár nagyon lényeges az ár, a minőség sem elhanyagolható tényező. „Tudvalevő, hogy Romániában nagy a földrengésveszély, ezért lényeges, hogy milyen anyagokból készül egy ilyen épület és milyen technológiával” – jelentette ki a szakember.
Profitál Románia az Ukrajnában zajló háborúból: az ország csatornái és kikötői jelentős bevételre tettek szert az azokat használó ukrán tranzitforgalom nyomán.