2010. október 22., 10:202010. október 22., 10:20
Az indiai Bombayben (Mumbai) található a világ legdrágább lakása, melynek felépítése és berendezése 1 milliárd dollárba került. A 27 emeletes lakótorony tulajdonosa a világ leggazdagabb emberei közé tartozó Mukesh Ambani, aki a múlt hét végén költözött be családjával az épületbe. Bár az indiai palota csillagászati árával egyetlen romániai lakóépület sem versenyezhet, idehaza is akadnak mesés összegekért kínált lakásként szolgáló ingatlanok. Ezen a téren is Bukarest viszi a prímet, a három legdrágább fővárosi, illetve annak vonzáskörzetében található ingatlan összesen 23 millió euróba kerül.
A legborsosabb ára a város központjában, a Georges Clemanceau utcában található villának van, melyért tulajdonosa 8,5 millió eurót kér. Az épület egy éve eladó, eredetileg 10 millió euróra tartották, ám a piaci viszonyok igényeinek alábbadására kényszerítették a tulajdonost. A 2300 négyzetméter alapterületű, felújításra szoruló ingatlanban, melyben a kommunizmus idején egy állami intézmény működött, 25 szoba található, tervezője pedig nem más, mint Albert Galleron, kinek nevéhez fűződik többek között a bukaresti Atheneum tervezése.
A második helyen szintén egy központi fekvésű, a Romana tér közelében található villa áll, melyet 7 millió euróért bocsátottak áruba. Az ingatlan, melyben korábban nagykövetség működött, már több mint két éve vár vevőre, ám ez idáig a tulajdonos nem volt hajlandó engedni az árból. A harmadik helyen Bukarest egy előkelőnek számító elővárosában, a Corbeanca nevű településen található villa áll. Az épületben öt hálószoba, hét fürdőszoba, biliárdszoba, edzőterem, mozi és úszómedence van, a lakók és vendégeik pedig három garázsban helyezhetik el autóikat. A házhoz egy 5300 négyzetméteres stéggel ellátott tóparti telek tartozik, melyen tenisz- és kosárlabdapálya van kialakítva. A villa tulajdonosa a Rompetrol egy korábbi elnökhelyettese, aki 6,5 millió euróért próbál meg túladni rajta. Mivel eddig nem akadt fizetőképes érdeklődő, a jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban élő üzletember bérbe adta a villát. Ingatlanszakértők szerint az épület havi bérleti díja valószínűleg meghaladja a 10 ezer eurót.
A luxusingatlanok hazai piacán az árak sokkal inkább tartják magukat, mint az átlagos lakások esetében, állítják a szakemberek. „A piacon általában a vevők diktálják az árakat, ám a legfelsőbb kategória kivétel, ott az eladók az urak. Ennek az oka az, hogy a tulajdonosoknak általában jelentős egyéb jövedelemforrásaik is vannak, s így megengedhetik maguknak, hogy kitartsák az árat. A közönséges lakások piacán sokkal nagyobb a kínálat, a vevőknek van miből válogatniuk, arról nem is beszélve, hogy az eladóknak gyakran sürgősen készpénzre van szükségük” – nyilatkozta Giancarlo Scalisi, egy hazai ingatlanportál igazgatója.
Profitál Románia az Ukrajnában zajló háborúból: az ország csatornái és kikötői jelentős bevételre tettek szert az azokat használó ukrán tranzitforgalom nyomán.