2009. december 24., 10:142009. december 24., 10:14
A pénzügyminiszter leszögezte, hogy a program kiterjesztésére csak azt követően kerülhet sor, hogy a kormány egyeztetett az ügyben a Nemzetközi Valutaalappal és az Európa Tanáccsal.
Vlădescu már a nyár folyamán kritizálta az Első otthon programot, felhíva a figyelmet rá, nem biztos, hogy ez el fogja érni a kívánt hatást. A gazdasági szakember, aki a Tăriceanu- kormányban is betöltötte a pénzügyminiszteri tisztséget, akkor azt javasolta, hogy az Első otthon program keretében kizárólag újonnan épült lakások vásárlására nyújtsanak hitelt kedvezményes feltételekkel. \"Az alapvető prioritás az építkezések ösztönzése kellene legyen. Támogatni kellene a már megépült lakások eladását, hogy beinduljanak az építkezések. A program haszonélvezői között kellene legyenek azok is, akik holnap szeretnének nekikezdeni, hogy lakást építsenek maguknak\" - nyilatkozta 2009 júniusában Sebastian Vlădescu.
Az Első otthon program első hat hónapjában, november 30-áig, a Garancia Alap mintegy 9500 hiteligénylést hagyott jóvá. A jóváhagyott hiteligénylések összértéke 400 millió euró, ami a program keretösszegének 40 százalékát jelenti. Az igényelt kölcsönök átlagos értéke 41 875 euró. A program haszonélvezőinek túlnyomó többsége, 68,6 százaléka régi építésű lakást vásárolt. Az igénylők mindöszsze 28 százaléka fordította a pénzt újonnan épült ingatlan vásárlására, 3,4 százaléknak pedig olyan lakásra esett a választása, melynek építése folyamatban van. A megítélt hitelek 25,75 százalékából 50 ezer és 60 ezer euró közötti értékű lakást vásároltak, 21,82 százalékát pedig 40 ezer és 50 ezer euró közötti ingatlan megvásárlására fordították. A legnagyobb keresletnek a kétszobás lakások örvendenek, a haszonélvezők 47,83 százaléka választott ilyen ingatlant. Az Első otthon program segítségével megvásárolt háromszobás lakások aránya 22,55 százalék, míg a garzonoké 14,66 százalék.
Profitál Románia az Ukrajnában zajló háborúból: az ország csatornái és kikötői jelentős bevételre tettek szert az azokat használó ukrán tranzitforgalom nyomán.