Fotó: Archív
2011. január 07., 10:442011. január 07., 10:44
„A határidő a szerződéskötés megkezdésétől számított egy év múlva jár le” – áll a minisztérium által kiadott tájékoztatásban. A programban részt vevő társaságokat tömörítő PAID 2010 július 15-én kezdte el a szerződéskötéseket. A sajtó következetesen január 15-re tette a szerződéskötés határidejét, ugyanakkor több szakember felhívta rá a figyelmet, hogy ezen időpontnak nincs jogi fedezete. A törvény azt írja elő, hogy a lakásbiztosítást 90 nap leforgása alatt kell megkötni, attól számítva, amikor hatályba lép a Biztosításokat Felügyelő Bizottság által elkészített alkalmazási módszertan. Ez a mai napig nem jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
A kötelező lakásbiztosítás kizárólag árvíz, földrengés és földcsuszamlás esetére biztosít kártérítést az ingatlantulajdonosok számára 20 ezer euró értékig téglából, betonból vagy más modern építőanyagokból készült házak és 10 ezer euróig vályogházak esetében. Előbbi kategóriára az évi biztosítási díj 20, utóbbira pedig 10 euró. Azon tulajdonosokra, akik határidőre nem kötik meg a biztosítást, az önkormányzatok 500 lejig terjedő bírságot szabhatnak ki. Mentesülnek a biztosítás megkötése alól azon lakástulajdonosok, akiknek már van biztosításuk. A kötelező lakásbiztosítást a következő társaságoknál lehet megkötni: Astra Asigurări, Groupama Asigurări, Uniqa Asigurări, City Insurance, Certasig, Ardaf, Generali Asigurări, Carpatica Asig, Euroins România, Grawe România Asigurare, Credit Europe Asigurări és ABC Asigurări. December közepéig a bukaresti lakásoknak mindössze 10 százalékára kötötték meg a kötelező biztosítást, országos szinten pedig még rosszabb volt az arány.
Profitál Románia az Ukrajnában zajló háborúból: az ország csatornái és kikötői jelentős bevételre tettek szert az azokat használó ukrán tranzitforgalom nyomán.